2019. március 28., csütörtök

OTP

Átgondoltam a számozást annak függvényében, hogy mennyit emelkedett az utóbbi időben. Ez már nem valószínű, hogy egy B hullám volt, inkább egy impulzus lehetett egy erős felszúrással. Talán vége. Ha így van, akkor elkészült a 2015-től indult w3. Nem hiszem, hogy nagyon mélyen korrigálná ez a w4, mert az OTP fundamentumai sokat változtak ez idő alatt. Vett egy csomó bankot, nem csak organikusan nőtt, ezért szerintem hiba lenne mély korrekciót várni itt. Inkább elhúzódó lesz, már persze ha egyáltalán lesz. Az is lehet, hogy a világ végéig már csak emelkedni fog.

Hetesen a nagy kép. A csatornák alapján ez rendben van, az ideiglenes csatorna alját törte az árfolyam, oda raktam a w[iv]-et.

Óráson pedig a részletek: egy impulzus indult lefelé, aminek a harmadik hulláma talán már elkészült. Az első, a w(i) impulzus volt, RSI-ben nem az árfolyamaljnál van az alj, hanem az egyel előtte lévő hullámnál. Utána egy hármas korrekció, majd a fibo projection szerint esett az árfolyam 1,618-ra. Mehet persze még tovább is ez az impulzus, de akár jöhet is itt egy kis negyedik, és utána egy új lokális alj. Aztán hogy ez az impulzus egy nagy impulzus első hulláma, vagy egy zigzag lesz, esetleg egy ED, az később fog kiderülni. Az alján adok el egy kis short certit.

Hetes:

Napos:

Órás:

2019. március 22., péntek

EPR, egy havi osztalékfizető

A Sure Dividenden találtam egy gyűjtést azokról a cégekről, amelyek havonta fizetnek osztalékot. A DRIP-en megnéztem, hogy melyek ezek közül a legalább challenger státuszúak, öt ilyet találtam: EPR, GAIN, MAIN, O, STAG. A Relaty Income (O) köztük a legismertebb, az én figyelőlistámon is rajta van. De gyorsan megnéztem a többit is, hátha van köztük jó. Ezek elvéreztek:
  • Gladstone Investment Corporation (GAIN): kicsi, csak 155 millió az éves revenue-ja, és csak hét éve emel. 2009 áprilisában vágott osztalékot, utána csak 2011 áprilisában kezdett el emelni. Nem bírta a válságot, gondolom a következőt se bírná.
  • Main Street Capital Corporation (MAIN): ez is kicsi, 233 millió a revenue-ja. Operating Cash Flow-a negatív, biztos van rá magyarázat, de nem néztem tovább.
  • Stag Industrial Inc. (STAG): 356 millió revenue, szintén kisebb, mint az ízlésemnek való cégek. Ráadásul négy éve veszteséges volt, még a stabilitásával is baj van.
A negyedik havi emelő, a Realty Income szuper cég, de most drága, a várólistámon van.

És akit felvettem a figyelendők közé: EPR Properties (EPR)

Triple net lease REIT (a bérlő fizeti a bérlemény adóját, a biztosítását és a karbantartását is a bérleti díjon felül). A profilja szórakoztatás (mozik), aktív pihenés (golf, síközpontok) és oktatás (iskolák, óvodák).

Osztalék
[Elvárás: 10 év múlva ~10% legyen a hozama a mostani befektetésnek. Legalább 15 éve emeli az osztalékot.]
  • Státusz: challenger, 9 éve emel.
  • Legutóbbi emelés: 2019.01.16-én volt (declaration date). Mindig januárban emel.
  • Hozam (12 hónapra előretekintő): 5,89%:
    • 76,44 USD a részvény.
    • 0,375 a havi osztalék.
  • Dividend Growth Rate (DGR):
1 yr 3 yr 5 yr 10 yr
DGR 5,40% 6,00% 6,60% N/A
  • A Yield Chart szerint 6%-os hozam az elmúlt időszak 52%-ában volt elérhető, ez tehát nem egy kiemelkedő érték.
A 15 éves emelés feltételét nem teljesíti, de az osztalék emelési története miatt vonzó. Egy ilyen papír elfér a portfólióban. Már több cégre mondtam ezt, majd kiderül, melyik lesz az, aki tényleg bekerül egykeként.

Méret és stabilitás
[Elvárás: 500 milliós éves árbevétel. A revenue az előző három év átlagát meghaladja folyamatosan. Pozitív eredmény az elmúlt 5 évben.]

2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 TTM
Revenue 385,05 421,02 493,24 575,99 700,73 N/A
Net Income 155,83 170,73 201,18 234,22 242,84 N/A
mil USD

Stabilan növekszik évről-évre, teljesíti az elvárást.

Funds From Operations
[Elvárás: FFO (REIT-eknél ez a jó mutató, nem az FCF) payout ratio 80% körül legyen.]

2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 TTM
FFO 228,22 242,96 312,40 342,96 414,30 N/A
Shares outstanding 54,444 58,33 63,47 71,25 74,34 N/A
FFO per share 4,19 4,17 4,92 4,81 5,57 N/A
Dividend 3,42 3,63 3,84 4,08 4,32 4,365
FFO payout ratio 81,59% 87,15% 78,02% 84,76% 77,52% N/A
mil USD, kivéve a részvényenkénti számokat.

A számokért átnéztem az éves jelentéseket.  

80% körüli értékek mindenhol, nagyon jó. Az adjusted FFO-ra is ránéztem, van pár egyszeri tétel, ingatlan eladás, felmondási díj, ilyesmik, ezek nem zavarnak. Teljesíti az elvárást.

Fontosabb mutatók
[Elvárás: P/FFO legyen az elmúlt három év átlaga alatt.]

2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 Current
P/FFO 13,75 14,03 14,58 13,60 11,49 13,72

Ez nem teljesül, most nem akciós a papír.

Chart
[Elvárás: legyen EWP alapon komoly esély az emelkedésre 6 hónapon belül.]

2016 júliusában volt a csúcson 84 USD felett. Onnan volt egy jó korrekció 52-ig, ott lehetett volna venni. Ha a mostani mozgás még a korrekció része (egy B hullám), akkor van esély arra, hogy egy éven belül 60-ig leesik. Ott nagyon megérné a vétel. A mostani árfolyam nem jó beszálló.


Felveszem a listámra, és veszek, ha akciós lesz. Már csak azért is, mert havi osztalékfizető. 60-as árfolyamnál 7,5% lesz a hozama.

2019. március 20., szerda

WestRock Company

Papír és csomagolástechnika. 2015-ben jött létre a MeadWestvaco és a RockTenn összeolvadásával.

A Sure Dividend hírlevelében találtam rá, ők márciusra a top 10 vételek közé sorolták a WRK-t, gondoltam, megnézem én is.

Osztalék
[Elvárás: 10 év múlva ~10% legyen a hozama a mostani befektetésnek. Legalább 15 éve emeli az osztalékot.]
  • Státusz: DRIP szerint challenger 10 éves osztalékemelési múlttal: 
    • 2015-ben jött létre, 2016-ban emelt, ez csak hároméves emelési múlt.
    • MeadWestvaco: 1995-től emelte az osztalékot, de csak 5-10 évenként. A 2015-ös merge előtt utáljára 2010-ben emelt (0,25/negyedév volt onnantól).
    • RockTenn: 2014-ben osztalékot vágott.
    • A 10 éves dividend growth history nekem sehogy nem jön ki.
  • Legutóbbi emelés: 2018.10.26-én volt (declaration date).
  • Hozam (12 hónapra előretekintő): 4,73%:
    • 38,46 USD a részvény
    • 0,455 a negyedéves osztalék 
  • Dividend Growth Rate (DGR):
1 yr 3 yr 5 yr 10 yr
DGR 5,80% 9,07% N/A N/A
Ezeket az értékeket én számoltam ki, a DRIP szerintem nem jól adja meg.
  • A Yield Chart szerint 4,5% feletti hozam csak az elmúlt időszak 7,6%-ában volt elérhető, de 2015-től számítva ez nem egy hatalmas időintervallum.
A 15 éves emelés feltételét messze nem teljesíti, de egy ilyen papírt egy jó portfólió elbír.

Méret és stabilitás
[Elvárás: 500 milliós éves árbevétel. A revenue az előző három év átlagát meghaladja folyamatosan. Pozitív eredmény az elmúlt 5 évben.]

2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 TTM
Revenue 9,90 11,20 14,17 14,86 16,29 16,72
Net Income 0,48 0,51 -0,40 0,71 1,91 0,91
mrd USD
2014 és 2015 az elődöket figyelembe véve.

A 2016-os jelentésbe belenéztem a negatív net income miatt, ezt írják:
Our Net Income Could Be Negatively Affected If Interest Rates Increase
We maintain levels of fixed and floating rate debt that we consider prudent based on our cash flows (and other financial metrics) and business outlook, and these levels may vary over time. Our floating rate debt exposes us to changes in interest rates. We utilize fixed rate debt and, from time to time, derivative financial instruments to manage our exposure to interest rate risks. However, our financial risk management may not be successful in reducing the risks inherent in exposures to interest rate fluctuations, which could adversely affect our financial condition and the trading price of our Common Stock. 
Na most ez rosszul hangzik, mert rögtön a következő kockázat ez volt:
A Downgrade in our Credit Ratings Could Adversely Affect our Business
Kicsit megnéztem, de még jobban utána megyek majd. Úgy néz ki, hogy a WRK gyakran vásárol fel cégeket, ehhez persze hitel kell. A hitelképességük meg romlik, a kamatuk nő, ráadásul nem fix kamatozású hiteleik is vannak. Ez nem jó. A felvásárlások miatt egyébként nem tudom, hogy kellett-e a könyveikben a goodwill-t átértékelniük, de a gyakori felvásárlók nem jók befektetésekre, az eredményeket nem lehet évről évre összevetni a változások miatt. 2018-ban a  KapStone Paper & Packaging-ot vették meg például.

Ezt a feltételt nem teljesíti.

Free Cash Flow
[Elvárás: FCF payout ratio 60% alatt.]

2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 TTM
FCF 0,62 0,62 0,89 1,12 1,42 1,37
Shares outstanding 0,146 0,1733 0,2579 0,2557 0,2598 0,25988
FCF per share 4,25 3,58 3,45 4,38 5,47 5,27
Dividend N/A 0,676 1,451 1,63 1,745 1,77
FCF payout ratio N/A 18,90% 42,05% 37,21% 31,93% 33,58%
2015-ben csak két negyedév osztalék volt, a céget 2015 júliusában alapították.

A Free Cash Flow kevesebb, mint 40%-át fizetik csak ki osztalékra, ez nagyon jó szám. Azt kell majd megnéznem, hogy a hitelek kamataira mennyi megy el. 

Van részvényvisszavásárlási programjuk, 2018 Q4-ben 94 millió dollárt költöttek rá. Az éveket nézve a részvényszám mégis nő.

Ezt az elvárást teljesíti.

Fontosabb mutatók
[Elvárás: P/E az elmúlt három év átlaga alatt. ROIC 6% felett.]

2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 Current
P/E 18,54 15,57 86,05 22,82 5,14 10,99
2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 TTM
ROIC 7,45 4,79 -1,65 5,43 12,19 5,75
ROIC nem teljesül, de fogalmam sincs, hogy a felvásárlások mennyit kavarnak itt be.

Chart
[Elvárás: legyen EWP alapon komoly esély az emelkedésre 6 hónapon belül.]

Nincs hosszú előélete, csak 2015 óta léteznek. Egyszer fenn, egyszer lenn. Elliott-tal nem nagyon tudom elemezni. A 2016-ban indult felmenetel inkább korrekciónak néz ki, valamiféle B hullámnak, utána a csúcstól mintha egy impulzus jönne lefelé. 29,73 volt az alja, a chart alapján én ez alá várnám. 



30 USD-n már 6% lesz a hozama, az jónak tekinthető, bár sok sebtől vérzik. Pár hónapig követem, olvasom a híreket róla, aztán majd meglátom, mi lesz. Semmiképpen nem egy csúcspapír, amit azonnal venni kell, inkább csak figyelendő, hátha kiderül, hogy mégiscsak érdemes tartani.

2019. március 19., kedd

Daimler

Ennek az emelkedésnek a végén eladom az összes short certit. Tavaly vettem mindet, és még csak egy csomagot zártam le, de már túl sok ideje tartom. Hetente van rollover, a kötési és a korlát ár kb. 2 centtel mászik felfelé, ideje lezárni ezt a trade-et. Annál is inkább, mert szerintem nincs még vége a korrekciónak, ez a mai impulzus csak egy C hullám, a (iv)/c (H4-en számoztam). Új lokális csúcson (ennek a w(iv)-nek a tetején) eladom, 54 körül lesz ott az árfolyam. Aztán ha beesik még egyszer tényleg, akkor visszaszállok egy újabb certivel.

Hetesen a nagy kép:

H4:

2019. március 18., hétfő

OTP

Nagyot emelkedett, két short certit, a TS20-at és a TS21-et reggel ki is ütötték. Mindegyikből volt, TS20-ból csak egy kicsi, a nagy lehetséges RR miatt, TS21-ből több. Kár értük.

Chartot most nem teszek fel, inkább csak a tanulságok:
  • 03.14-én CECE index átsúlyozás volt. A CECE a bécsi börze indexe, negyedévente minimum átsúlyozzák, de ahogy néztem az archívumban, gyakrabban is volt átsúlyozás. Az index követő alapok ilyenkore vesznek vagy eladnak, attól függ, hogy az adott papír súlya hogyan változik. OTP-é azt hiszem, hogy nőtt, de nem találok róla nyilvános adatot. Az ilyen indexről a részleteket pénzért adják.
  • TS20 kiütésének a hatása: 300e darabot vezetett be ERSTE a tőzsdére. Elvileg minden short certifikát eladásakor tényleges shortot nyit az árjegyző, hogy a kockázatát fedezze. Ha ebből a certiből a bevezetett mennyiség nagy részét eladták, akkor egy KO esetén a mögöttes shortokat zárja a bank, ez 250-300e short zárása. Simán lehet, hogy a fundamentális okok (újabb bankvásárlás) mellett ez a kényszerzárás vitte el addig, hogy a TS21 is ki lett ütve. 30 perc alatt felszaladt az árfolyam 12880-ig, kikaphattak mindent a könyvből.
Egyelőre ennyi, most azt kéne kivárni, hogy mi lesz. Ez egy klimax volt, és majd esik, vagy egyszerűen ennyit ár a bank, és marad itt az árfolyam, amíg nem jön valami külső esemény?

2019. március 11., hétfő

Raiffeisen

Múlt hét kedden, amikor kiderült, hogy a Raiffeisen is érintett lehet az orosz pénzek tisztára mosásában, 10% felett esett az árfolyam, ezzel elérte a céláramat, vettem is egy kicsit (Eont adtam el hozzá, azon 6% volt). Talán korai volt, de régóta figyeltem már, és léptem. 19,8-ért vásároltam egy adagot.

Hetes charton látszik, hogy 61,8%-ot korrigált, rést is töltött, és egy előző korrekciós aljat is elért (18,8). Napos charton óriási forgalmat lehet látni, fordulós jel általában. Bár itt divergencia még nincsen, a hirtelen esésnek, ami impulzus, még nem biztos, hogy megvolt az alja.

Ideális esetben egy nagy impulzus indulhat felfelé, ami új lokális tetőre viszi, 35 EUR fölé. Kevésbé ideális esetben csak valami B hullám indul meg, ami legvalószínűbben 61,8%-ot korrigál vissza az esésből, a 27-29-es sávba.

Nem pár hónapos menet lesz egyik sem, ha pedig még esik, akkor pláne hosszú lesz. Mindenesetre ha lesz jobb helye a pénznek, akkor eladom már 27 körül, ha nem, akkor kivárom a 35-40-es sávot.

Hetes:

Napos:

OTP

A zseniális gondolatom, miszerint maximum kétszer megy ATH-ra egymás után, felülvizsgálatra szorul. Négy egymást követő nap (bár egyszer csak újra beállította) döntögette a rekordot:
  • 03.04: 12200
  • 03.05: 12050
  • 03.06: 12050
  • 03.07: 12200
A hármas szerkezetek miatt még mindig azt gondolom, hogy a w[iv] fut, és az ATH egy B hullám volt. Ha elkészült, akkor:
  • Egyszerű esetben (ABC) 10000 alá kéne esnie egy gyors impulzussal, ez lenne a [iv]/(c).
  • Ha a w[iv] egy összetett szerkezet (WXY), akkor lassabban, valami hármassal kellene esnie ugyanekkorát.
Ha meg nem B ment fel, hanem már a w[v], akkor lesz még új ATH, és csak utána esik. Nyáron?

A short certikből 11500 körül adok sokat, ott már értékelhető hasznom lesz. Eddig valószínűleg lejön, mert 12200-tól egy kis impulzus indult el, az vagy egy nagyobbnak az eleje, vagy egy zigzag A hulláma. Ha pedig majd fordulni látom, talán longot is veszek. A 10000 alá eséshez valami komoly dolognak kéne történnie, nehéz most ezt elképzelni. Mondjuk azt se tudom, 12000 felett ki veszi.

Napos:

Órás:

2019. március 6., szerda

AbbVie

Gyógyszeripar, biogyógyszer kutatás és fejlesztés, 2013-ban alapították, nincs hosszú osztalék múltja, de tetszik a cég, és egy ilyen fiatalka is elférhet a portfólióban.

Osztalék
[Elvárás: 10 év múlva ~10% legyen a hozama a mostani befektetésnek. Legalább 15 éve emeli az osztalékot.]
  • Státusz: challenger arisztokrata. 2013-ban az Abbott-ról vált le, annak az osztalék státuszát megörökölte S&P szerint, akik a dividend aristocrats listát csinálják. DRIP meg csak 2013-tól számol, bár így hat helyett a hét éves history hogyan jött ki, azt nem tudom.
  • Legutóbbi emelés: 2018.11.02-én volt (declaration date).
  • Hozam (12 hónapra előretekintő): 5,42%:
    • 78,91 USD a részvény
    • 1,07 a negyedéves osztalék 
  • Dividend Growth Rate (DGR):
1 év 3 év 5 év 10 év
DGR 40,20% 21,10% 17,50% N/A
  • A Yield Chart szerint 4,25% feletti hozam csak az elmúlt időszak 8,5%-ában volt elérhető, gondolom a hatalmas 2018-as emelés miatt.
A 15 éves emelés feltételét nem teljesíti, de az osztalék emelése és a cash flow generáló képessége nagyon vonzóvá teszik, emiatt itt engedékeny leszek.

Méret és stabilitás
[Elvárás: 500 milliós éves árbevétel. A revenue az előző három év átlagát meghaladja folyamatosan. Pozitív eredmény az elmúlt 5 évben.]

2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 TTM
Revenue 19,96 22,86 25,64 28,22 32,75 N/A
Net income 1,77 5,12 5,92 5,28 5,66 N/A
mrd USD

Teljesíti az elvárást.

Free Cash Flow
[Elvárás: FCF payout ratio 60% alatt.]

2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 TTM
FCF (mrd) 2,94 7,00 6,56 9,43 12,79 N/A
Shares outstanding (mrd) 1,61 1,64 1,63 1,6 1,55 N/A
FCF per share 1,83 4,27 4,02 5,89 8,25 N/A
Dividend 1,66 2,02 2,28 2,56 3,59 N/A
FCF payout ratio 90,90% 47,33% 56,65% 43,44% 43,51% N/A

Pénzgyár. Simán hozza az elvárást, és nem véletlen, hogy ilyen ütemben emeli az osztalékot.

Fontosabb mutatók
[Elvárás: P/E az elmúlt három év átlaga alatt. ROIC 6% felett.]

2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 Current
P/E 28,45 34,64 16,92 23,47 19,13 21,70
2 014 2 015 2 016 2 017 2 018 TTM
ROIC 11,49 21,66 17,27 14,24 20,62 20,62

Teljesül.

Chart
[Elvárás: legyen EWP alapon komoly esély az emelkedésre 6 hónapon belül.]

Egy korrekció vége felé járhat, a (3)/4-nek kellene elkészülnie a 70-75-ös tartományban. Ha 64,3 alá csökken az árfolyam, akkor hibás a számozásom.

Ennek a feltételezett w4-nek van egy lokális alja, 75,77 (2019.01.29-én volt), ez alá kellene még esnie, és akkor késznek is lehetne tekinteni. Naposon van egy bearish slingshot is, nem túl erős ugyan, de van. Trendek végén jelenik meg, ha elsül, akkor az viheti 75-re akár már a jövő héten. Ekkora osztalékemelés után én nem várnám már lejjebb, 75 körül veszek. Innen pedig új csúcsra illene mennie, 125 fölé. Micsoda kilátások.


Osztalék portfólió - február

Változások:
  • Februárban nem vettem semmit
  • Tanger Factory (SKT) emelt az osztalékon 1,4%-ot (negyedéves 0,35-ről 0,355-re)
  • Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 6,94%


Amiket figyelek (havi vagy hetes chartokon, Elliott Wave Principle alapján):

2019. március 4., hétfő

OTP

Próbáltam megvizsgálni, ATH-k után hogyan viselkedik az OTP. Ha nem néztem el semmit, akkor max kétszer megy egymás után csúcsra (ATH után még a következő nap is emelkedik új ATH-ra), utána egy gyors korrekció jön, 400-1000 forint között. Ma 11980-nal megint csúcsot döntött, kíváncsian nézem, meddig megy el, illetve mekkora lesz az esés utána. Vettem egy kis TS25-öt a meglévők mellé.

12000-ig lehet, hogy elviszik, a kerek számokat szeretik az emberek. De én itt semmiképpen nem vennék, az egy hibás elgondolás, hogy mostantól nincs ellenállás, és mehet bármeddig az árfolyam. Ha eddig még soha nem ment el bármeddig ATH után, most miért tenné.

Napos: