A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TSLA. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TSLA. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. július 31., szombat

Tesla - kereskedés

Nem érzem az erőt benne, szerintem egyelőre nem fog jelentősen 700 fölé menni, éppen ezért be is raktam egy eladási megbízást 700-ra. 

A nemrég publikált negyedéves jelentése jó volt, most először tisztán a gyártásból is profitot tudott felmutatni, nemcsak a széndioxid kvóták értékesítése miatt lett pozitív az eredménye. Viszont több helyen is azt olvastam, hogy a jelentés után azért nem lőtt ki az árfolyam, mert a nagy alapok nem tudnak rögtön vásárolni, azoknál komoly jóváhagyási folyamat van egy nagybevásárlás előtt. Szóval lehet, hogy a mostani emelkedést a kisbefektetők csinálták, és csak ezután jönnek a nagyok vásárlásai. De a chartot elnézve én inkább azt látom, hogy inkább ősszel lesz az a nagyobb emelkedés.

A C hullám befejezte óta talán egy leading diagonal indult el, annak fut most az ötödik hulláma. Ha az akkora, mint az első hullám volt, akkor 710 körülig emelkedhet még. Ezért adnám el 700-on.

Ha az ABC korrekciónak tényleg vége van, akkor ez a leading diagonal lehet az első hulláma egy nagyobb impulzusnak, ami ATH-ra viszi. De előbb ezt a kis hullámot kell korrigálnia még. Ez az LD két és fél hónapig futott, a korrekciója is legalább ennyi lehet, minek üljek benne.

Ha az ABC még nem a korrekció vége volt, mert például egy háromszög fut, akkor végképp nincs értelme várni. Nem hosszú távra vettem a csomagomat, csak rövid kereskedésre. Ezért szállok inkább ki, és talán majd vissza, ha tisztul a kép.

Napos:

2021. június 28., hétfő

Tesla - kereskedés

Nem érzem benne azt a kirobbanó erőt, ami ATH-ra repítené. A lefelé ereszkedő csatornából (lila) egy réssel kiugrott, ez dicséretes, de a C után indult hullám csatornájából (zöld) is így kellene tennie, az mutatná meg, hogy ez egy erős impulzus, de ez eddig még nem történt meg. RSI szintén azt jelzi, hogy a napokban dől el, mi lesz az irány. Ha a 66-ot áttöri, akkor mehet fel még jócskán és talán jó volt az ABC számozás és vége a korrekciónak. Ha fordul, akkor még korregálni fog egy darabig, nem ABC, hanem vagy egy háromszög, vagy egyéb összetett hullámban lehetünk.

Most azt gondolom, hogy 770-en eladom, ha így mozog, feltéve, ha elmegy addig.

Napos:



 

2021. május 14., péntek

Visszaültem a Teslába - kereskedés

Tegnap élesedett a vételi megbízásom 560-on, amit kb. egy hete tettem be. Ez volt a legelső vételi pontom, el is költöttem itt a pénzemet, mert egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy innen még esik tovább. A 470, pláne a 412 annyira távol van, nem hiszem, hogy lemenne addig az árfolyam.

A napos charton a B hullám egy összetett WXY lehetett, a C talán egy impulzus lesz, aminek még valószínűleg nincs vége, de már elég sokat ment lefelé, és nem biztos, hogy a vége a mostani árfolyam alatt lesz (csonka ötös), vagy akár az sem, hogy impulzus lesz, lehet egy ABC is, és akkor kb. már elkészült.

Eladni nem tudom, hol akarom, azt majd a mozgás dönti el. Ha kilő és robog, akkor akár ATH-ra is mehet, ha valami lassabb hármas szerkezet lesz, akkor még az is lehet, hogy a korrekció nem ért véget és akkor a 780 is túl magas lenne célnak. Majd meglátom.

Napos:

2021. április 30., péntek

Tesla

04.14-e óta esik, és amióta 705 alá került, már nagyon hiszek abban, hogy nem megy új lokális csúcsra, a 03.05-én indult B hullám elkészült. Az első esésnél kisebb meredekséggel várom 540 köré. Ezek a szintek jöhetnek be, szerintem egyre kisebb valószínűséggel. Persze ha lesz egy nagy globális összeomlás, akkor még ezek alá is mehet az árfolyam:

  • 557: ha a C hullám az A hullám 61,8%-a, akkor eddig esik
  • 525: réstöltés, ez egy nagyon kicsi rés, nem hiszem, hogy nagy vonzereje lenne
  • 470: a kezdetektől történt emelkedés 50%-os fibója
  • 420: ha C = A, akkor idáig esik
  • 412: réstöltés. Nagy rés, de nagyon messze van. 11.17-én került be a Tesla az S&P500 indexbe, akkor nyitott 20 dolláros réssel felfelé, nem hiszem, hogy ide egy nagy válságon kívül bármi is lehozná.

Lehet persze, hogy még nagyon sokáig fut ez a korrekció, mert mondjuk egy háromszög lesz a zigzag közepe, és amit B hullámnak számoztam, az valójában csak az első hármasa a B-nek és lesz még négy másik, de ezt most nem lehet tudni.

Ahogy a C hullám halad lefelé, majd nézem a formáját, hol lehet a vége. A H4-en berajzolt csatorna alját ha egy nagy piros gyertyával áttörné, az biztató jel lenne arra, hogy egy impulzus fut lefelé.

600 körül már viszketni fog a tenyerem.

Napos:


H4:

2021. április 15., csütörtök

Tesla

Tegnap élesedett a pár napja berakott eladási megbízásom 780-on, rögtön nyitás után. Majdnem elérte a csatornatetőt, volt egy február 19-i rés 777-nél, azt végre betöltötte, és az előző korrekciót a 61,8-as fibóig visszakorrigálta. De a legfontosabb, hogy a 03.30-án indult emelkedés is inkább zigzag volt, mintsem egy nagy impulzus. Szerintem ez még a korrekció része, az nem ért véget 03.05-én, az csak az A hulláma lehetett, onnan egy B futhatott.

Ha igazam van, akkor most még egy esés jön akár 540 alá is, és csak utána fog újra komolyabbat emelkedni. Ott veszek újra, ha éppen lesz szabad pénzem kereskedni. Ha nincs igazam, akkor lemaradtam a további emelkedésről, de annyi baj legyen, nem szabad túl kapzsinak lenni.

Órás:



2021. március 21., vasárnap

Tesla

Időnként szoktam kereskedni is, nem csak harácsolni az osztalékrészvényeket, persze elsősorban osztalékrészvényekkel, hogyha beszorulok, akkor is legyen valami bevételem. De most újra kimerészkedtem a piacra, az osztalék nélküli részvények közé.

Egy ideje a Finviz screener-jén az 52-Week High/Low-ra szűrök, melyik cég esett az 52 hetes csúcsról legalább 20%-ot . Van egy csomó ilyen cég, én ezek közül a megákra (a 200 milliárd kapitalizáció felettiek) szűrtem még. Ha nincs is osztalék, de legalább a volatilitás meglegyen. 

Hárman maradtak fenn a rostán, a Paypal, az Alibaba és a Tesla. A chartok alapján a Tesla tűnt a legjobbnak, sőt, EWP szempontból szinte tankönyvszerűnek. Kíváncsian várom, hogy jól olvastam-e a chartot.

Pénteken vettem Teslát 647,6-on.

A január végi 900-as ATH-ról egy pillanat alatt esett 600 alá. Onnan egy szép impulzus indult el, aminek a korrekciója az elképzelésem szerint pénteken véget is ért, pont 50%-ot korrigált. Innen vagy egy újabb kis impulzussal egy C hullám indul, 750 körüli célárral, vagy egy újabb nagy impulzus, ami ATH-ra viszi. Bármelyik eset is lesz, én csak nyerhetek rajta. Persze ha egy harmadik scenario lesz a befutó és esik tovább, akkor dobhatom az elméletemet a kukába, és ülhetek a kiolvadásig a részvényeimen. De az első kis impulzus, majd a korrekció annyira szépnek tűnnek, hogy nem tudtam ellenállni a lehetőségnek. 

Egyébként meg minden az elektromos autókról szól, hosszú távon nem valószínű, hogy vesztek ezen a vásárláson.

Órás: