2026. február 6., péntek

United Parcel Service, Inc. - elemzés

Január végén számítottam a UPS osztalékemelésére, ilyenkor szokta bejelenteni ezeket, de most változatlanul hagyta az 1,64 dolláros osztalékot. Visszanéztem 15 évet, mindig január végén, február elején emelt. Most nem így tett.

Az earning preziből nem derült ki, miért nem emelt, és a call-ban sem beszéltek erről, nem is kérdeztek rá, megnéztem a leiratot. Furcsa, én rákérdeztem volna. Persze lehet, hogy volt már erről valami bejelentés régebben, ennek nem néztem utána.

A 2026-os outlookban azt láttam, hogy pont ugyanannyit tervez osztalékra, mint amennyit 2025-ben kifizetett: 5,4 milliárdot. Na, ezek nem fognak emelni, gondoltam, de azért visszanéztem pár évet, és azt láttam, hogy az utóbbi időben mindig ennyit fizetett, és ennyit is tervezett. Na ja, jöttem rá, '23-ban és '24-ben is csak 1 centet emelt, az még 0,5%-nál is kevesebb, szóval az ekkora emelés nem látszik az outlookban.

Aztán megnéztem a 2021 Q4-es prezit is, akkor ugyanis 49%-ot emelt az osztalékon. És igen, akkor a 2022-es outlook sokkal nagyobb volt, mint a 2021-es tény. Ami érdekes, hogy onnantól fogva kezdett esni az árfolyam, és esett több mint 60%-ot tavaly szeptemberig. Az emelés mintha elriasztotta volna a befektetőket, különös. Attól nem hiszem, hogy tartottak volna, hogy nem lesz az osztalékra pénze, akkoriban 30% alatt volt az FCF kifizetési arány. 

Ennyi nyomozás után arra jutottam, hogy szokatlan, hogy nem emeltek, de legalább vágást nem terveznek. Az is lehet, hogy lesz évközben egy minimális emelés, a szokásos 1 cent az pont beleférne.

Az árfolyam meg se érezte az emelés elmaradását, azóta is emelkedik, az én csomagom kb. 25% pluszban van. Persze ha a '22 januári nagy emelés után esett, akkor miért esne arra, ha nem emel.

Hetes:

A tervem az, hogy 140-160 dollár között - a mozgástól függően - eladom a harmadát, a maradékot meg tartom hosszabb ideig, megnézem, emel-e 2027-ben. Ha előtte az árfolyam ATH-ra megy, akkor azért valószínűleg eladom mindet. 

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.