A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami nem rossz, de arra gondoltam, hogy eladok belőle egy adagot, és így az árfolyamnyereséget is át tudom forgatni osztalékfizető részvénnyé. Ez a tervem a jövő hétre:
- PM egyharmadát eladom. Két részletben vettem még 2018-ban, a drágábbakból fogok eladni, tehát még a maradék PM csomag hozama is javulni fog egy kicsit.
- Veszek a feléből LYB-et. Nemrég vettem egy keveset, most bővítek, jó a hozama, és remélhetőleg májusban még osztalékot is fog emelni.
- A másik feléből FLO-t veszek. Követem egy ideje, a céláramnál jár, és most alaposan át is néztem a számait, változatlanul jó cégnek látszik. Ráadásul megnéztem pár évre visszamenőleg az éves prezijeit is, mindig adtak egy előrejelzést a következő évre, és azt teljesítették is. Az ilyen cégeket nagyon szeretem. És a plusz: a Flowers is májusban fog várhatóan emelni.
A tervezett tranzakciók a mai chartok alapján, ezt leginkább magamnak jegyzetelem most ide:
- PM eladás 152 körül
- FLO vásárlás 17-18 között
- LYB vásárlás 71-72 között
Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.
En is nezegettem egy idoben a Flower Foods-ot. Kivancsi lennek mi a velemenyed a Cal Main Foods-rol. Semmi adossag, alacsony PE rata, a legnagyobb a szektotaban, egyszeru termek. Elkepeszto reszveny teljesitmeny. Viszont szezonalitas jellemzi, es nagyon random osztalekja van, a nyeresegtol fuggoen.
VálaszTörlés