2022. április 13., szerda

Befektetővédelem

Bármilyen gondosan is választunk brókercéget, előfordulhat, hogy éppen az megy csődbe, amelyik a mi számlánkat kezeli. A Buda-Cash és a Quaestor csődjét a cégek bűnöző menedzsmentje okozta, de a Sberbank esetében azt láthattuk, hogy banktól kívülálló bűnözők is lehetnek az összeomlás okozói. Ilyenkor a biztosítás védhet meg attól, hogy elveszítsük a vagyonunkat. 

Mindig olyan brókert válasszunk, amelyik az európai vagy az amerikai befektetővédelem hatálya alá esik, és csak annyi értékpapírunk legyen egy cégnél (nem számlánként, hanem összesen, mert a biztosítás ügyfélre összevontan vonatkozik), amennyit még kártalanít a biztosítás. A kártalanítás nem automatikus, azt mindig kérni kell, és egy éve van a károsultnak azt megkérni attól a naptól számítva, hogy a kérvény benyújtható. 

Amerikában a SIPC kártalanítási alap ötszázezer dollárig kártalanít, Magyarországon a Befektető-védelmi alap (Beva) százezer euróig.

A Beva kártalanítás részletei:

  • A Beva a kártalanítást forintban nyújtja.
  • A kártalanítás mértéke egymillió forintig 100%, egymillió forint felett egymillió forint és az egymillió forint feletti rész 90%-a. Azaz a pénzünk egy kis részét csőd esetén elbukjuk.
  • Ha a kártalanítás hiányzó értékpapír után jár, összegét az értékpapírnak a felszámolás kezdő időpontját megelőző 180 nap átlagárfolyama alapján számítják ki. Így lehet a kártalanítás során árfolyamnyereségünk és veszteségünk is, a részvényeinktől függően. 
  • Devizában fennálló követelés esetén a Beva a kártalanítás forintösszegét az érintett tag felszámolásának kezdő napján érvényes MNB devizaárfolyam alapján számolja ki.
  • A százezer euró összeghatár meghatározása szintén a felszámolásának kezdő napján érvényes MNB devizaárfolyam alapján történik.

A védelmet ne a kiválasztandó brókercégnél ellenőrizzük le, hanem az alapoknál:

Amelyik cég szerepel a Beva vagy a SPIC listáján, ott bátran nyithatunk számlát. 

Nekem két cégnél van értékpapírszámlám, az Ersténél és a Randomnál. 2021. augusztus 31-én jelentették be, hogy az Erste megveszi a Random Capitalt. A két társaság jogilag egyelőre két cégnek számít, a Beva alatt szerepelnek mindketten, azaz a két számlám külön-külön is a védelem hatálya alá esik. Nem tudom, meddig marad ez így, de már tervezem, hogy nyitok egy újabb számlát máshol és úgy csoportosítom át a részvényeimet, hogy bárki becsődöl, én a pénzemhez juthassak.

Ha támogatnád a munkámat, a Patreonon megteheted.

2 megjegyzés:

  1. Érdemes leírni, hogy a KBC Equitas ötödannyi védelmet sem kínál, mint az Erste vagy a Random Capital.
    Ugyanis a belga befektetővédelem érvényes rá, ami elég hézagos.
    Akit érdekela téma, Google: Mészáros Péter: Nagy Bróker Összehasonlítás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, elolvastam a cikket, hasznos. Akarok nyitni egy új számlát hamarosan, majd nézegetni fogom a táblázatot.

      Törlés