A következő címkéjű bejegyzések mutatása: UVV. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: UVV. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 20., szerda

Követett részvények - 2021 január

Havonta egyszer ránézek azokra a cégekre, amiket hosszú távon a portfóliómban szeretnék tudni, vagy esetleg kereskednék velük. Ilyenkor csak a technikai képet nézem, ezeket a cégeket már mind elemeztem.

A Top 10 esetében az osztalékrészvényeket rendezem sorba a saját rendszerem szerint, az egy objektív lista. A követett részvények listája a személyes listám, az osztalékhozam mellett nekem a kereskedés és a kaszálás is egy fontos szempont.

Bank OZK (NASDAQ:OZK)


2017 márciusától korrigál, egy impulzus futott három éven keresztül, ez lehetett egy zigzag A hulláma. Most fut a B, az A 50%-ánál tart. Bőven mehet még feljebb, de utána jönnie kellene az A hullám párjának, ami már nem biztos, hogy lemegy a lokális alj alá, mert ez egy jó osztalékrészvény, emeli folyamatosan az osztalékot, szeretik a befektetők. 20 dollár alatt érdemes venni, de nem biztos, hogy az idén lesz ennyi.

Community Trust Bancorp (NASDAQ: CTBI)


2018 júniusától fut egy korrekció, ami egy zigzag volt. Ez a zz lehet egy nagy hullám első eleme, ekkor egy flat vagy összetett korrekció jöhet, de az is lehet, hogy ennyi volt és már egy újabb nagy emelkedésben van. Ha ez flat, akkor még ATH-ra is mehet a B hulláma, és csak utána esik be, és egyáltalán nem biztos, hogy 26 alá esik. 32 alatt jó vétel, de simán benne van, hogy lemaradtam róla.

Sysco Corporation (NYSE: SYY)


Vagy négy évtizedes emelkedést kezdett 2020 januárjában korrigálni. A korrekció mértéke hatalmas volt, emiatt akár vége is lehetett három hónap alatt (vagy értékben, vagy időben zajlik a korrekció), de azért az nagyon aránytalan lenne, ha ennyivel beérné. Szerintem ez csak az első hulláma volt egy ABC-nek, és lesz még 40 alatt az árfolyam. 

Universal Corporation (NYSE:UVV)


Egy sávban mozog 2000 márciusától, nem elképzelhetetlen, hogy ATH-ra megy pár éven belül. Számozni nem tudom, ezek hármas hullámok, talán egy óriási ending diagonal lehet ez. Ami azt vetíti előre, hogy mondjuk jópár év múlva, az ATH után jön egy olyan esés, aminek csőd lesz a vége. De addig jó befektetés lehet. A napos chart alapján 48 ig visszajöhet még, ott lehet, hogy érdemes venni, mert jó osztalékot fizet és a duplázás is benne van pár éven belül.

Weyco Group, Inc. (NASDAQ:WEYS)


Ez a leginkább spekulatív részvény a listán, nem véletlenül az utolsó. 2008 szeptemberétől futott egy óriási ABC korrekció, aminek már valószínűleg vége volt 2020 szeptemberében. Akár a berajzolt sávtető fölé ismehet, ami bőven több, mint a duplázás. A pandémia után, ha az emberek újra vásárolni fognak, akkor az ilyen cégek szárnyalni fognak. A napi chart alapján 16-17 USD körül még megfordul egyszer talán, aztán lassacskán megindul felfelé.

2020. október 13., kedd

Universal Corporation

Cégismertető

A Universal Corporation (NYSE:UVV, http://www.universalcorp.com/Investors) az egyik legnagyobb dohánytermelő és feldolgozó cég. Nem cigarettát gyártanak, hanem dohányt dolgoznak fel és adnak el a cigarettagyártóknak. A legnagyobb vevőjük az Altria (Philip Morris márkák gyártója az USÁ-ban).

1918-ban alapították, a központja Richmondban, Virginia államban van. 30 országban 24 ezer emberük van, ebben benne vannak a szezonális munkások is. 1,9 milliárd USD az éves árbevétele.

Október 9-én tették közzé a 2021-es pénzügyi év befektetői prezentációjukat. A pénzügyi évük április 1-ével indul.

Osztalék

Státusz:

  • Champion, 49 éve emel
  • Legutóbbi emelés: 2020.05.27-én volt (declaration date), ez a szokásos időpontja az emeléseknek
  • Hozam (12 hónapra előretekintő): 7,05%
    • Árfolyam: 43,7 USD
    • Negyedéves osztalék: 0,77 USD
Dividend Growth Rate (DGR):

Most recent increase3 yrs5 yrs10 yrs
DGR1,32%12,80%8,46%5,27%

Osztalék történet:

2010201120122013201420152016201720182019TTM
Dividend1,881,921,9622,042,082,122,162,63,023,08
Increase2,17%2,13%2,08%2,04%2,00%1,96%1,92%1,89%20,37%16,15%1,99%
forrás: https://www.dripinvesting.org/

Ár és hozam:

  • 2001-től néztem mostanáig az árfolyamot és az éves osztalékot
  • Átlagos hozam: 4,14%
  • A maival egyenlő vagy nagyobb hozam az idő százalékában: 2,01% (4976 kereskedési napból mindösszesen 100 nap)

2018-ig évi 2% körül emelték az osztalékot, akkor (és 2019-ben) volt egy-egy nagy emelés, most megint 2%. Ez egybevág azzal, amit hangsúlyoznak magukról: befektetnek a növekedés érdekében, osztalékot emelnek, új lehetőségeket keresnek a dohányiparon kívül, és ha az előzőekre nem tudják elkölteni a pénzt, akkor vásárolnak sajátrészvényt.

Március közepétől van ebben a hozamtartományban, akkor esett egy nagyot az árfolyam. Jó vétel, talán lassan majd magához fog térni.

Méret és stabilitás

20162017201820192020TTM
Revenue212020712034222719101929
Net Income1091061061047277
millió USD
forrás: Universal Corp.

A június 30-án végetért negyedév (2021 Q1) jobb lett, mint az egy évvel előtti, de rosszabb, mint a március 31-én végetért negyedév. Szezonális hatás, visszanéztem évekre, az első negyedévük (április - június) mindig gyenge, a bevétel alig a fele, mint a többinek. A 2020-as pénzügyi évük rossz volt, ezért (is) van mélyrepülésben az árfolyam.

Free Cash Flow

20162017201820192020TTM
Free Cash Flow139,38214,6947,21125,76-24,3389,75
Dividends62,1460,8954,769,8875,3775,2
FCF payout ratio44,58%28,36%115,87%55,57%-309,78%83,79%
millió USD
forrás: Marketwatch

Ki vannak szolgáltatva a vevőiknek, ha a dohánygyáraknak rosszul megy, akkor az UVV-nek is. Ezért is fejlesztenek a nem dohányipari területen, 2020 januárjában zárták le a FruitSmart akvizíciót.

A FruitSmart egy zöldség és gyümölcs feldolgozó cég. Azt egy hírben sem láttam, hogy mennyiért vették meg, csak annyit nyilatkoztak, hogy készpénzzel és a meglévő hitelkeretük felhasználásával fizettek érte. A cash flow riportban azért találtam az acquisitions soros 80 millió dollárt 2020-ra.

2020 rossz év volt, kevesebb terméket tudtak értékesíteni és szállítási problémák is voltak, gondolom a Covid miatt.

Our operations generated about $10.9 million in operating cash flows in fiscal year 2020. That amount was about $153.6 million lower than the $164.5 million we generated in fiscal year 2019, largely due to lower current and carryover crop sales volumes in fiscal year 2020 and later timing of sales and shipments compared to the prior year’s fourth fiscal quarter.

A balance sheet szerint a készpénzállományuk a 2019-es 297 millióról lecsökkent 107-re. Gondolom a FruitSmart felvásárlása is csökkentette, de az operating cash flow nagy visszaesését is ebből pótolták ki.

De öt éves átlagban jók a számaik, 64% az FCF kifizetési arány.

Capital allocation

201620172018201920205 yrs total
Operating Cash Flow186,53250,3281,25164,5210,9693,52
Capital expenditures-47,15-35,63-34,04-38,76-35,23-190,81
Dividends-62,14-60,89-54,7-69,88-75,37-322,98
Net buybacks0-178,37-21,61-1,44-33,46-234,88
Net debt paydowns4,88-5,35-18,1612,0424,1117,52
Acquisitions-5,96000-80,18-86,14
Total76,16-29,92-47,2666,48-189,23-123,77
millió USD
forrás: Marketwatch

A részvényvásárlás (Net buybacks) sor nem teljesen világos. A 2017-es 178 millió nem egyszerű vásárlás volt, hanem egy konverzió. Volt Series B részvényük is, ezeket vették vissza, kötelező volt a részvényesi struktúra átalakítása. Hogy miért volt kötelező, arról fogalmam sincs.

Öt éves átlagban 123 millióval többet költött UVV, mint amennyi megtermelt, pedig még 17 millióval a hitelállománya is nőtt. Ezért csökkent le a készpénzállománya. Ami nem feltétlenül baj, hiszen nem gyűjtögetni kell a pénzt, hanem vagy dolgoztatni, vagy kiosztani.

Az, hogy 2020-ban viszonylag sokat költött részvényvásárlásra, felelős döntés volt, mert alacsony az árfolyam, megéri venni, ezzel a tulajdonosi érték nő.

Itt van a 2020-as éves jelentésből a 2005 - 2020-as capital allocation. Tetszik.

Fontosabb mutatók

20152016201720182019Current/TTM
P/E13,6415,73511,4216,1214,23
ROIC7,16,471,846,656,594,83
forrás: Morningstar


Most a ROIC nem tökéletes, lehetne kicsit magasabb. P/E jó.

Chart

Amit májusban írtam róla, még mindig áll. A havi charton a sáv alján tartózkodik, a 40 dolláros árfolyam még meglehet, de már most is jó vétel szerintem. Napos charton talán egy háromszög futhat márciustól, ha annak vége (néhány héten belül), akkor lehet még egy új lokális alj.

Napos:

2020. május 21., csütörtök

Universal Corporation

Update: május 28-án jött ki a negyedéves jelentés és osztalékot is emeltek, aktualizáltam a számokat.

Az Universal Corporation (NYSE:UVV, http://www.universalcorp.com/Investors) az egyik legnagyobb dohánytermelő és feldolgozó cég. A központja Richmondban, Virginia államban van. 30 országban 20 ezer emberük van, ebben benne vannak a szezonális munkások is. Nem cigarettát gyártanak, hanem dohányt dolgoznak fel és adnak el a cigarettagyártóknak. A legnagyobb vevőjük az Altria (Philip Morris márkák gyártója az USÁ-ban).

Klasszikus, régimódi cég, azt csinálják, amihez értenek. Büszkék arra, hogy sok pénzt juttatnak vissza a részvényeseiknek, itt van erről egy jó ábra a februári jelentésükből. Tetszik.


A májusi Top 20 második helyezettje.

Osztalék

[Elvárás: 

10 év múlva ~10% legyen a hozama a mostani befektetésnek az 1, 3 és 5 éves DGR súlyozott átlagával számolva.
Legalább 15 éve emeli az osztalékot. Ha kevesebb, mint 15 éve emel, akkor a kezdeti hozamnak és a 10 év múlva elérhető osztaléknak jelentősen meg kell haladnia az elvárásokat, plusz az FCF payout ratio 50% alatt legyen.
Az S&P 500 átlagos hozamot haladja meg jelentősen, ez most 2,02%.]

Státusz:
  • Champion, 49 éve emel
  • Legutóbbi emelés: 2020.05.28-én volt (declaration date), ez a szokásos dátuma az emeléseknek
  • Hozam (12 hónapra előretekintő): 7,03%:
    • 43,83 USD a részvény
    • 0,77 USD a negyedéves osztalék
Dividend Growth Rate (DGR):
1 yr 3 yrs 5 yrs 10 yrs
DGR 2,7% 12,8% 8,5% 5,1%

Osztalék történet:

2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 TTM
Dividend 1,92 1,96 2,00 2,04 2,08 2,12 2,16 2,60 3,02 3,08
Increase 2,13% 2,08% 2,04% 2,00% 1,96% 1,92% 1,89% 20,37% 16,15% 1,99%
forrás: Universal Corporation


Ár és hozam:
  • 2001-től néztem mostanáig az árfolyamot és az éves osztalékot
  • Átlagos hozam: 4,07%
  • A maival egyenlő vagy nagyobb hozam: az idő 0,37%-ában (4877 kereskedési napból 18-ban). Kivételes időket látunk most!


Nagyon jók a számai, a hozam is csodálatos, valójában már venni kellett volna március végén. De most már inkább kivárom, mit jelentenek és mennyit emelnek.

Méret és stabilitás

[Elvárás: 

500 millió dolláros éves árbevétel. 
A revenue az előző három év átlagát haladja meg hosszabb távon. 
Pozitív eredmény az elmúlt 5 évben.]

2015 2016 2017 2018 2019 TTM
Revenue 2 272 2 120 2 071 2 034 2 227 1 909
Net Income 115 109 106 106 104 78
millió USD
forrás: Universal Corporation


A folyamatos növekedés nem teljesül, az utolsó negyedév kifejezetten rossz lett. De azért jó cég a számok alapján.

Free Cash Flow

[Elvárás: 

FCF payout ratio 60% alatt.
REIT-ek esetében az FFO 90% alatt.]

2015 2016 2017 2018 2019 TTM
FCF 154 178 184 181 165 -24
Shares outstanding 28,2 27,8 23,8 25,5 25,3 24,8
FCF per share 5,46 6,40 7,74 7,10 6,51 -0,98
Dividend 2,08 2,12 2,16 2,60 3,02 3,08
FCF payout ratio 38,12% 33,15% 27,90% 36,64% 46,36% N/A
millió, kivéve a részvényenkénti adatokat
forrás: Universal Corporation


2019 végéig az osztalékbefektetők álma volt. Most, a negatív FCF-val inkább rémálom.

Fontosabb mutatók

[Elvárás: 

P/E az elmúlt három év átlaga alatt. 
ROIC 6% felett.]

2015 2016 2017 2018 2019 Current
P/E 13,64 15,70 35,00 11,42 16,12 12,14
ROIC 7,10 6,47 1,84 6,65 6,59 5,40
forrás: Morningstar


A TTM ROIC most alacsonyabb a szokásosnál, de azért nem rosszak ezek a számok.

Net Payout Yield és Shareholder Yield

[Elvárás: 

Shareholder Yield az S&P 500 átlaga felett, ez most 4,5%.
A saját részvény vásárlás nem az árfolyamcsúcsok környékén történt, hanem diszkont szinten.]

Komoly részvényvisszavásárlási programjuk van, 2019 év végén még volt a 2017-ben jóváhagyott programból 69,5 millió dollárjuk, hogy 2020 november 15-ig elköltsék. Azt kell majd megnézni, amikor publikálják, hogy most, az alacsony részvényáraknál mennyit költöttek. Ha sokat, akkor jól csinálták.
A stock repurchase plan, which was authorized by our Board of Directors, became effective and was publicly announced on November 7, 2017 and further extended on May 29, 2019. This stock repurchase plan authorized the purchase of up to $100 million in common and/or preferred stock in open market or privately negotiated transactions, subject to market conditions and other factors. This stock repurchase program will expire on the earlier of November 15, 2020, or when the funds authorized for the program are exhausted. The program had $69.5 million of remaining capacity for repurchases of common and/or preferred stock at December 31, 2019.
2015 2016 2017 2018 2019 TTM
Stock repurchases 32,7 0,0 178,4 21,6 1,4 33,5
Market cap 1 583 1 774 1 248 1 381 1 446 1 054
Change in Long-Term Debt 13,75 0,353 0,353 0,353 -0,583 0,0
millió USD

2015 2016 2017 2018 2019 TTM
Dividend yield 4,71% 3,33% 4,11% 4,08% 5,29% 7,03%
Stock repurchases [%] 2,07% 0,00% 14,29% 1,56% 0,10% 3,16%
Net payout yield 6,78% 3,33% 18,40% 5,64% 5,39% 10,19%
Debt paydown yield -0,87% -0,02% -0,03% -0,03% 0,04% 0,00%
Shareholder yield 5,91% 3,31% 18,38% 5,62% 5,43% 10,19%
forrás: Marketwatch


Bőven jobb, mint az S&P 500 átlaga.

Chart

[Elvárás: 

Legyen EWP alapon komoly esély az emelkedésre 6 hónapon belül.]

Nem látványos, egyáltalán nem olyan, mint az elmúlt 10 évben folyamatosan emelkedő amerikai indexek. Ez inkább sávban mozog 2000 márciusa óta, és most van a sáv alján. A sávaljra talán lenéz még, napos idősíkon ezt várnám. Ilyen hozam mellett csak akkor törné a sávot szerintem, ha osztalékot vágna vagy katasztofálisat jelentene, de ennek nem nagy a valószínűsége, tekintve a múltbéli pénztermelő képességét.

Havi chart:

40 USD körüli ár simán lehet még.