A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SKT. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SKT. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. június 8., csütörtök

Tanger Factory Outlet Centers

2018-ban vettem SKT-t az osztalékáért. 2020-ban ezt lenullázta, 2021 óta újra fizet, és elég jól, félévenként emelnek. Most végre pluszba került a '18-as 22 dollár körüli vételem és esélyem van az eladásra, csak öt évet kellett rá várni. Mert tartani nem akarom, az világosan kiderült, hogy nem válságálló a cég, ha jön megint valami baj, akkor ismét nullázhatja az osztalékot.

Heti:

A hetes chart alapján egy nagy hullám indult el a 2020-as 4 dollárról (all time low). Ez lehet egy impulzus, de egy ABC is, a rajzon ABC-vel jelöltem. Ennek 27 dollár körül van a vége, ott ütközik be a lila csatorna tetejébe.

A másik olvasata ennek a hullámnak egy olyan impulzus, ami most fog brutálisan begyorsulni. 12-12-12 hullámok egymás után, ilyenkor a legkisebb timeframe harmadik hulláma a legintenzívebb, az, ami most épül. Naposon ide teszem.

Napos:

Csak az első nagy impulzust rajzoltam be pirossal, de már elindulhatott utána a piros hármast alkotó impulzus is, és abban is látszik egy 12 szerkezet. Ha ez igaz, akkor most nagyot fog menni.

A csomagom felét beraktam 23 dolláron eladásra. A Gamestop őrület idején egyszer már felszúrt 22 fölé, nem akarom megint elszalasztani a kiszállási lehetőséget. Most azért sokkal szebben mozog, mint abban a mániában, de ha el akarom adni, akkor nem szabad irreálisan magasra tenni a lécet. Majd a második felét próbálom kicsit felsrófolni.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2021. január 16., szombat

Tanger Factory Outlet Centers

Még 2018-ban vettem belőle, akkor 6% felett volt az osztalékhozama, aztán tavaly májusban bejelentették, hogy nem fizetnek. 27 év folyamatos emelés után nullázták le az osztalékot, a pandémia tönkrevágta az üzleti modelljüket. Outlet centereket üzemeltetnek, a bérlőik nagy része bajba került, a korlátozások miatt a forgalmuk brutálisan visszaesett. 

01.14-én bejelentették, hogy újra fizetnek osztalékot: 0,1775 dollárt negyedévenként. 

Büszkélkedtek egy kicsit, hogy van egy csomó pénzük, 80 millió készpénz és 600 millió hitelkeret, de ami szerintem fontosabb, hogy azért fizetnek újra osztalékot, mert meg akarják őrizni a REIT státuszukat. 

The Company currently intends to satisfy minimum taxable income distribution requirements to maintain its REIT status.

Eladni soha nem akartam 50% feletti bukóban, inkább azt gondoltam, hogy kiülöm, amíg magához tér. Jó cég szerintem,  ha a covid korlátozásoknak vége lesz, akkor a fogyasztás újra beindul, az outlet centerek forgalma óriásit ugrik. A REIT státusz miatt pedig vissza kell adnia a nyeresége nagy részét a tulajdonosoknak, azaz osztalékot fog fizetni. Ennek látjuk most a kezdetét.

Tartani sem akarom hosszú távon a portfóliómban, hiszen osztalékot vágott. Ha egy kis haszonnal el tudom majd adni, akkor megszabadulok tőle.

22,24 az átlagom, eddig 2,48 dollár osztalékot szedtem be részvényenként, 20 dollár fölötti árfolyamon fogok elgondolkozni az eladásán. Persze ez nagyon sok mindentől függ, például hogy mikor és mennyit emel legközelebb.

Elliott most nem igazán segít, ugyanis tavaly áprilisban all time low értéket vett a részvény, 4,05 volt. Hiába volt egy csodás impulzus előtte 2000-től, annak a kiindulási értéke alá most az árfolyama. 

