A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MTEL. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MTEL. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. május 26., péntek

Magyar Telekom - kereskedés

Tegnap a részvény-visszavásárlási aukción eladtam az összes Telekom részvényemet. 2017-ben vettem az elsőt, és most február végén az utolsó csomagot, ezt már kifejezetten csak az aukcióig. 441 forinton adtam el mindet, úgy gondoltam, ez egy olyan ár, amin biztosan elmegy, és én biztosra akartam menni. A kereskedésre vett részvényeken osztalékkal együtt kb. 20%-ot kerestem három hónap alatt, pont ez volt a tervem, bejött, ennek örülök nagyon. A többit, amiket még az osztalék miatt vettem, azért adtam el, mert pár hónap múlva szükségem lesz a pénzre, és szerintem most egy hosszabb korrekció jön. Az árfolyamot nézve ezeken buktam kb. 10%-ot, az osztalékokkal együtt azért bőven pluszban vagyok, de azért nem büszkélkedhetek vele.

A tavalyi aukció alapján próbáltam kiszámolni, mi lesz az átlag és a max az előző napi záróhoz képest. Nem egyszerű a feladat, mert az osztalék a duplája a tavalyinak, emiatt vonzóbb a papír, viszont a távközlési extraadó meg elveszi az eredmény egy részét, és nem lehet tervezni a kivezetésével. Itt a chart, ahol kalkulálgattam:

A jövőt pedig a következő napos grafikonon próbáltam felvázolni:

Két fontos dolog van itt szerintem:

  1. 2022.10.20-tól elindult egy impulzus, ami az osztalékvágásig tartott, több mint fél éven keresztül. A jó 2022-es eredmény táplálta, meg az osztalék duplázása és a részvény-visszavásárlás 14,6 milliárdért. De most elfogyott a lendület, szerintem a forgalom megint lecsökken, esetleg a negyedéves jelentések idején lesz egy kis vásárlókedv. A hét hónapos emelkedés korrekciója nem lesz gyors (vagy ha az lesz, akkor nagyon meredek), szóval hónapokig nem látunk szerintem 440 körüli árakat.
  2. A tavalyi aukció utáni viselkedést is bejelöltem. Akkor persze egy eső trend volt, most meg emelkedő van, de akkor is, látványos, hogy az akkori visszavásárlás után milyen sokat, több mint 100 forintot esett a részvény 41 kereskedési nap alatt. Most nem hiszem, hogy ilyen nagy esés lesz, de nincs kedvem pozícióból figyelni.
Szerintem most jól lehetett kereskedni a Telekommal. Hasonló körülmények között jövőre is megpróbálom. Az inflációval simán emelni fogják a díjakat, emiatt a bevételek brutálisan nőni fognak. Biztosan nőnek majd a költségek is, de az eredmény is, és ha 60% körül osztanak vissza a tulajdonosoknak belőle, akkor megint lesz egy pár hónapos periódus, amikor érdemes a Telekomra figyelni. Máskor nem nagyon.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. május 5., péntek

A Magyar Telekomos mestertervem update-je - kereskedés

Kijött a Telekom közleménye az aukcióról. Gyakorlatilag csak a dátum az újdonság benne, minden más már ismert volt. 2023.05.25. lesz az időpont, az osztalékszelvény leesése (05.10.) után tizenegy kereskedési nappal (ha elszámoltam, hát elszámoltam). Egyébként ezt jól csinálja a Telekom, ha az osztalékfizetés után, ahhoz egy közeli időpontban vásárol saját részvényt, akkor az osztalékfizetés miatt leesett árfolyamon teheti azt meg. Szóval olcsóbban, mint máskor. 

Volt egy tervem arra, hogy milyen árfolyamon érdemes eladni az aukción a részvényeket. Az osztalékfizetés utáni záró árfolyamból és az aukció előtti záróból próbáltam következtetni. Most azért már több infónk van, kicsit aktualizáltam az eladási árfolyamot, amin majd megpróbálom eladni a kereskedésre vett részvényeimet.

Egy fontos alapvetés: idén pont ugyanannyit szánnak a vásárlásra, mint tavaly, 14,6 milliárdot. Ami azt jelenti, hogy most kevesebb részvényt tudnak visszavenni, ha magasabb lesz az aukció átlagos árfolyama. Az aukció átlagárfolyama szerintem az előző napi zárótól függ, azaz ha a 2022-es záróhoz képest próbálnám megbecsülni az aukciós növekményt, akkor azt korrigálni illik a záróárak közti százalékos különbséggel. Ha az aukció előtti záró X százalékkal magasabb lesz, mint 2022-ben volt, akkor ennyivel kisebb lesz az aukciós átlagár növekménye 2023-ban az aukció előtti záróhoz képest.

A fentieket próbáltam meg leírni magamnak, és most már nem érdemes becsülni, mi lesz az árfolyam az aukció előtt, egyszerűen csak ki kell várni. Másnap pedig betenni az ajánlatokat a kalkuláció alapján. Aki pedig biztosan dobni akarja a részvényeit, az alá megy a kalkulációnak.

A kalkulációm:

  • Aukció előtti napi max: ???
  • Becsült áltagár: 
    • 2022 előző napi max 415 forint volt, az aukció átlaga 426, a különbség 11 forint
    • 2023 előző napi max: 23NM
    • százalékos különbség: 22%23, ami (23NM - 415) / 415
    • 23NM + (11 * (1-22%23)) (a 11-et lecsökkentem annyival, amennyivel a 2023-as záró nőtt a 2022-eshez képest)

Ez kb. azt jelenti, hogy az 05.24-i záróhoz 10 forintot kell adni 11 helyett ahhoz, hogy a becsült aukciós átlagárat megkapjuk. Jó sok áltudomány egy ilyen pofonegyszerű dologhoz, ugye?

Itt egy char is azért, ami azt mutatja, hogy az osztalékfizetés és az aukció környékén lesz egy tetőzés, utána pedig lehet egy kis korrekció, mielőtt megyünk tovább 500 forint felé.

Napi:


Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. március 7., kedd

A Magyar Telekomos mestertervem - kereskedés

Vettem február végén sok Telekom részvényt csakis pár hónapos távra. Az átlagom 395 forint. Leírom - leginkább magamnak, később az ilyen posztokat visszanézem -, hogy mire számítok.

Néhány tény és feltételezés, amik a kalkulációm alapjául szolgálnak:

  • Tény: 2023-ban ugyanúgy 14,6 mrd-ot szán a Telekom a saját részvények vásárlására, mint 2022-ben.
  • Feltételezés: ezt aukción teszi meg, ahogyan eddig is. Az aukció most is az osztalékfizetés után lesz, az egyszerűség kedvéért úgy számolok, hogy ugyanúgy 14 kereskedési nap fog eltelni az osztalék megfeleltetés és az aukció között, mint tavaly, azaz 05.30-án lesz az aukció.
  • Feltételezés: az osztalékrés után - ami most kétszer akkora lesz, mint tavaly, ugyanúgy gyorsan betölti a rést és tovább emelkedik az árfolyam.
  • Tény: tavaly az osztalék megfeleltetés napi záróárához képest (ezen a napon lehetett utoljára osztalékkal venni a Telekomot) az aukción az átlagár 26, a maximum ár 34 forinttal volt magasabb.
  • Feltételezés: ugyanennyi lesz most is a különbség. Ez egy nagyon ingatag állítás, nincs semmi alapja, ráadásul a mostani osztalék a duplája a tavalyinak, és a további kilátások se rosszak a meghirdetett részvényesi javadalmazás miatt, szóval ez egy alulbecslés szerintem.
  • Tény: tavaly az osztalékmegfeleltetés napján az osztalékhozam 3,75% volt.
  • Feltételezés: idén ugyanekkor a hozam a duplája, 7,5% lesz. Na ennek aztán semmi alapja nincs, ez egy igen pesszimista gondolat, hiszen ez azt jelenti, hogy az osztalék emelésnek gyakorlatilag nincs hatása az árfolyamra. Szóval mondjuk azt, hogy ez a legrosszabb forgatókönyvem. A legoptimistább az lenne, hogy ugyanúgy 3,75% lesz a hozam, de ez 800 forintos részvényárat jelentene, az pedig kizárt.

Napos chart:

Kékkel az osztalékos, pirossal az aukciós infók. A mestertervem pedig a következő:

  • Felveszem a 30 forintos osztalékot.
  • Kivárom az aukciót, ott sávosan eladási megbízásokat teszek be úgy, hogy az átlagom kicsit magasabb legyen, mint a számított átlag, és eladom a kereskedésre vett összes részvényt.

Tavaly az aukció után sokat esett az árfolyam, és ugyan most egészen más a helyzet és Elliott alapján is emelkedésre számítok, de nem akarok beszorulni, ezért mindenképpen el akarom adni az összes Telekomot, amit februárban vettem. 

Osztalék: 30 Ft, árfolyamnyereség (mondjuk 450-nel számolva) 55 Ft, az összesen 88. Ami 22% feletti nyereséget jelent kb. három hónap alatt. Nem rossz, de hogy bejön-e? Fogalmam sincs. A grafikont nézni fogom, és a pillanatnyi elképzelésem alapján adok majd el. De ez tervnek egyelőre nem rossz.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. február 24., péntek

Magyar Telekom - elemzés

Szedán megtörtént az elképzelhetetlen, osztalékot emelt a Magyar Telekom. Nem is kicsit, 15 forintról 30,6-ra. Nahát.

Tavaly ilyenkor jelent meg a közlemény az új részvényesi javadalmazási politikáról, de ott nem részletezték, hogy hogyan osztják meg az erre fordítandó pénzt az osztalék és a részvény visszavásárlás között. Nem hiszem, hogy sokan számítottak arra, hogy idén ilyen osztaléksúlyos lesz a pénz eloszlása.

Az Igazgatóság a 2022-2024 időszakra vonatkozó új részvényesi javadalmazási politika elfogadásáról döntött, mely az osztalékkifizetést és részvényvisszavásárlásokat magába foglaló éves részvényesi javadalmazás növekedését vetíti elő, a Társaság pénzügyi eredmények növekedésével összhangban. Előre tekintve, az éves részvényesi javadalmazás teljes mértéke várhatóan a Társaság megelőző pénzügyi évében elért “A Társaság részvényeseire jutó eredmény” módosított értékének (azaz a módosított nettó eredménynek) 60% és 80%-a közötti érték lesz. 

A 2022-es eredmények után pont az eredmény 70%-ra állították be a kifizetést, amiből 29,46 mrd megy az osztalékra (67%) és 14,6 mrd a részvények vásárlására (33%). Ebből jön ki a 30,6 forintos osztalék.

Eredmény vs free cash flow

A Telekom a részvényesi javadalmazást az adózott eredményhez köti, én mindig a free cash flow-hoz szeretem nézni a kifizetéseket. Ez azért van, mert az eredmény egy könyvekben kimutatott szám, a cash flow meg a tényleges pénzről szól. Márpedig osztalékot csak igazi pénzből lehet fizetni, olyanból nem, ami csak elvileg létezik. Írtam erről a könyvemben sokat.

A Telekom free cash flow-ja 2022-ben csupán 3,559 mrd forint volt. Ebből kellene kifizetni 44 milliárdot osztalékra és saját részvény vásárlásra. Elsőre lehetetlennek tűnik, de persze nincs itt semmi baj.

2022-ben járt le egy csomó spektrum licenc, a mobil szolgáltatáshoz szükséges frekvenciahasználat díja. Erre fizetett ki egy összegben a Telekom 44,28 milliárdot, így kapta megy 15 évre a frekvenciahasználat jogát. Ezt a pénzt kifizette, de utána nem kell fizetnie 15 évig semmit, így az eredményen ez nem látszik, mert ezt a díjat 15 évre elkenték. A cash flow-t viszont tönkrevágta. De egy ilyen multinak ez nem probléma, az anyacég kisegíti, ha kell, illetve annyi ideig fizetett alacsony osztalékot, hogy az eredménytartaléka felhízott rendesen. 2023-tól az FCF nem lesz terhelve ilyen díjjal 15 évig, majd fizetheti vissza az anyavállalati kölcsönt (ha kapott) és jut még osztalékra is bőven.  

Távközlési pótadó

A tavaly júniusban bevezetett adót 2022-ben és 2023-ban kell befizetni. Ez 2022-re 24,583 mrd forint volt. 2023-ban ezt még biztosan fizetni kell, a kérdés az, hogy mi lesz 2024-ben. Ha hasít a gazdaság, akkor talán lemond erről a kormány, és ennyivel is javulhat az eredmény. Adózni majd kell utána, de a nagy részéből lehet részvényesi javadalmazás. Ha valóban kivezeti a kormány.

Részvény visszavásárlás

2022-ben is vásárolt vissza részvényt a Telekom, ezután is fog. A saját részvények egy részét aztán a közgyűlésen bevonják, ez a saját tőke leszállítása. Tavaly ez sok részvény bevonásával járt, mert a Covid miatt ezt egy évvel korábban nem tudta megcsinálni (csak élő, igazából összehívott közgyűlésnél lehet ezt, és a Covid miatt ez elmaradt). 

Mennyi lesz az osztalék a 2023-as év után?

Nehéz kérdés, de azért próbálok egyet jósolni. A Telekom idei gyakorlatából és a publikus célkitűzéseiből tudok kiindulni:

Azt feltételezem, hogy a nettó eredmény 5%-kal nő 2023-ban és '24-ben is. A 70%-os javadalmazás marad, és a 67%-os osztalékarány is.

A pótadó 2024-ban megszűnik, de ez nem egy az egyben lesz eredmény, mert ebből még nyereségadót kell fizetni, ami kb. 20% (egy soron van több adó is, mit tudom én, milyen címeken fizet a Telekom, de 20,5%-ra jön ki az adója).

Feltételezem, hogy az aukciókon az árfolyamemelkedés miatt mindig csak a tavalyi mennyiség 90%-át sikerül megvenni. Ez elég necces feltételezés, mert egyrészt a visszavásárlásra fordított összeg nő, ha az adózott eredmény is nő, másrészt nem tudni, hogy megy fel az árfolyam. Ha a pótadó kivezetésre kerül, akkor gondolom 2024-ben lesz egy jó ugrás. Tehát ez itt most csak egy erős hasraütés. 

És végül még azt is feltételezem, hogy annak a felét, amit visszavesz, a következő évben be is vonja. A maradékot meg mondjuk a dolgozóknak adja.

Ez a kis táblázat összegzi a fentieket:

202220232024
Adózott eredmény (+5% évente)62 954 000 00066 101 700 00069 406 785 000
Részvényesi javadalmazásra 70%44 067 800 00046 271 190 00070 131 441 713
Osztalékra a javadalmazás 67%-a29 525 426 00031 001 697 30046 988 065 947
Forgalomban lévő törzsrészvények száma962 722 519945 601 277930 192 158
Aukción visszavásárolt részvények száma34 242 48530 818 23727 736 413
Távközlési pótadó24 583 000 00025 812 150 0000
Egy részvényre jutó osztalék30,732,850,5

Nekem 30,6 helyett 30,7 jött ki 2022-re, de most nincs kedvem kinyomozni, hogy miért.

Egyébként nem rosszak a számok, ha a magyar gazdaságpolitika (különadók) és a DTAG koncepciója (hosszú távú javadalmazás) kiszámíthatóbbak lennének, azt mondanám, érdemes Telekom részvényt vásárolni. Így inkább majd azon fogok filózni, hogy eladjam, ha pluszban leszek, vagy várjak a másik csodára, a kivezetésre.

Havi chart:

Ezt már felraktam szerintem, és abszolút igaz még mindig. Az osztalékemelés miatt most viszont van esély arra, hogy áttöri a csatornatetőt és megy tovább felfelé, és amit ABC-nek számoztam, az valójában egy impulzus, és ez már a 3. hulláma. Mehet akár 680-ig is (vagy tovább, de az már nagyon sci-fi). Meglátjuk.


Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2023. január 21., szombat

Magyar Telekom - elemzés

A Telekom tavaly október óta egyfolytában emelkedik, szerintem akkor volt ilyen fickós utoljára, amikor a privatizáció után az Ameritech felnyomta az árfolyamát azért, hogy a DTAG-nak megfelelően nagy haszonnal tudja eladni a saját 30%-os részét. Sajnos azok az idők megismételhetetlenek ebben a papírban.

A havi chartot nézegetem, több verzió is lehetséges, de nagy reményeket nem táplálok, elvégre ez a Magyar Telekom, aminek a többségi tulajdonosa egy kicsit sem foglalkozik a kisrészvényesek érdekeivel:

  1. A legvalószínűbb, hogy egy nagy flat vagy zigzag alakul intermediate szinten (ez a piros zárójeles számozás). Az első hullám, az (A) akár lehetne egy leading diagonal is, ez akkor zigzag lesz, aminek a vége egyelőre impulzus. Vagy az (A) egy összetett hármas, és akkor az egész szerkezet egy flat lesz. A (B) mélysége miatt inkább a flat-re szavazok.
  2. Ha az (A) egy leading diagonal, akkor az akár lehet egy intermediate impulzus is, és ami most fut október óta, az ennek az impulzusnak a harmadik hulláma. Ez esetben az árfolyamnak minimum 680-ig illene elmennie, de 1000 fölötti érték sem kizárt. De ez szerintem scifi, ehhez valami nagyon nagy változás kellene, megszűnik a különadó és 30 forint lesz az osztalék. Aki hisz ebben, az várja nyugodtan, én ezeket kizártnak tartom pár éves távlatban.
  3. Nem flat, hanem egy időben még hosszabb korrekció lesz, összetett hármasok vagy egy háromszög. Az (A) és (B) tíz évig futott, egy újabb tíz év simán belefér.

Nekem az első opció tűnik a legvalószínűbbnek. Ha szerencsém van, akkor eléri a csatorna tetejét 1-2 éven belül, ez 520 forintos árfolyamot jelentene. Ott a részvények nagy részét én eladnám, és egy kicsit megtartanék azért, hogyha a kivezetés egyszer megtörténik, akkor tudjak még egy kicsi pénzt kisajtolni a DTAG-tól, ha már ennyi ideig finanszíroztam őket.

Az 1. és 3. opció lényege az, hogy utána újabb esés jön, 272 alatti árfolyammal. A 2. opció szerint az alj már megvolt, és most jön az örök long. Valójában szerintem egyik sem fog bekövetkezni, a DTAG kivezeti a papírt a tőzsdéről, és nem lesznek további nagy esések vagy emelkedések. A kérdés csak az időtáv.

Havi:


Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2022. május 17., kedd

Magyar Telekom - elemzés

Ma lezajlott a Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciója, elköltötték a teljes erre szánt összeget. 14,6 milliárd forintért vásároltak 34 242 485 darab törzsrészvényt, 426 forint/darab átlagáron, a legmagasabb árszint 434 forint volt. Itt a közlemény az ügyletről.

Egy aukciót már tavaly is lefolytatott a Telekom, szerintem érdemes együtt megnézni a kettőt.

Összesen 1 042 742 543 darab részvény volt a közgyűlés előtt, ilyen tulajdonosi eloszlásban:

forrás: Magyar Telekom

Itt az összefoglaló táblázatom:

Részvény [%]Részvény [db]
Összes részvény (közgyűlés előtti adat)1 042 742 543
DTAG tulajdona59,21%617 407 860
2021
Saját részvény az aukció előtt2,11%21 982 747
Közkézhányad az aukció előtt38,68%403 351 936
Aukció2,28%23 794 792
2022
Saját részvény az aukció előtt4,39%45 777 539
Közkézhányad az aukció előtt36,40%379 557 144
Aukció3,28%34 242 485
Közkézhányad az aukció után33,12%345 314 659

Az aukciók eredménye a közkézhányadra vetítve:

  • 2021-ben a 23,79 millió részvény a közkézhányad 5,9%-a volt
  • 2022-ben a 34,24 millió részvény a közkézhányad 9,02%-a volt

Az aukciók árfolyamai:

  • 2021-ben 429 forintos átlagáron vásároltak és 439 forint volt a maximum
  • 2022-ben 426 forintos átlagáron vásároltak és 434 forint volt a maximum

Azt kell hogy mondjam, hogy a DTAG szempontjából a magyar menedzsment tökéletesen dolgozik. Nem véletlenül kapják a bónuszukat DTAG részvényekben.

4,4 milliárddal többet költöttek 2022-ben, mint 2021-ben, mégis, a visszavásárolt részvények átlagára alacsonyabb volt. 

Lehet elemezgetni azt is, hogy miért volt a maximum ár is alacsonyabb, mint a 2021-es, szerintem ennek két oka lehetett. Egyrészt a kisbefektetők egyre kevésbé bíznak abban, hogy a Telekom egyszer majd osztalékot emel, tehát egyre kevesebben akarják tartani, másrészt sokan rárepülhettek biztos profitra, akár intézmények is. Felporszívózták az aukció előtt a piacot, aztán kicsit alacsonyabban, mint tavaly, dobták a papírokat. Pár nap alatt jól lehetett így keresni, a májusi megnövekedett forgalom azt mutatja, ez sokaknak eszébe jutott.

A 2022. április 12-i közgyűlés egyik határozata az alaptőke leszállításáról szólt, ezt nem vezettem végig a táblázaton. A határozat lényege, hogy 36 941 191 darab saját részvényt bevont a társaság, minden tulajdonos részvényszáma változatlan maradt, de mivel az összrészvényszám lecsökkent, mindenkinek kicsit megnőtt a tulajdoni hányada. Ez pont annyira jó minden tulajdonosnak, amennyi tulajdoni hányada volt. A DTAG-nak nagyon, nekünk, kisrészvényeseknek nem annyira. 

Csak akkor lenne ennek ránk hatása, ha a DTAG kivezetné a Magyar Telekomot a tőzsdéről, mert ilyenkor az egy részvényre jutó saját tőkénél nem lehet kevesebbet fizetni a papírokért. A saját tőke most 637 Ft, ha a most megvásárolt részvényeket jövőre a közgyűlés majd bevonja, akkor ez az érték valószínűleg nőni fog (persze más dolgok is hatnak a saját tőkére). Aki kitart a kivezetésig, az nagyot kaszálhat. De addig a Telekom még fog tartani pár aukciót, hogy minél kevesebb kisrészvényesnek kelljen ilyen sokat fizetnie. Én remélem, nem leszek akkor már köztük, addig csak el tudom adni 500 körül.

Ha támogatnád a munkámat, a Patreonon megteheted.

2022. február 26., szombat

Magyar Telekom - elemzés

A Telekom 02.23-án, zárás után tette közzé a 2021-es negyedik negyedéves eredményeket és a részvényesi javadalmazási politikáját is. Utána, még éjjel az oroszok megtámadták Ukrajnát, nincs, aki ezt a rohadék Putyint megfékezze. A háború szörnyű.

A háború okozta sokkhoz és az osztalékemelés elmaradásához képest a részvény jól állta a sarat, ezen csodálkoztam. Azt hittem, nagyobb lesz az esés, már csak az osztalék miatt is, de úgy látszik, a javasalmazási politika mézesmadzaga elég volt ahhoz, hogy ne zuhanjon az árfolyam.

... az éves részvényesi javadalmazás teljes mértéke várhatóan a Társaság megelőző pénzügyi évében elért “A Társaság részvényeseire jutó eredmény” módosított értékének (azaz a módosított nettó eredménynek) 60% és 80%-a közötti érték lesz.

Itt a teljes szöveg.

Először nézzük meg, mi lenne, ha már a 2021-es évre is ezt a policy-t alkalmazták volna, utána azt, hogy mi várható jövőre.

2021

A Magyar Telekom Igazgatósága a 2021. üzleti év után összesen 15,0 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a Közgyűlésnek. Az Igazgatóság továbbá maximum 14,6 milliárd forint értékű részvényvisszavásárlási program elindítását tűzte ki célul, ami összesen maximálisan 29,6 milliárd forint részvényesi javadalmazást fog várhatóan eredményezni.

Tehát a részvényesi javadalmazás 29,6 mrd, ebből

  • osztalék: 15 mrd,
  • részvényvisszavásárlás: 14,6 mrd.

Az eredménykimutatás alapján a Társaság részvényeseire jutó adózott eredmény 2021-ben 58 997 millió forint volt.

Az első kérdés, mi az, amit a javadalmazási politika módosított eredménynek hív (lásd az első idézetet). Azt hiszem, ez csak annyi, hogy az 1-3 negyedéves jelentésekben közölt értékek megváltozhattak, mert időközben fény derült valamire, ami miatt korrigálni kellett a számokat. Tehát a minél pontosabb és a valósághoz igazodó számokat fogják figyelembe venni.

Ha most is ezt a 2022-2024 időszakra vonatkozó javadalmazási politikát használná a Telekom, akkor a 29,6 mrd helyett 35,386 és 47,182 milliárd közötti összeget költene osztalékra és részvényvásárlásra, ennyi az eredmény 60-80%-a. Ez a minimumot nézve is (a 35 milliárd) 19,5%-os emelést jelentene a mostani értékhez képest. Valószínűleg ez az, ami miatt nem zuhant annyit a Telekom részvény.

2022

A jelentésben van egy kis táblázat a célkitűzésekről:

Ha a free cash flow megnő csaknem 25%-kal, a capex pedig változatlan marad, akkor az azt jelenti, hogy az eredménynek is nőnie kell (a lízing díjak csökkenése is eredményezhetné a növekedést, de ott ekkora változás nem lehetséges). Ha pedig nő az eredmény, akkor a mostani eredmény 60%-ra számolt 35 milliárd helyett is többet, akár 40 milliárdot is fordíthatnak majd a részvényesi javadalmazásra.

A kérdés persze az, hogy mennyi lesz ebből az osztalék, és mennyi a sajátrészvény vásárlás. Minket, kisrészvényeseket semmibe vesznek, ezért azt gondolom, a növekmény nagy része majd a részvények visszavásárlására megy el. De talán valamennyi az osztalék megemelésére is jutni fog.

Nem tudom, mikor kezdődik majd el az árfolyam emelkedése, de szerintem lesz. A legrosszabb esetben csak akkor megy 500 forint fölé, amikor egy év múlva majd osztalékot emelnek.

Hetes chart

Ha egy leading diagonal indult 2020 márciusától, és az ötödik hullám akkora lesz, mint az első, akkor nyár környékére elérheti a 470-et az árfolyam. Utána korrigál majd az osztalékbejelentésig, és onnan kilőhet. Hát, azt nem tudom, hova, komolyabb emelkedést csak akkor tudnék elképzelni, ha a kivezetést is bejelentenék. Na mindegy, majd meglátjuk. Tartom, ahogy eddig, keserű szájízzel.

2021. július 23., péntek

Magyar Telekom - elemzés

Nagyon lassan, szinte észrevétlenül mászik felfelé, elég kicsi és csökkenő forgalommal. Érdekes. 

A 2020 márciusában indult csatornából kilépett (kitörésnek nem mondanám, bár ott azért volt forgalom rendesen), a napos charton ez látszik. Próbálom számozni, nem egyszerű, egyáltalán nem biztos, hogy érvényes, amit a chartra írtam. A fibonacci extension talán biztosabban mutatja, hová tarthat az árfolyam, 447-ig el kellene mennie ennek a hullámnak, ha már a csatornából kilépett.

A hetes chart szerint bőven mehetne felfelé, sőt akár gyorsulnia is kellene, hacsak nem pattan vissza a 66-os RSI-ről. Eddig sávozott az RSI, most már igazán benézhetne 66 fölé.

Még a végén el tudom adni.

Hetes:

Napos:



   

2021. június 15., kedd

Magyar Telekom - elemzés

A múlt héten megtörtént az aukció, a Telekom visszavásárolt 23,8 millió részvényt 429 forintos átlagáron. Jól jártunk mi, tulajdonosok ezzel?

Pár infó először:

  • Osztalék arra a részvényre is jár, ami az MTEL tulajdonában van, mert azok is rendes részvények, de a sajátrészvényekre jutó osztalékot felosztják a többi részvény között. Ha tehát most visszavárásolt részvényeket a cég, akkor ha ugyanannyi összeget szánna osztalékra jövőre, mint idén, a részvényenkénti osztalék elvileg nőne. Harminchat fillérrel. De ez inkább csak egy elméleti lehetőség, a total osztalék összegét úgy szokták meghatározni, hogy egy szép kerek számot adjon ki. Szóval SRV miatt nem lesz osztaléknövekedés szerintem. 
Aukció előttAukció után
Összes részvény száma1 042 742 5431 042 742 543
Saját részvények száma21 982 74745 777 539
Ennyi részvény között osztják fel a total osztalékot1 020 759 796996 965 004
Total osztalék15 311 396 94015 311 396 940
Részvényenkénti osztalék1515,36
Forrás: MTEL
  • A visszavásárlás miatt az egy részvényre eső saját tőke nem változik, hiszen a visszavásárolt részvények még élnek. Azokat be kell vonni ahhoz, hogy a részvények száma megváltozzon. 
  • A részvényeket csak a közgyűlésen lehet bevonni, semmi más fórum ehhez nem jó. Ezt a tavaly visszavásárolt részvényekkel meg akarták idén csinálni, de a Covid miatt nem volt közgyűlés.
  • MTEL tőkéje a legutóbbi mérleg szerint 667 493 millió HUF, egy részvényre számítva ez most 640 forint. Ha a tavaly és az idén visszavásárolt részvényeket bevonják, akkor a részvényenkénti saját tőke 669 forint lesz. 
Van a kisrészvényeseknek egy régi álma, miszerint a DTAG kivezeti az MTEL-t a tőzsdéről. Párszor felröppent már erről pletyka, olyankor mindig volt egy kisebb-nagyobb emelkedés, de persze még mindig itt ülünk benne, a pletyka pletyka maradt.

A nyilvános vételi ajánlatnak vannak szabályai, ha jól tudom, akkor a minimum ár a 180 napos, forgalommal súlyozott átlagár, vagy az egy részvényre jutó saját tőke közül a magasabb. A 180 napos átlagár az alacsony nagyon, de a saját tőkés szám az jóval magasabb, mint a mostani ár. 

Ha tehát kivezetnék a Telekomot a tőzsdéről, akkor jól járnánk, ott elég jó hatása van a visszavásárlásoknak. Úgy egyébként nincsen, az árfolyamot ezek nem nagyon mozgatják meg, az osztalékot meg nem érinti.

Ránéztem a chartra is. A 2020. márciusi aljról indult csatornából kimászott nagy nehezen, mert kitörésnek azért nem lehetne mondani. Igazán még nem indult meg, ha a zöld csatornából ki tudna törni, az lenne az igazi bull jelzés. De ahhoz kisebb csodának kellene történnie, RSI alapján inkább esést várnék.

Én tartom és várom, hogy egyszer tényleg meginduljon.

Napos:



2021. március 6., szombat

Magyar Telekom

Február 25-én jelentett a Telekom, és kisebb sokkot okozott az osztalékhoz kapcsolódó közleményével, miszterint 20-ról 15 forintra -re csökkenti az osztalékot. Persze senki ne izguljon, mert valójában 25 forintot adnak a részvényeseknek, 15 forintot osztalék, 10 forintot pedig saját részvény visszavásárlás (SRV) formájában. Először szerintem azt érdemes megérteni, hogyan mit ért a Telekom azalatt, hogy részvényenként 25 forintot juttat a tulajdonosoknak.

A részvényesi javadalmazás javasolt formája, azaz az osztalékfizetés és a részvényvisszavásárlás kombinációja jól tükrözi a Magyar Telekom hosszú távú, fenntartható növekedéshez és értékteremtéshez való hozzáállását. A részvényesi javadalmazás javasolt mértéke, a részvényenkénti 25 forintnak megfelelő összeg, a stabilitás jele ...

Dr. Robert Hauber, az Igazgatóság elnöke

A cash flow riportból egy képet ide másolok, bekarikázva a lényeg.

A 2019-es és 2020-as pénzügyi évek összehasonlításából látszik, mi a Telekom logikája:

  • 2019-ben fizettek osztalékot a 2018-as pénzügyi év eredménye után, ez 25 forint volt, SRV ekkor nem volt
  • 2020-ban az osztalék lecsökkent 20 forintra
  • A változás 5209 millió forint, ennyivel kevesebb ment el osztalékra
  • Saját részvény visszavásárlásra 2020-ban 5218 milliót költöttek, ez kb. annyi, mint amit az osztalékon megspóroltak, a részvények számának a változása okozhatta az eltérést

Az elv tehát az, hogy kiszámolják, mennyi lenne az osztalékra kifizetendő összeg, ha az osztalék 25 forint lenne, és ebből 15-öt kifizetnek majd osztalékra, 10-ért meg saját részvényt vesznek. Azon szerintem nem érdemes pattogni, hogy nem a piacon, hanem aukcióban veszik meg a részvényeket. Én is így tenném, mert így lehet a legjobb árat elérni, nem a folyamatos, hónapokon keresztülk tartó piaci vásárlással.

A nagy kérdés az az, hogy így valóban adnak-e a részvényeseknek részvényenként 25 forintnyi értéket.

Az SRV valóban jó a tulajdonosoknak, hiszen kevesebb részvény között oszlik el ugyanaz az eredmény, elvileg tehát mindenkinek több jut. Az így visszaadott érték mérőszáma a Net Payout Yield, írtam erről már, aki akarja, itt elolvashatja.

Abban tökéletesen igaza van a Telekom menedzsmentjének, hogy ami pénzt a részvényeseknek adnak, az a net payout yield tekintetében változatlan. Amikor 25/0, 20/5 és 15/10 az osztalék/SRV, akkor a net payout yield mindhárom esetben pont ugyanannyi. Csak az osztalékot rögtön megkapjuk és elkölthetjük, az SRV-vel kapott érték pedig elvileg akkor relaizálódik, amikor majd eladjuk a részvényt, mert az egy részvényre jutó eremény a kevesebb részvény miatt csökken, tehát a részvények ára elvileg emelkedik. Ködös ígéret ez, hiszen a piaci környezet, a hangulat, a vállalat eredményessége egyaránt változhatnak, és emiatt a részvényár egyáltalán nem biztos, hogy emelkedni fog az SRV miatt.

De az igazi baj az, hogy a net payout yield nem nő, csak az elemeinek az aránya változik, és emiatt  valójában nincs értéknövekedés:

  • Aki az osztalék miatt vette/venné a részvényt, az a hozam csökkenését látja, emiatt alacsonyabb árfolyamot tartana indokoltnak
  • Aki az árfolyamemelkedésre játszik hosszú távon azért, mert az egy részvényre jutó eredmény így nőni fog akkor is, ha a cég hatékonysága nem nő, az vevőként megjelenhet

Szerintem ezt láttuk a héten: a bejelentés után nem volt sem komoly esés, sem emelkedés. Amit az osztalék csökkenése miatt eladtak, azt a részvényár emelkedésre játszók megvették. 

Érdekes lenne összehasonlítani az árfolyamokat 2019, 2020 és 2021 márciusában, a 25, 20 és 15 forintos osztalék bejelentésekor, de értelmetlen, mert egy éve indult a Covid pánik, és annak a hatása összemérhetetlenül nagyobb volt az árfolyamra, mint a Q4-es jelentésé. 

Ha a következő években a Telekom eredményei javulnak, akkor a részvény ára emelkedni fog, hiszen több FCF, kevesebb részvény, az csak jó annak, aki tartja. Ez azért szerintem borítékolható, hiszen mostantól nem kell frekvenciára költeni, a tenderek lezárultak. De egy kiszámítható és jól kommunikálható osztalékpolitika is sokat segítene, hogy a részvény egy komolyat emelkedjen.

Nekem, aki az osztalékért vettem anno (amikor még nem gondolkoztam amerikai papírokban, istenem, mindent el kell kezdeni valahol), nem éri meg tartani. De eladni csak akkor akarom, ha kereshetek is rajta valamit. Szóval tartom, és közben remélem, hogy egyszer csak lesz egy olyan együtállása a csillagoknak, amikor a DTAG menedzsmentje és az én érdekem egybeesnek. Mert ami jelenleg van, az csak a német nagytulajdonosnak jó.

2021. február 20., szombat

Magyar Telekom

Február 25-én pulikálja a Telekom a 2020 Q4 eredményeket. A chart alapján két eset lehetséges: emelkedik, vagy esik. 

Ezt az elképesztően nagyívű elemzést egy kicsit azért kibontom.

Szerintem az osztalékkal kapcsolatos várakozások miatt van ebben a Schrödinger macskája féle pozícióban az árfolyam. Az valószínű, hogy jó számokat jelent a vállalat, de hogy mit lengetnek be az osztalékkal kapcsolatban, az teljesen bizonytalan, köszönhetően az elmúlt évek rossz és befektetőellenes kommunikációjának.

Az árfolyam egy sávban megy felfelé tavaly március óta, és a múlt héten áttörte a sávtetőt. Sajnos nem erővel, mert nem volt rés és komoly forgalom. Ez azt jelenti, hogy nem azok kezdtek el venni, akik már most tudják a tutit, hanem azok, akik reménykednek abban, hogy a negyedéves jelentés jó lesz, és ennek az apropóján egy osztalékemelésről szóló pozitív üzenetet is küld a cég a piacnak. Nagyon halvány ez a remény, ha nem kap megerősítést, akkor zuhanni fog az árfolyam, és egy évig megint a sávon belül fog dagonyázni. Ezt rajzoltam meg kékkel, az impulzusnak vége lesz, ami 2020 márciusától futott, az nem egy nagy impulzus eleje volt, hanem egy háromszög, egy zigzag. 

Ha lesz egy olyan üzenet a menedzsment részéről, hogy elképzelhető az osztalékemelés, akkor kilőhet az árfolyam. Ez a piros verzió, impulzus megy felfelé, 1212, gyorsulni fog és a meredeksége nő.

A tavalyi évet tekintve azt kell mondanom, hogy nem ér semmit az, amit a menedzsment a negyedéves jelentés során bejelent. Tavaly a 27 forintot mondták valószínűnek a negyedéves jelentés közzétételekor (akkor még 25 volt), aztán a közgyűlésen a 20 forintott terjesztették elő, amit meg is szavaztak maguknak. Tehát érdemes fejben tartani, hogy a közgyűlés fog dönteni az osztalék mértékéről, és az április 16-án lesz, most február 25-én csak olyan bejelentés hangozhat el, aminek valójában nincs súlya.

Ha most bármit is mondanak, annak én nem hiszek, és valószínűleg a piac sem fog. Ha lesz is emelés emlegetve, annak nem hiszem, hogy komoly árfolyamemelkedés lenne a hatása, mert a befektetők szkeptikusak. Az igazi kitörés áprilisban lesz, ha a közgyűlés megszavazza az osztalékemelést. Amire egyébként nagy valószínűséggel bőven lenne pénze a cégnek. De hogy azt mi kistulajdonosok megkapjuk, hát, abban nem vagyok biztos.

Napos:


 


2021. január 9., szombat

Magyar Telekom

Pénteken "óriásit" emelkedett a részvény, ahhoz képest legalábbis, amennyit ez az unalmas papír mozogni szokott. Néha egy pletykára megindul, kivezeti a DT vagy eladják a T-Systems-t, ilyesmire szokott mozogni. Most semmi hír nem volt, de a jövő héten biztosan hallunk valamit. Nem lenne rossz egy komolyabb emelkedés, szívesen megszabadulnék tőle, mert egy ilyen, a részvényesek érdekeit semmibe vevő menedzsmenttel rendelkező cég nem való egy rendes osztalékportfólióba. Még akkor vettem, amikor nem tudtam, hogy vannak részvények a nagyvilágban is.

A hetes charton berajzoltam egy csatornát, 2013-tól indult. Ez leginkább egy ABC hullám lehet, '17 februárjában érte el az A hullám a csúcsot 525 forinton, utána egy B volt, ami a Covid miatti eséssel ért véget 2020 márciusában, és most emelkedik. Ha minden jól megy, akkor akár 525 fölé is mehet, a csatorna tetejét 570 körül érheti el, a sebességtől függően. Ha ez egy C hullám, akkor a meredeksége nem éri el az A hullámét. Az A hullám 3 és fél évig tartott, ha ez mondjuk 4 évig fut, akkor 2024 márciusára lesz 570 az árfolyam. Nem semmi. 

Ez az emelkedés persze lehetne egy impulzus is, ha a 2013-as aljról nem ABC, hanem egy impulzus indult el, akkor ez annak a harmadik hulláma lenne. De ebben egyáltalán nem hiszek, ahhoz valami olyan bejelentés kellene, hogy például duplázzák az osztalékot. Kizárt.

A napos chartra is rajzoltam egy csatornát, ha ezt átvinné erővel, esetleg réssel a jövő héten, na az jelezne egy komoly vételi erőt. Ha 410 fölött marad, akkor kezdek majd hinni abban, hogy el tudom adni szolíd haszonnal a részvényeimet.

Hetes:

Napos:



2020. február 23., vasárnap

Magyar Telekom

Kijött a Telekom gyorsjelentése a 2019-es év negyedik negyedévéről, benne egy durva gyomrossal az osztalékbefektetőknek. 2019 februárjában még 27 forintos osztalékot jeleztek előre, ehhez képest most 20 forintot fog javasolni a management az közgyűlésnek.

Ez egy igen jó példa arra, hogy miért kell egy osztalékbefektetőnek kerülnie az európai papírokat. Egy-két hete a Daimler jött ki egy rossz riporttal, rögtön egy osztalékvágást is bejelentettek, hasonlóan a Magyar Telekomhoz. Az európai cégeknél sajnos így működik az osztalékfizetés. Ha csökken a nyereség, akkor a legegyszerűbb költségcsökkentés az osztalék levágása. Nincs hosszú távú, kiszámítható osztalékpolitika, ha jól megy a szekér, fizetnek, ha rosszabbul, akkor vágnak. A kisbefektetők meg szívnak, vagy, ahogyan én is, mennek az USÁ-ba, ahol a cégek rég rájöttek arra, hogy a részvényárfolyam emelkedésének az egyik fontos eleme a folyamatosan és kiszámíthatóan emelkedő osztalék.

Megnéztem a Telekom free cash flow-ját, csak hogy érezzem, miért is vágtak most (minden millió HUF):
  • FCF: 54 056. Rékasi 65,1 milliárdról beszél, először azt hittem, a különbség oka az IFRS16 bevezetése, de aztán egy lábjegyzetben ez volt: a szabad CF "spektrum licensz díj nélkül" 65,1 milliárd forint. Osztalékot persze nem lehet fizetni abból, amit a frekvenciákra kell kifizetni, szóval a 65 milliárd az csak egy szép szám, számolni az 54-gyel kell.
  • Részvények száma: 1 042 742 543
  • FCF per share: 51,84 Ft
  • FCF payout ratio:
    • 25 forintos osztaléknál: 48,23%
    • 27 forintos osztaléknál: 52,08%
    • 20 forintos osztaléknál: 38,58%
Még a tavaly belengetett 27 forintos osztalékkal se érnék el a 60%-ot, ami simán egy egészséges érték. Persze a nagytulajdonosnak jobb, ha úgy veszi ki a pénzt, ha abból a 40%-nyi egyéb tulajdonos nem kap. Például névhasználat miatt jogdíjként, tanácsadók fizetéseként, esetleg tulajdonosi hitel kamataként. Mi meg le vagyunk szarva.

Az osztalékvágás indoka egyébként az, hogy jön két frekvenciatender, ezeknek a pénzügyi hatásai nehezen előrejelezhetők. Szóval tartalékolnak. Bár ezt pontosan lehetett tudni egy éve is, amikor a 27 forintot bedobták a köztudatba.

Bejelentettek még egy 5,2 milliárdos sajátrészvény vásárlási programot is. A CFO azt mondta, ez 3-4 hónapig fog tartani. Lehet nézni a napi mennyiségeket, mennyivel nő a forgalom.

Az SRV hatását még megnéztem:
  • 450-es átlaggal számolva ez 11,55 millió darab visszavásárlását jelenti
  • Ez 1,1%-a a törzsrészvényeknek
  • Ez 38,15%-ra viszi le a FCF payout ratio-t a 38,58%-ról
  • Azaz 52,42 forint lenne részvényenkénti free cash flow a mostani a 51,84 helyett
Nem egy hatalmas érték, mit mondjak. Ami pedig szörnyű az SRV-ben:
  • Kb. 70 forintra van az árfolyam a 2017-es csúcstól. 300-nál kellett volna venni, nem most.
  • Az SRV elvileg értéket teremt a tulajdonosok részére. De ez nem kézzel fogható, mint az osztalék, hanem csak akkor realizálódik, ha az árfolyam felmegy miatta, vagy esetleg nő az osztalék. De amíg nem döntenek arról, hogyan adják át ezt az értéket nekünk, addig ez csak egy virtuális haszon. És tudva azt, hogy a kisrészvényesek az utolsók, akikre gondol a DTAG, nem sok jóra számítok.
  • Talán egy jó van ebben az egészben: a menedzsment emelni akarja az árfolyamot, gondolom részvényben kapják a bónuszt, vagy a bónuszuk az árfolyamhoz van kötve, és így esetleg fél éves távlatban nő majd az árfolyam.
Az idei átlagos forgalom 556 ezer darab részvény, az elmúlt 12 hónapé 519 ezer. Ha négy hónap alatt akarják megvenni a 11,55 millió részvényt, akkor az 138 ezer per nap növekedés lenne (21 munkanap per hó). Ez majdnem negyedével növelné meg az idei forgalmat, talán lesz egy árfolyam felhajtó hatása a vásárlásnak. Remélem igen, mert el akarom adni az összes MTEL részvényemet. Veszek belőle kiszámítható, jól fizető amerikai papírokat.

2019. január 21., hétfő

Magyar Telekom

December közepén néztem rá, azóta túl sok dolog nem történt a Telekommal, talán csak a felmenetel tisztult egy kicsit.

Hetesen úgy látom, hogy az első impulzus elkészült. A napos chart alapján már régebben azt hittem, hogy elkészült, de szerintem előre rohantam. Változatlanul erre számítok:
  • Lejön 430-440 közé.
  • Minél kevesebbet korrigál, annál jobb, az lenne az igazi, ha 50%-nál kevesebbet jönne csak vissza, mert az azt jelenti, hogy a befektetők hisznek benne, és nem hagyják nagyon visszaesni.
  • Rést nem kellene betöltenie.
  • Utána kilövés. Ha elkészül a w(2), akkor majd fibo projection-nel ki lehet kalkulálni, mennyit mehet.
Negyedéves jelentésig esik, utána remélem megindul. Talán az eladással kapcsolatos pletykákra, vagy osztalékemelés bejelentésére.

Hetes:

Napos:

2018. december 12., szerda

Magyar Telekom

A pletyka, miszerint a DT kapott egy jó ajánlatot a Telekomra, megtette a hatását, emelkedett egy rendeset. Szerintem a 2017 februárjában kezdődött korrekciónak októberben vége lett 387-es aljjal.

A hetes charton látszik, hogy volt egy több mint három éves emelkedés, utána 20 hónap korrekció. Garancia nincs rá, hogy vége, de egy ABC megtörtént lefelé, és ha ez a II nem összetett hullám, akkor új lokális csúcsra kellene mennie innen. Ha csak egy X jön most, akkor a legvalószínűbb (mert hármas korrigál hármast), hogy 61,8%-ot megy, ami 473.

A naposon látszik, hogy egy impulzus elkészült, és annak fut a korrekciója. Ha ez egy nagy impulzus első hulláma, akkor majd a korrekció után gyorsulva kellene emelkednie. Ha csak egy zigzag (ez az X verzió), akkor a meredeksége nem valószínű, hogy eléri ennek az impulzusnak a meredekségét.

A 473-at érdemes figyelni, ha azt nagy forgalommal töri egy nagy zöld gyertyával, akkor bullos.

Gondolom az egész attól függ, hogy mi igaz az eladásból. Ha ez ismét csak egy rossz pletyka volt, mint már egy párszor a múltban, akkor csak toporogni fog kitörés nélkül. De ha a DTAG tényleg eladja a Magyar Telekomot, akkor abban lehet erő. Illetve az osztalékemelés bejelentése adhat még egy löketet. Heti egyszer érdemes lesz ránézni.

W:

D:

2017. november 2., csütörtök

MTEL

Van most megint befektetni való pénzem, és a Telekomból nincs még annyim, amennyit akarok hosszú távra, ezért venni fogok. Csak azt nem tudom, hogy mikor, mert most ránéztem a chartra, és elszörnyedtem.

Hetes charton annyi az érdekes, hogy a 2013-as emelkedés óta most először esett ki komolyabban a csatornából. Ez jelentheti azt, hogy a februári 527-es csúcsig tartott a menetelés, és most azt korrigálja. Nehéz belegondolni, hogy mennyi ideig fog tartani, ha az emelkedés tartott majdnem három és fél évig.

RSI-nek 34 alá kellene mennie, nem tudom, hány gyertya kell hozz, de nem hiszem, hogy idén megtörténik.

Naposon a 488-tól talán egy impulzus jön lefelé, most fut a harmadik hulláma. Ha 472-ig emelkedik, akkor ez téves elképzelés. Ha 453 alá esik, akkor megerősítést kap.

Lassú és számottevő elmozdulás nélkül RSI-nek 50 körüli értékig kellene emelkedni, utána leesni 34-ig, új árfolyamaljjal, de nem RSI aljjal. Ez lenne egy szép jelzés arra, hogy vége a korrekciónak.

Hetes chart szerint 430-ig is le kellene jönnie, a naposon ezt nem látom bele, ahhoz nem esik elég erősen.

Vételen majd 450 alatt gondolkozom. És nem kereskedni akarok vele, hanem tartani az osztalék miatt.

W1:

D1:

2017. január 26., csütörtök

MTEL

Még a múlt héten vettem 510-ért Telekomot, nem kereskedni, mert azt nem akarok vele, hanem befektetésre. Jó osztalékot fizet, és hosszú távon mehet még felfelé sokat.

A hetes charton az látszik, hogy egy csatornában megy felfelé 2013 vége óta, és egyre meredekebben, talán már egy harmadik hullámban lehet. Előbb-utóbb lesz ennek az emelkedésnek egy korrekciója, de megjósolhatatlan, hogy hol és mekkora (430?). Egyelőre azt tervezem, hogy minimum az idei osztalékot elteszem, és ha utána 600 lesz valamikor, akkor eladom, 450 alatt meg bevásárolok belőle még. Nem fogok túl sűrűn ránézni.

W1: