A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kereskedés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kereskedés. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. április 13., csütörtök

OTP - kereskedés

OTP-re van három verzióm, én közülük a leglongosabbra szavazok, nem véletlenül vettem részvényeket márciusban. A három verzión kívül lehet még más is bőven, azokat most nem rajzoltam fel.

2022.07.27-én volt egy lokális alj, onnan indult el egy emelkedés 2023.01.24-ig. Ez egy impulzus volt. A korrekciója 03.20-ig tartott, ha a longos verziót nézem. Innen indult egy emelkedés, ami megint egy impulzus lesz, és ennek futott le az első két hulláma. Ezt rajzoltam kékkel, 12200 körül lehet a vége, a nagy lila csatorna tetejénél. Ez egy konzervatív long, mehetne akár ATH-ra is, de nem akarok álmodozni, egyelőre nem olyan a környezet.

A pirossal berajzolt ABC azt feltételezi, hogy az a korrekció, ami 03.20-án véget ért, mégsem ért véget, és egy összetett hármas fut, aminek 11000 körül lesz a vége, és onnan egy új lokális aljra mehet 9000 alá. Még ez is longos verzió jelenleg.

Zölddel berajzoltam legpesszimistább verziót is. A 01.24-én indul korrekció eddig elkészült része nem egy ABC hullám, hanem egy impulzus lesz, aminek most épül a negyedik hulláma, ami nem megy 10535 fölé, hanem még előtte lefordul és megy le 9000 alá. Utána lesz még egy B hullám felfelé és még egy impulzus lefelé, mert egy zigzag lesz a 01.24-től indult szerkezet.

A két pirossal berajzolt árszint validálja majd valamelyik elképzelést. Az viszont elképzelhetetlen szerintem, hogy egy felmenő impulzus után rögtön lesz egy olyan lefelé tartó impulzus, ami a felmenő kiindulási pontja, 7738 alá vinné az árfolyamot. Ha esetleg ez valakit is megnyugtat.

Napos:


Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. március 25., szombat

OTP saját részvény vásárlások

A héten háromszor is jelentette az OTP, hogy saját részvényt vásárolt. Az árfolyam nagyot emelkedett az SRV miatt, gondoltam érdemes megnézni a múltbéli adatokat, hogy számíthatunk-e a továbbiakban is ilyen erős árfolyamtoló beavatkozásokra. Szerintem nem.

(Volt egyébként egy másik nagy vevő is, a T. Rowe Price, ők 5% fölé tornázták fel a tulajdonukat az elmúlt időszakban, ez is segíthette az emelkedést. Azt nem tudom megbecsülni, a TROW mennyit akar még az OTP-ből venni, ehhez nincsenek múltbéli adatok, ez most csak egy érdekesség itt.)

Az OTP-nek van egy Munkavállalói Részvénytulajdonosi Programja (MRP), ennek keretében ad (vagy elad?) a dolgozóknak részvényt. Van két szervezet, amin keresztül ezt intézi, a OTP Munkavállalók I. és II. KMRP szervezetek. Nekik adja át a saját részvényeket, hogy ezeken a szervezeteken keresztül kapják meg végül a dolgozók a részvényeket. Az is lehet, hogy ezt nem megkapják, hanem megveszik egy támogatott áron, nem ismerem a program részleteit, de nem is fontos, lényeg csak annyi, hogy az OTP minden évben vásárol saját részvényt, és minden évben ad az MRP szervezeteknek belőle.

Az OTP közlemények oldalán megnéztem 2022-re és 2021-re, hogyan alakultak a vásárlások és a saját tulajdon hányada.

2021

2021 októberében volt egy rendkívüli ügylet, az OPUS Securities S.A.-tól (aminek semmi köze Mészáros Lőrinc Opusához) szerzett 14,496 millió OTP részvényt. Ez egy 2006-os kötvénykibocsátási ügylet lezárása volt, akkor az OTP így jutott forráshoz, de 2021-re már jobb feltételekkel is tudott a piacokon pénzt szerezni, ezért ezt a formát lezárta. Csak azért írok erről, mert itt az OTP saját részvény állománya 5,56% lett, brutálisan magas. Decemberben aztán majdnem az összes részvényt eladta az MRP szervezeteknek, 1,17%-ra csökkent le a saját részvény állomány.

Ebben az évben más saját részvényes tranzakció nem volt. Nyilván a menedzsment tudta, hogy az OPUS lezárásával lesz egy csomó részvényük, minek vett volna a piacon.

2022

Május 20, 23 és 24-én (egymás utáni napok, csak volt egy hétvége közben) vett az OTP saját részvényt, mindhárom napon 100 ezret. 917 258 darab, 0,33% lett a végére a tulajdoni hányaduk.

2023

Március 20, 21 és 22-én vett 100 ezer, 100 ezer és végül 60 ezer darabot. Az ügyletek végére a saját részvények száma 627 657 darab, a teljes részvényállomány 0,22%-a lett. 

Konklúzió

A saját részvény vásárlásokat valamiért mindig gyorsan lezavarják. Szerintem jókor és jó áron vettek, a Fed-es ingyenpénzzel felpumpált amerikai cégek tanulhatnának az OTP-től, bár ott nyilván mások voltak a körülmények és a prioritások. Mindenesetre az szerintem jó mutatója egy cégnek, hogy milyen áron vásárolja a saját részvényeit. Az OTP ebben szuper.

Tavaly az OTP vásárlások után bezuhant az árfolyam. Most ráadásul van egy általános bankpánik is, szóval nem hiszem, hogy innen egyenesen menni fog felfelé az árfolyama. De az első negyedéves jelentés után szerintem lesz egy szárnyalás.

Napos:

8940 alatt kuka az elképzelés, addig érvényes.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. március 21., kedd

OTP - kereskedés

Hétfőn megvettem a második csomag OTP-met 9000-ért, evvel 9831 forint az átlagom. Többet nem akarok venni, sőt egyáltalán nem tervezek magyar papírokkal kereskedni (bár Telekomot is vásároltam nemrég), de most van forintom, amit ősszel el akarok költeni, és ez a két részvény jó vétel pár hónapos időtávra szerintem.

Havi:

2009 márciusától indult meg egy hatalmas emelkedés, 1200 forintról majdnem 20000-ig ment. A csatornák nem szeretik a logaritmikus skálát, ezért ide nem rajzoltam be őket, de egy sima lineáris charton az impulzus tökéletesen követhető a kedvenc csatornáimmal. 2021 végén kezdődött a korrekció, ami még bőven fut szerintem, egy ilyen nagy emelkedés korrigálása sokáig tart. Viszont most van egy jó lehetőség a [c] hullám meglovagolására. A B/[c] vége 12-13000 között lehet, ezt akarom megjátszani.

Napos:

A havi grafikonon az A-val jelölt hullám utáni rész van itt a naposon. Ez egy impulzus volt, utána egy nagy korrekció, és most egy újabb impulzust várok, mert ez az egész szerkezet egy zigzag lehet. Ha nagyon megindulna és a csatornából nagy forgalommal kitörne felfelé, akkor lehet, hogy ez nem zigzag, hanem a korrekción már túl vagyunk és egy harmadik hullám fut, de erre kicsi esélyt adok. Én mindenesetre 12000 körül már nyomni fogom az eladás gombot.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. március 7., kedd

A Magyar Telekomos mestertervem - kereskedés

Vettem február végén sok Telekom részvényt csakis pár hónapos távra. Az átlagom 395 forint. Leírom - leginkább magamnak, később az ilyen posztokat visszanézem -, hogy mire számítok.

Néhány tény és feltételezés, amik a kalkulációm alapjául szolgálnak:

  • Tény: 2023-ban ugyanúgy 14,6 mrd-ot szán a Telekom a saját részvények vásárlására, mint 2022-ben.
  • Feltételezés: ezt aukción teszi meg, ahogyan eddig is. Az aukció most is az osztalékfizetés után lesz, az egyszerűség kedvéért úgy számolok, hogy ugyanúgy 14 kereskedési nap fog eltelni az osztalék megfeleltetés és az aukció között, mint tavaly, azaz 05.30-án lesz az aukció.
  • Feltételezés: az osztalékrés után - ami most kétszer akkora lesz, mint tavaly, ugyanúgy gyorsan betölti a rést és tovább emelkedik az árfolyam.
  • Tény: tavaly az osztalék megfeleltetés napi záróárához képest (ezen a napon lehetett utoljára osztalékkal venni a Telekomot) az aukción az átlagár 26, a maximum ár 34 forinttal volt magasabb.
  • Feltételezés: ugyanennyi lesz most is a különbség. Ez egy nagyon ingatag állítás, nincs semmi alapja, ráadásul a mostani osztalék a duplája a tavalyinak, és a további kilátások se rosszak a meghirdetett részvényesi javadalmazás miatt, szóval ez egy alulbecslés szerintem.
  • Tény: tavaly az osztalékmegfeleltetés napján az osztalékhozam 3,75% volt.
  • Feltételezés: idén ugyanekkor a hozam a duplája, 7,5% lesz. Na ennek aztán semmi alapja nincs, ez egy igen pesszimista gondolat, hiszen ez azt jelenti, hogy az osztalék emelésnek gyakorlatilag nincs hatása az árfolyamra. Szóval mondjuk azt, hogy ez a legrosszabb forgatókönyvem. A legoptimistább az lenne, hogy ugyanúgy 3,75% lesz a hozam, de ez 800 forintos részvényárat jelentene, az pedig kizárt.

Napos chart:

Kékkel az osztalékos, pirossal az aukciós infók. A mestertervem pedig a következő:

  • Felveszem a 30 forintos osztalékot.
  • Kivárom az aukciót, ott sávosan eladási megbízásokat teszek be úgy, hogy az átlagom kicsit magasabb legyen, mint a számított átlag, és eladom a kereskedésre vett összes részvényt.

Tavaly az aukció után sokat esett az árfolyam, és ugyan most egészen más a helyzet és Elliott alapján is emelkedésre számítok, de nem akarok beszorulni, ezért mindenképpen el akarom adni az összes Telekomot, amit februárban vettem. 

Osztalék: 30 Ft, árfolyamnyereség (mondjuk 450-nel számolva) 55 Ft, az összesen 88. Ami 22% feletti nyereséget jelent kb. három hónap alatt. Nem rossz, de hogy bejön-e? Fogalmam sincs. A grafikont nézni fogom, és a pillanatnyi elképzelésem alapján adok majd el. De ez tervnek egyelőre nem rossz.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. február 17., péntek

Deutsche Bank - kereskedés

Valamikor a Paleocén és Eocén között, a Késő kréta idején vásároltam meg a Deutsche Bank részvényeimet. Akkoriban kereskedtem is velük egy darabig, aztán bennragadtam több csomaggal, és azóta várom, hogy kiolvadjanak. A földtörténeti korok közben jöttek és mentek, a DBK meg csak esett és esett. De most, most talán van egy kis esély, hogy júniusra kis pluszban el tudom adni az őskövületeimet.

A hetes chartra felrajzoltam azt a csatornát, amiben reménykedem. Ha a csodát várnám, akkor abban hinnék, hogy impulzus indult a 2020 márciusi lokális aljról, és nagy erővel, forgalommal és réssel töri majd át a csatornatetőt. De ezt kizárom, mert ez a Deutsche Bank. A tervem az, hogy a felét eladom 15 eurón, a másik felét meg tartom akár 16-ig is, de szigorúan 15-ös stoppal. Haj, de jó lenne végre eladni.

Hetes:


Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. február 8., szerda

Nvidia - kereskedés

Tegnap volt egy hirtelen emelkedés, miután Powell megszólalt, és teljesült az Nvidia eladási megbízásom 220 dolláron. Az első felét még 190-en adtam el és rögtön aznap még PFC-t vettem belőle. Ebből az adagból is osztalékrészvényt akarok venni, a Whirlpool-ra tettem be vételi megbízást, arra még várnom kell pár hetet szerintem.

Nvidia egy olyan szinten van, ami után emelkedhet még sokat, vagy éppen eshet is. Már megtanultam, hogy jobb eltenni 30% körüli hasznot, mint várni a duplázásra, ezért inkább kiszálltam.

Napos:

Ez az emelkedés a 108 dolláros lokális aljról lehet egy zigzag, és akkor itt van kb. a vége, vagy egy impulzus, ami most kezd el begyorsulni. Nem az Nvidiától függ, inkább a piac hangulatától, mi lesz belőle. A piac pedig most érzékeny és fordulékony, nem szilárdan bullos.  


Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. január 10., kedd

NVIDIA - kereskedés

Még tavaly augusztusban vettem Nvidia-t 166 dollárért, gondoltam, hogy gyorsan felmegy 200-ra és eladom. Hát inkább leesett 108-ig, és csak onnan kezdett el emelkedni mostanában. Azt hiszem, ezért vettem túl korán, mert nem néztem meg alaposan a nagy idősíkokat. Most megteszem.

Havi:

A primary trendszinten (bekarikázott számok) 2002-től indult egy impulzus. Még ez is csak a harmadik hulláma az eggyel nagyobb trendnek, de azt most nem jelöltem, elég ez ide. Ennek az impulzusnak a harmadik hulláma, és annak is a vége épülhet most.

Berajzoltam az intermediate trendszintet is, (a zárójeles számok), annak futhat az ötödik hulláma, és az ötödiken belül is már egy ötödik hullám, a minor szinten. Az olyan hullámok, amik több trendszinten is már az utolsó, ötödik hullámban vannak, eléggé kiszámíthatatlanok, sok a bizonytalanság, nem olyan szép a trend, mint egy harmadikban. 

Hetes:

A hetes chart a havi grafikon végét mutatja részletesebben. Egyáltalán nem biztos, hogy a 4. hullám már véget ért, lehet, hogy az csak a korrekció A hulláma volt, viszont értékben eleget korrigált, visszament az előző négyesig, piros vonallal rajzoltam ezt be. Innen vagy ATH körüli értékre megy, vagy még korrigál egy darabig és csinál egy alacsonyabb 4-et.

Napos:

Az előző két chart log skála volt, ez normál.

Itt már csak a korrekció látszik, a hetesen a 4-es jelölt hullám. Ez lehet valami összetett hármas, és akkor vége van, de ha egy ötös szerkezet (leading diagonal?), akkor jön még esés, kb. onnan, ahová a téglalapot rajzoltam.

Na, ezek alapján döntöttem el, mikor adom el a NVDA-t. Ja, és megnéztem azt is, milyen árfolyamokat jósolnak 2023 végére a papírnak, hát attól nem lettem okosabb, 203, 207, 250, volt mindenféle "konszenzusos érték".

Ha még egy korrekció fut, a 200 körüli értéket akkor is eléri szerintem, ott van egy 78,6%-of fibó extension szint az októberi emelkedéstől számítva. Ott eladom a felét a csomagomnak, mert ha onnan fordul, akkor nem akarok beragadni hónapokra, de azt se szeretném, hogy egy nagyobb emelkedésből kimaradjak.

230 és 260 körül is vannak nyitott rések, azokat talán betölti. Ott már nem hiszem, hogy tartani fogom a maradékot, pedig elméletileg mehet ATH-ra is, 350 fölé. De nem szabad kapzsinak lenni, ha valamit nem akarok életem végéig tartani, mert kereskedni vettem, akkor azt jobb eladni időben, nem kell hajszolni a 100% feletti hasznot. A havi chart alapján jönni fog egy nagy korrekció, a karikás 4-es hullám, nem szeretnék tulajdonos lenni, amíg az fut.


Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.