Az ATH 42,2 dollár, ha 50%-ot vissza korrigál, az 23 feletti árfolyamot jelentene. Az tetszene.

Havi:



2018. szeptember 13., csütörtök

Tanger Factory

Kedden vettem 23 USD-ért belőle. Nem vártam meg a céláramat (22), mert nem biztos, hogy addig lemegy. De olyan jól néz ki, hogy nem bírtam magammal. Ezeket nézem egy osztalékrészvénynél:
  • Dividend champion: 25 éve emeli az osztalékot.  
  • Dividend yield: 6,09%
    • 23 USD a részvény
    • 0,35 USD az osztalék negyedévente, az évi 1,4
  • DGR 5 (Dividend Growth Rate 5 évre):10,3%
  • Funds from Operations Yield: 9,78%
  • FFO payout ratio: 62%
  • A Yield Chart alapján az elmúlt 5 évben az idő kb. 38%-ban volt ennyire magas az osztalékhozam. De olyan alacsony részvényár, ami levinné a 10% alatti sávba, nem valószínű, hogy lesz, már ez is nagyon jónak számít. 
  • Havi chart: EWP alapján egy komolyabb korrekció volt (illetve még tart), de most az emelkedés valószínű:
    • 2000 márciusától futott egy impulzus 2016 augusztusáig. Onnan csinált egy A hullámot, egy impulzust, aminek kb. 20 USD-nél lett vége. Valószínűleg egy zigzag lesz belőle.
    • Divergencia is volt az impulzus végén.
    • Most hosszú hónapokig (évekig) egy B hullám fog futni, mondjuk 30 USD-ig megy fel.
    • Ott meg kell néznem majd, hogy érdemes-e eladni, mert egy komolyabb esés onnan megindulhat. Mondjuk amikor a következő válság elkezdődik.
    • Addig meg gyűjtöm az osztalékokat.


Tanulságok:
  • Érdemes megnézni az osztalékemelés részleteit is, mert pl. 2016-ban kevesebbet fizetett, mint 2015-ben, de nem azért, mert csökkentette a negyedéves osztalékot, hanem mert 2015-ben volt egy extra kifizetés is.
  • A DGR-ben nincs benne ez az extra osztalék, enélkül emeltek évi 10,3%-ot átlagosan. Ez persze nem fenntartható, idén csak 3,7% volt, de a 10 éves átlag is 6,7%, szóval nem centenként emel.
  • FFO yield: FFO-t csak 2017-re találtam, TTM nem volt. 
  • FFO payout ratio: a REIT-eknek a megkeresett pénz 90%-át ki kell fizetni osztalékként, de a Tanger csak 62%-ot fizet ki. Vannak erre magyarázatok, hogy miért van így, nem minden REIT követi ezt az előírást. Ha a cég portfóliója nem tiszta ingatlan, akkor eltérhet ettől, gondolom a diverzifikáció arányában. Mindenesetre az arány jó, sok pénze van a cégnek, van miből osztalékot fizetni.

2018. június 11., hétfő

Tanger Factory Outlet Centers

Van egy új célpontom az osztalékrészvények közé, az SKT. Sajnos a legjobb belépőről már lemaradtam, de még érdemes venni, ha egy kicsit esik:

  • 25 éve emeli az osztalékot
  • Ha a 22,41-es pénteki árfolyamot veszem, akkor 6,25% a hozama
  • 6-12% között emelt az elmúlt 10 évben (DGR 10 évre 6,7)
  • A havi charton látszik, hogy nagyon komoly korrekción van túl, majdnem 61,8%-ot korrigált vissza a csúcsról
  • A havi charton már fordult, volt divergens alj (lehet, hogy ez csak egy A hullám volt, de már itt érdemes beszállni szerintem)
Raktam be vételi megbízást 21,5-re, ezzel 6,51% lenne a kezdeti hozam.

M: