2025. november 16., vasárnap

Marathon Digital Holdings - kereskedés

Kedden eladtam a maradékot is, azon már 10% alatt volt csak a profit. Jobb lett volna zárni az egészet 23 dolláron, utólag persze könnyű okosnak lenni. A kérdés az, hogy érdemes-e még visszaszálnom, vagy el kell felejteni a MARA-t.

Hetes:

ABC szerkezetek egymás után. A mostani esés egy erős impulzus egyelőre, azt nem tudom, hogy melyik idősíkhoz tartozó A-t és B-t zárná le, majd kiderül. A lefelé tartó csatorna alja 9 dollár alatt van. A MARA nem szokta elérni a csatorna határokat, de 10 dollár felett biztosan nem szállok vissza. Ha ez az impulzus szépen követhető lesz, és úgy látom, hogy véget ért, akkor majd veszek újra.

Ha még mindig a nagy impulzust korrigálja, a (v)-től indulva, akkor 2 dollár körül van a célár. Ahhoz a bitcoinnnak nagyon be kellene szakadnia, tudniillik a MARA az egyik legnagyobb intézményi BTC tulajdonos.

Bitcoint nem szoktam elemezni, de most ránéztem. 

Napos:

'22 novemberétől volt egy nagy impulzus, aminek vége van szerintem, és minimum ennek indult el most a korrekciója. Ha valami három évig emelkedett, akkor annak a korrekciója se lesz gyors. Most még csak egy ABC volt, ami egy zigzag lehetett, azt egy B hullám majd 110 ezer dollárig megemeli, lassan és nem egyértelműen mutatva az irányt, majd onnan esik megint, simán lehet, hogy 75 ezer dollárig.

Ha nagyobb képet nézek, akkor a korrekció akár a függőleges vonalig is tarthat, ahhoz már valami nagy katasztrófa kellene.

Szóval, a MARA eléggé rizikós, nagyon óvatosan fogom csak piszkálni, ha fogom egyáltalán, szerintem vége van annak a jó kis időszaknak, amikor pár hét alatt lehetett vele 20-30%-ot keresni.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése