2016. szeptember 2., péntek

Trendcsatornák

Kennedy trendcsatorna

A korrekció trendcsatornája, Jeff Kennedy találmánya.

Az új szerkezeteket ezzel a csatornával érdemes először megvizsgálni. Mindig egy alj vagy tető a kiindulási pont, itt most egy aljat veszek példának. Meg kell várni az aljhoz képest az első csúcsot és annak a korrekcióját. A csatorna a kiindulási pontból indul, összeköti a korrekció végét, majd ezt másoljuk fel a lokális csúcsra.

Ha a felső csatornasávot áttöri a korrekció utáni emelkedés, és meredekebben emelkedik, mint az első hullám, akkor lehet, hogy egy impulzus indult.
A második felfelé menő hullám ráfekszik a csatorna aljára, enyhébben emelkedik, mint az első hullám. Tipikus zigzag.

Elliott ideiglenes trendcsatornája

Ha a Kennedy trendcsatornából meredeken kitört a második hullám, és új tetőt vagy aljat csinált, akkor feltételezhetjük, hogy impulzus fut (a példában egy bearish impulzust mutatok). A két csúcsot, a w1-et és w3-at összekötjük, és másoljuk az első korrekcióra, a w2-re. Ha ebből a csatornából a trenddel ellentétes irányban kitör, akkor tudjuk, hogy az impulzus negyedik hulláma fut. Amíg a csatornán belül mozog, a korrekciók csak impulzuson belüli alhullámok.
A piros csatorna az ideiglenes csatorna. A Kennedy csatornából kitört az árfolyam, a hullám meredekebben esik, mint az első.

Elliott végleges trendcsatornája

Az ideiglenes csatornát elhagyta az árfolyam a trenddel ellentétes irányban, elindult a harmadik hullám korrekciója, a w4. A végleges trendcsatornához a w2-t és w4-et összekötjük és felmásoljuk a w3-ra. A w4 végét persze először nem ismerjük, sokszor kell majd módosítani a csatornát. Kisebb TF-en szoktam a w4-re rajzolni Kennedy csatornát, elvégre az a korrekció trendcsatornája, és ki lehet következtetni, mikor ér véget a w4.

Ha a trend irányába fut egy újabb hullám, és annak az aktuális értéke meghaladja a w3-at, akkor már biztosak lehetünk abban, hogy a w4-et megtaláltuk, és végleges a csatorna. A w5-nek pedig akkor van vége, amikor ebből a trendcsatornából kilép az árfolyam. Tipikusan nem a trend irányába hagyja el a csatornát, hiszen a w5 már az utolsó hulláma a trendnek, ezért gyönge. Ha a w5 nyúlik, akkor szokott trendirányban kilépni a csatornából, az esetek 7-8%-a ilyen.
A kék csatorna a végleges Elliott-i trendcsatorna. Az impulzus tipikus módon ért véget, a w5 nem nyúlt meg, és az árfolyam trend ellenében hagyta el a kék csatornát.
A trendcsatornák használata hatékony, de nem tökéletes módszer. A korrekciók nyúlását (wxy), a running flat alakzatot, a leading és ending diagonálokat, vagy azokat a ritka impulzusokat, amikor nem a harmadik hullám a legintenzívebb, nem jól kezelik. Minden mást viszont igen :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése