2022. augusztus 20., szombat

Nvidia - elemzés

Kereskedésre tervezek vásárolni belőle, nem az osztalék miatt. Pont egy éve, 2021.08.18-án negyedelte meg az osztalékát, de az árfolyamra annak semmi hatása nem volt, tekintettel arra, hogy még a vágás előtti hozama is jelentéktelen volt, 0,3% körül. De a chart jól néz ki, van benne emelkedési lehetőség.

Augusztus 24-én adják ki a 2023 Q2 eredményt (náluk már a '23-as pénzügyi év fut), ami valószínűleg nagyon rossz lesz, mivel augusztus 8-án már közzétették az előzetes pénzügyi eredményt, ami szerint a bevétel az előrejelzett 8,1 milliárd dollár helyett csak 6,7 milliárd lesz.

Jó hosszú esésen van túl az Nvidia, 2021 novembere óta volt egy komoly korrekció, ami júliusban érhetett véget. Azóta emelkedik, és most a jelentés után majd meglátjuk, hogy mi történik a papírral. Kis esés után folytatja az emelkedést, vagy új lokális aljra esik. Szerintem emelkedni fog.

Itt van pár adat, még a mostani negyedév számai nélkül.

Renenue

Folyamatosan emelkedik, '21 és '22 nagyon jó, még a '23 Q1 is növekvő volt. Most lesz egy visszaesés, gondolom az eredményben is, de a hosszú távú trend jó.





Osztalékra olyan keveset fizet, hogy a payout ratio-kat nem érdemes megnézni.

Chart

07.05-től egy impulzus indult és már el is készült, most azt korrigálja, és a korrekció C hulláma futhat. Mivel a (b) elég magasra ment, a (c)-t nem várnám túl mélyre, 168-ra tettem be vételi megbízást, amit majd lehet, hogy módosítok a mozgás függvényében.

Kettő napos chartot is kirakok, a másodiknál belenagyítottam a most futó korrekcióba.

Napos nagy:

Napos közeli:

Ha támogatnád a munkámat, a Patreonon megteheted.

3 megjegyzés:

  1. Ennek az elemzésnek közvetlen következménye, hogy a bitcoin irdatlan mértékben fog drágulni, legalább dupláz. Emiatt újra megéri majd bányászni, emiatt újra veszik majd az nvidia (és nem amd!) kártyákat. Érdekes elmélet :) Kockázatos, de ha bejön, akkor érdemesebb lenne btc-t venni gagyi nvidia helyett, nem? Ebben van 50-75-100% emelkedési potenciál, a btc-ben meg 5x, 10x.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó meglátás, simán lehet, hogy tényleg kilő a bitcoin is. De én maradok a klasszik papíroknál.

      Törlés
    2. Hibás tényekből téves következtetés: 1) Bitcoint nem videókártyával bányászol, speciális hardver kell hozzá. 2) Ettől eltekintve mégis miért változna az NVidia árának várható emelkedése miatt bármilyen kriptoeszköz ára? Mégis mi a kettő között a korreláció? Esetleg emelkednek még a videójátékok árai is, mert emelkedik az NVidia árfolyama? Rengeteg összefüggés nélküli információ, amiből semmilyen következtetést nem lehet levonni. De ha csak egy megerősítést akartál hallani, hogy vegyél Bitcoint, akkor tessék: vegyél Bitcoint! De javaslom, kicsit jobban járj utána a hátterének és értsd meg mielőtt beleugrasz, különben nagyon csúnyán megégeted magad.

      Törlés