2026. május 17., vasárnap

Medtronic - elemzés

2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ránéznem újra, mert közeledik egy vételi lehetőség.

Ami akkor tetszett a cégben, azt még most is csinálják, nevezetesen negyedévről negyedévre aktualizálják az adott pénzügyi évre vonatkozó előrejelzésüket, és azt sem titkolják el, hogy előtte mit mondtak. Szóval nem újraírnak mindig mindent, és letagadják az előzményeket, hanem megmutatják folyamatosan, hogy mit gondoltak és mit gondolnak a jövőről. Itt a 2026 Q3-as preziből az a slide (nem a naptári évhez igazodik a pénzügyi év):

Ez alapján a revenue 5,5%-kal fog nőni 2026-ban, 2025 végén 5%-kal terveztek. EPS hasonló, az is szépen pontosodik, és szerencsére nem romlik.

Osztalék

48 éves osztalékemelési múltja van. Csodálatos.

Az utóbbi években már csak egy-egy centet emel, ellaposodott a grafikon, de ilyen múlttal ez természetes. Nagyon nagyot kéne nőnie a bevételnek és az eredménynek ahhoz, hogy nagyokat emeljen.

A mostanihoz hasonló magas hozam egyszer volt az elmúlt 16 évben, és ha az árfolyam még egy kisit esik, akkor 4% fölé kerül. Egy arisztokratánál ez jónak számít.

Méret és stabilitás

A bevétel és az eredmény is nő, a viszonylag stabil a profit ráta.

FCF kifizetési arány

Ez folyamatosan nő, a 2010-es évek elején még 30% alatt volt, most már közelít a 70%-hoz. Nem véletlenül emelget nagyon kicsiket. De az osztalék nincs veszélyben, van rá pénze.

Tőkeallokáció

Osztalék, saját részvény vásárlás, akvizíció, beruházás, ezekre költenek, és ehhez némi hitelt is vesznek fel.

Fontosabb mutatók

ROIC régen jobb volt, de most se rossz.

Részvények száma

2015-ben indítottak visszavásárlást, azóta egyenletesen csökken a részvényszám. Ez jó, mert az eredmény kevesebb tulajdonos között oszlik el.

Hitelek

Hát ez magas, jobb volna, ha kettő alatt lenne. De 10 éve ilyen, valószínűleg a részvényvásárlások és a felvásárlások hitel nélkül nem mennének együtt.

Grafikon

Anno az tetszett meg a chartban, hogy volt egy impulzus lefelé, ami alapján azt feltételeztem, hogy ez a korrekció egy zigzag lesz, és utána majd az emelkedést jól lehet kereskedni. Nem ez az egyetlen lehetséges verzió, de a számai nem rosszak, szóval nem gondolom, hogy egy óriási impulzus majd leviszi az árfolyamot 10 dollár alá. Inkább a 60 dollárt valószínűsítem, és onnan egy fordulót. 

A mozgást követem kisebb idősíkon, hogy elkapjam a fordulót. Jó lenne venni belőle.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm az elemzést. Te az alábbi két résvény közül melyiket tartod potenciálisan jobb vételnek? Az árfolyam nyereségen elért profitot tartva fontosabbnak, az osztalék kevésbe érdekes a kérdésemben. New Chat

    Sanofi vs Medtronic. Which one better to buy, when, on which level, risk analysis, expected profit in 6 months

    Summary

    Sanofi (ENXTPA:SAN) and Medtronic (NYSE:MDT) are both trading near 52-week lows—€75.07 and $77.32 respectively—but the 6-month upside calculus and risk profiles diverge sharply. Sanofi offers a superior forward PEG of 0.08 and a fatter dividend, while Medtronic’s recent price drop sets up a potential rebound, but not without caution signals.

    Share

    🔎 Market Position: Both Down, One Looks Cheaper

    Medtronic: Down 21.7% in the past 6 months. Current price is just $2.92 above its 52-week low, but well below the analyst mean target of $108.

    Sanofi: Down 8.7% in 6 months. Trading close to the 52-week low, with a mean analyst target of €97.10 and a fat dividend yield of 5.0%.

    Both stocks are viewed as undervalued by analyst consensus, but Sanofi’s fair value upside is a whopping Pro versus Medtronic’s Pro.

    📈 Charting the Fundamentals



    🚦 Entry Level & Timing: Where’s the Edge?

    Medtronic (MDT):

    Current price: $77.32

    Key Buy Zone: $74.40–$80 (historical support near 52-week low)

    Technical bias: 1-hour signals bullish, but daily/weekly are bearish. Wait for a close above $78 for confirmation.

    Analyst mean target: $108 (upside 39.7%), but realistic 6-month move: $88–$95 (14–23% upside).

    Risk: If price closes below $74.40, next support is thin until $70. Volatility is ticking up (Pro+ annualized).

    Sanofi (SAN):

    Current price: €75.07

    Key Buy Zone: €71.73–€77 (support at 52-week low)

    Technical bias: 1-hour signals bullish, but daily/weekly are bearish. A sustained move above €76 may confirm a reversal.

    Analyst mean target: €97.10 (upside 29.3%), but realistic 6-month move: €85–€90 (13–20% upside).

    Risk: Support at €71.73 is critical—breach could see €68 next. Volatility lighter (Pro+).

    🛡️ Risk Analysis: Sanofi Edges Ahead

    CompanyVolatility (90d)Debt/EquityPEG (Fwd)Dividend YieldAnalyst RecFinancial HealthKey RisksMedtronicPro+61.7%Pro+3.4%1.9 (Strong Buy)ProEPS downgrades, segment dragSanofiPro+28.5%Pro+5.0%2.08 (Buy)ProEPS cuts, margin pressure

    Sanofi: Lower leverage, higher yield, and a far cheaper PEG. Management is buying back shares aggressively and the company just posted positive drug trial news (Read more, May 18, 2026).

    Medtronic: Strong brand and dividend history, but 8 downward EPS revisions and modest upside unless Diabetes spin-off or PFA tech surprises to the upside.

    🏁 6-Month Profit Expectation

    Sanofi: Realistic 6-month gain: 13–20%, plus a 5% dividend yield. Risk: moderate, with support at €71.73 key.

    Medtronic: Realistic 6-month gain: 14–23%, plus a 3.4% dividend yield. Risk: higher, with must-hold at $74.40.

    📚 Key Lesson: Valuation + Momentum = Edge

    When fundamentals are cheap (low PEG), yield is high, and recent news is positive, risk/reward shifts in your favor—especially if support holds. But technical momentum must confirm before committing big capital.

    This content is for informational purposes only and not investment advice.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, egy európai cég, amelyik régóta osztalékot fizet (31 éve emel), köszi, magamtól soha nem találtam volna rá. Megnéztem a roic.ai alapján az adatait, meglepően hasonlít a Medtronic-ra. Van pénze osztalékra is, a bevétele folyamatosan nő, az eredménye kicsit hullámzik, de nem rossz. A számok alapján nem tudnék hirtelen dönteni, de a chartot is megnéztem, és az alapján abszolut a MDT a jobb nekem. A Sanofi nagyon nehezen számozható Elliott szerint, nem tudom, meddig fog még esni. A Medtronic hozzá képest tankönyvien szép, ritka az ilyen egyértelmű alakzat. Még nem tudom, meddig fog esni, meg nem is biztos, hogy pont zigzag van, amire én számítok, de én biztosan MDT-t veszek. Nem az árfolyamnyereség nagysága, hanem a kiszámíthatósága miatt. 65 alatt már nézni fogom nagyon, hogyan esik, és majd kitalálom a jó beszállót, és remélem, hogy el is tudom kapni. A Sanofi esetében nem látok olyan alakzatot, ami alapján bíznék egy aljban és egy emelkedésben. Bár osztalékot jól fizet, és a hozama is 5% feletti, szóval osztalékbefektetésnek nem rossz. De kereskedni én nem venném. Köszi mindenesetre a tippet.

      Törlés