2023. május 31., szerda

Az osztalék portfólióm - 2023. május

Most nézem, áprilisról nem is posztoltam, pedig már akkor megkezdtem az eladásokat. Na mindegy, majd most leírok mindent. A lényeg, hogy idén lefelezem a portfóliómat, aztán majd 2024-től elkezdem visszanöveszteni. 

Változások

  • A Clorox (CLX) részvényeimet eladtam 160 dolláron, éppen csak kerestem rajta egy plusz nullát, meg az osztalékokat.
  • Eladtam az összes Magyar Telekom részvényemet, erről külön írtam itt. Osztalékrészvényként tartani szerintem nem érdemes a kiszámíthatatlan magyar és DTAG politika miatt, de évi egy alkalommal csodás kereskedni vele. Jövőre megpróbálom újra.
  • Tanger Factory Outlet Centers (SKT) áprilisban osztalékot emelt 0,22-ről 0,245-re, ez 11,36%-os emelés. Jól hangzik, de pár éve vágott, és a real estate cégekre nehéz évek jönnek szerintem, ezért tervezem az eladását 23 dollár körül. A hozama most 4,44%. 
  • Universal Corp (UVV) is emelt, a szokásos egy centet 0,79 dollárról 0,8-ra. A hozama 6,68%, ezt is el fogom adni 60 dollár felett.
  • Leggett & Platt (LEG) szintén megemelte az osztalékot 0,44 dollárról 0,46-ra, ez 4,55%-os emelés. A hozama 5,12%-ra nőtt.
  • Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,44%.

A portfólióm

Company NameSymbolCurrencyAverage Purchase PriceAnnual DividendDividend YieldPortfolio WeightDividend WeightLast PriceFloating P/L % Without DividendFloating P/L % With Dividend
Omega HealthcareOHIUSD26,522,6810,11%6,37%11,84%29,8112,40%67,71%
Philip MorrisPMUSD75,135,086,76%6,44%8,02%90,0119,80%51,73%
AT&TTUSD28,671,113,87%6,98%4,97%15,73-45,14%-15,12%
Tanger Factory Outlet CentersSKTUSD22,060,984,44%10,09%8,25%20,37-7,64%12,61%
AltriaMOUSD45,383,768,29%9,60%14,63%44,42-2,11%32,31%
Walgreens Boots AllianceWBAUSD48,621,923,95%2,28%1,66%30,37-37,54%-22,14%
AbbvieABBVUSD75,145,927,88%3,18%4,61%137,9683,62%111,11%
3M CompanyMMMUSD155,006,003,87%5,32%3,79%93,31-39,80%-26,45%
Franklin ResourcesBENUSD22,871,205,25%7,06%6,82%24,014,98%22,30%
Universal CorpUVVUSD47,883,206,68%6,02%7,40%51,557,66%22,38%
Northwest BancsharesNWBIUSD13,520,805,92%2,43%2,64%10,51-22,28%-10,45%
Best Buy Corp.BBYUSD81,393,684,52%7,54%6,27%72,67-10,71%-5,25%
Intel CorporationINTCUSD46,500,501,08%1,60%0,32%31,44-32,39%-28,46%
T. Rowe PriceTROWUSD131,004,883,73%5,99%4,11%107,16-18,20%-13,60%
Leggett & PlattLEGUSD35,951,845,12%4,11%3,87%30,48-15,22%-10,32%
Premier Financial Corp.PFCUSD24,931,244,97%2,85%2,61%13,94-44,09%-39,20%
Texas Instruments IncorporatedTXNUSD151,004,963,28%2,42%1,46%173,8815,15%18,38%
Target CorporationTGTUSD165,004,322,62%2,26%1,09%130,93-20,65%-19,34%
Algonquin Power & Utilities Corp.AQNUSD11,330,433,83%5,73%4,04%8,43-25,59%-21,44%
Whirlpool CorporationWHRUSD138,647,005,05%1,74%1,62%129,29-6,74%-5,48%

Grafikon


Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. május 26., péntek

Magyar Telekom - kereskedés

Tegnap a részvény-visszavásárlási aukción eladtam az összes Telekom részvényemet. 2017-ben vettem az elsőt, és most február végén az utolsó csomagot, ezt már kifejezetten csak az aukcióig. 441 forinton adtam el mindet, úgy gondoltam, ez egy olyan ár, amin biztosan elmegy, és én biztosra akartam menni. A kereskedésre vett részvényeken osztalékkal együtt kb. 20%-ot kerestem három hónap alatt, pont ez volt a tervem, bejött, ennek örülök nagyon. A többit, amiket még az osztalék miatt vettem, azért adtam el, mert pár hónap múlva szükségem lesz a pénzre, és szerintem most egy hosszabb korrekció jön. Az árfolyamot nézve ezeken buktam kb. 10%-ot, az osztalékokkal együtt azért bőven pluszban vagyok, de azért nem büszkélkedhetek vele.

A tavalyi aukció alapján próbáltam kiszámolni, mi lesz az átlag és a max az előző napi záróhoz képest. Nem egyszerű a feladat, mert az osztalék a duplája a tavalyinak, emiatt vonzóbb a papír, viszont a távközlési extraadó meg elveszi az eredmény egy részét, és nem lehet tervezni a kivezetésével. Itt a chart, ahol kalkulálgattam:

A jövőt pedig a következő napos grafikonon próbáltam felvázolni:

Két fontos dolog van itt szerintem:

  1. 2022.10.20-tól elindult egy impulzus, ami az osztalékvágásig tartott, több mint fél éven keresztül. A jó 2022-es eredmény táplálta, meg az osztalék duplázása és a részvény-visszavásárlás 14,6 milliárdért. De most elfogyott a lendület, szerintem a forgalom megint lecsökken, esetleg a negyedéves jelentések idején lesz egy kis vásárlókedv. A hét hónapos emelkedés korrekciója nem lesz gyors (vagy ha az lesz, akkor nagyon meredek), szóval hónapokig nem látunk szerintem 440 körüli árakat.
  2. A tavalyi aukció utáni viselkedést is bejelöltem. Akkor persze egy eső trend volt, most meg emelkedő van, de akkor is, látványos, hogy az akkori visszavásárlás után milyen sokat, több mint 100 forintot esett a részvény 41 kereskedési nap alatt. Most nem hiszem, hogy ilyen nagy esés lesz, de nincs kedvem pozícióból figyelni.
Szerintem most jól lehetett kereskedni a Telekommal. Hasonló körülmények között jövőre is megpróbálom. Az inflációval simán emelni fogják a díjakat, emiatt a bevételek brutálisan nőni fognak. Biztosan nőnek majd a költségek is, de az eredmény is, és ha 60% körül osztanak vissza a tulajdonosoknak belőle, akkor megint lesz egy pár hónapos periódus, amikor érdemes a Telekomra figyelni. Máskor nem nagyon.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. május 16., kedd

OTP - kereskedés

Egy hónapja írtam az OTP-ről, azóta sok gyertya született, az egyik elképzelésem kezd teljesülni.

A napos chartra a nagy képet felrajzoltam. Egy nagy zigzag futhat 2022.07.27-től, aminek az A és B hulláma már megvolt, erre rajzoltam fel a lila csatornát. Most a C épülget, annak a harmadik hulláma. A kétórás charton ezt kirészleteztem.

Napos:

Egy érdekesség van itt. Bejelöltem a negyedéves jelentéseket, gyakorlatilag mindegyiknél lehetett egy jó shortot indítani, rögtön nyitás után, és még aznap zárni is. Legközelebb kipróbálom, a kockázata minimális.

Kétórás:

Szerintem még 1-2 hét kell ahhoz, hogy a [iii] elkészüljön. Most a [iii]/(iv) futhat, utána lesz még egy emelkedés, aminek a naposon berajzolt zöld csatornából illene kitörnie. Én ott szándékozom eladni a részvényeimet, a következő emelkedést már nem akarom megvárni. Egyrész nem biztos, hogy lesz tovább, mert mindig ott a lehetőség egy impulzusnak gondolt hullámnál, hogy csak egy zigzag, vagy egy diagonal, vagy egy csonka ötössel ér véget és nem lesz feljebb, másrészt a számlámon akarom tudni a pénzt, mert el akarom költeni.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. május 13., szombat

Követett részvények - 2023. május

Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiértékelni. Leginkább azért csinálom, hogy az elképzeléseimet rendszeresen ellenőrizzem.

Változások a listán

Nincsen változás. UPS-t már majdnem elengedtem, de újra esik, maradt a listán.

Aflac Incorporated (AFL)

Ezt újragondoltam. Az emelkedés talán még nem ért véget és még mindig egy ending diagonál meg felfelé. Ha vége már az ED-nek, akkor az a 2022 év végi ATH-nál volt. A target price, az 52 dollár érvényes, de lehet, hogy sokkal lassabban éri el, mint azt egy hónapja gondoltam.


Bank OZK (OZK)

Újra a target zónában. Kis idősikon (óráson) nézve az esés véget érhetett egy ending diagonállal. Ha nem olvasnék állandóan arról, hogy a bankkválságnak nincs vége, akkor most vennék, de így inkább csak óvatosan figyelem az árfolyamot. Pedig egy duplázás simán benne van.


Evercore (EVR)

A (C)-től indult esés nem impulzus, az már világosan látszik. Persze lehet még az, ha most csak az első hulláma fut, ami egy leading diagonal, de akkor meg túl nagy lenne, szóval nem valószínű. Inkább valami összetett hármas szerkezet lesz, majd kiderül. Amíg 137 dollár alatt van, addig érvényes az elképzelésem.


LyondellBasell Industries (LYB)

Az induló osztalékhozamot tekintve messze ez a legjobb részvény a figyeltek között. A mozgása is jó, a 70-75 dolláros ár simán elérhető. RSI mehet 34 alá is, van tere az esésnek.



United Parcel Service, Inc. (UPS)

Maradt az esés, mint legvalószínűbb forgatókönyv. A csatornát áthelyeztem, a múlt havi verzió valószínűleg csak az esés első hullámát mutatta, azóta elkészült a B, és most jön a befejezés, a C.



Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. május 7., vasárnap

Top 10 osztalék részvény - 2023. május

Május elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.

Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatban

Előző hónapban 710 cég szerepelt a listán, most 711 van belőlük:

  • Törlések (osztalékvágás, fagyasztás vagy felvásárlás miatt): 1
    • First Republic Bank (FRC), nem emelt már két éve. Már nem is fog, mert csődbe ment és a JPMorgan felvásárolja
  • Elérték a bejutási küszöböt, az 5 év folyamatos emelést: 2
    • ConnectOne Bancorp, Inc. (CNOB)
    • PCB Bancorp (PCB)

Az én minimum elvárásaim (amelyik cég ezeket nem teljesíti, nem kerülhet fel a listámra):

  • Piaci kapitalizáció: 500 millió USD
  • Hozam: 2,5%
  • Folyamatos osztalékemelés évei: 15
  • FCF payout max. 100% (REIT-ek esetében FFO az FCF helyett)
  • ROIC (bankoknál ROE): 4%
  • DGR (1, 3, 5 és 10 éves emelések súlyozott átlaga): 4%

A súlyozás sorrendje (elöl a legfontosabb): DGR, years, yield, FCF, ROIC.

A múlthavi Top 10-es listához képest a változások

Kikerült a Top 10-ből:

  • Texas Instruments Incorporated (TXN): free cash flow kifizetési aránya 100% fölé ment
  • Best Buy Co., Inc. (BBY): ROIC -3,9%. BBY-m van a portfólióban, megnézem, hogy szabadulni kell-e tőle vagy ez csak egy egyszeri érték 

Új szereplő a Top 10-ben:

  • Robert Half International Inc. (RHI): komoly árfolyamesésen van túl, ez vitte fel a hozamát, meg kell nézni, miért zuhant össze
  • Fastenal Company (FAST): van olyan emlékem, hogy már szerepelt a listán, de a kereső nem hozta ki. Majd ránézek a chartra, és ha érdekes, elemezem is

Az aktuális lista

Company NameSymbolYears of IncreasesLast PriceAnnual DividendDividend YieldFCF/FFO Payout RatioROIC / ROEMarket cap [mrd USD]Ranking
T. Rowe Price Group, Inc.TROW37105,764,884,61%53,35%15,30%23,731
Williams-Sonoma, Inc.WSM18115,433,603,12%25,32%42,90%7,642
Bank OZKOZK2733,341,404,20%30,98%12,00%4,133
Robert Half International Inc.RHI2068,91,922,79%36,38%38,00%7,424
Union Pacific CorporationUNP16195,335,202,66%58,49%13,30%119,095
Cullen/Frost Bankers, Inc.CFR2998,873,483,52%53,23%18,20%6,376
UMB Financial CorporationUMBF3055,721,522,73%14,04%14,90%2,707
Fastenal CompanyFAST2454,081,402,59%86,20%29,20%30,888
Republic Bancorp, Inc.RBCAA2538,681,503,88%53,01%10,20%0,689
Altria Group, Inc.MO5346,543,768,08%84,45%23,50%83,0810
Average27,93,82%49,55%21,75%
S&P 5001,67%10,10%

A pontozás részletei

SymbolYieldYearsDGRFCFROICScore TotalYi/Yr/D/FScore WeightedYi/Yr/D/FRanking
TROW84831
WSM83822
OZK77763
RHI79764
UNP73745
CFR78736
UMBF75727
FAST74728
RBCAA73719
MO797010

Grafikon (a buborék mérete a piaci kapitalizációval arányos)

Én mit vennék

Altriát bármikor, mert nagyon megbízhatóan termeli a pénzt. A bankok most bezuhantak, emiatt a hozamuk megnőtt, de velük óvatos vagyok. OZK-t nagyon régóta figyelem, szerintem venni fogok egy kezdő csomagot. RHI-ról pedig majd döntök egy elemzés után.

Ezt a posztot 2023.05.03-én írtam, a Patreonon akkor jelent meg.