A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erste. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erste. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 17., csütörtök

Erste

A stopot pluszba húztam, ki is vágott ma. 24,175-ön adtam el a csomagot, 1,23% haszon, RR = 0,19, soványka. Most nagyon bearish lett RSI óráson is, hát még kisebb TF-en. Azért dobtam el, mert első ránézésre menni fog még lefelé, ez még mindig korrekció, nem impulzus. Ha tisztul a kép, lehet, hogy újra veszek belőle.

2016. március 11., péntek

Erste

Nagy TF-en (hetes) nem tudom eldönteni, hogy milyen alakzatban vagyunk, de napos és kisebb timeframe-en biztos, hogy egy impulzus fut, annak is a közepe, egy harmadik hullám. Ami pedig egy nagyobb harmadiknak a harmadikja, szóval egyre gyorsulva kellene egyre magasabbra mennie a papírnak, persze hónapok, esetleg két év alatt.

Mivel mostanában certikkel kereskedek - és forintban -, egy ideje azon gondolkozom, hogy az euróm nagy részét befektetem. Van rá pár jelöltem, az egyik az Erste (Eon és Raiffeisen, ha padlót fognak, utána ők is jó célpont lesznek). Egy év múlva 40 euró is lehet, bőven megéri ebben tartani a pénzt. Majd átgondolom ezt a befektetősdit.

Naposon RSI még nem bull, de arra tart. Óráson tegnap óta az.

A rajzokat számoztam, a sávokat megrajzoltam, rajtam nem múlik semmi. Most a papír jön, neki csak mennie kell fölfelé. Most 6,16%-on állok, 27 euró az első céláram, ott kb. 13%-on leszek. Akkor már biztosan eladok valamennyit, aztán majd sávosan kiszállok, közben meg befektetek, ki tudja.

Napos:

Órás:

15 perces:

2016. március 1., kedd

Erste

Ma vettem Erstét 23,74-ért. Stop 21,8-on, a tervezett kiszálló 30, RR = 2,8.

Napos: csinált egy nagy impulzust 2014.10.16 és 2015.12.01 között (ez a w[1]), és befejezte a korrekcióját február 9-én kb. 61,8-os fibónál (ez volt a w[2]). Utána megcsinálta az (1) of [3]-at és a (2) of [3]-at, most indult be valószínűleg egy intenzív emelkedés.

m15-ön volt egy bull sávozás RSI-n, fel és le, és mikor újra átlépte az 50-et, belevettem. Ha 26-ot átlépi az árfolyam, akkor komoly megerősítést kapok, hogy jó az elképzelés.

D1:

h1:

m15:



2016. január 22., péntek

Erste

Első ránézésre egyszerű és szép a chart, de amikor a beszálló miatt a pontos kontextust próbáltam felállítani, jöttek a kételyek:

  • Nem kétséges, hogy 12.01 óta egy korrekció fut. 
  • Az A hullám egy hármas volt, a B egy zigzag, és a C akár egy impulzus is lehetne, azaz a teljes korrekció egy flat. A C azonban nagyon nem tökéletes:
    • Nem szép impulzus. Ha 01.20-án ért véget (óráson a fehér számozás), akkor a vége egy csonka ötös, a harmadik hullámot nem haladta meg a vége.
    • A [iv] of C nagyon impulzusnak néz ki, pedig valami hármasnak kellene lennie.
    • Volt egy olyan ötletem, hogy a C-nek nincsen vége, de a mai 26,415-ös high ezt tönkretette, ugyanis ez belelóg a v[i]be, ami szabályt sértene.
    • Órás charton a  kék számozás szerint a C is egy hármas, tehát a korrekció egy triangle. Ekkor viszont a 12.01-i csúcs nem lehet w[1], kettes nem lehet háromszög.
  • Mi marad? A C egy ending diagonal. Lehet átfedés a [iv] és az [i] között, és nem baj, hogy sok a hármas szerkezet. Ha lesz egy hármas még 24 alá, akkor utána fogok belevenni.
Napos:

Órás:

2016. január 20., szerda

Erste

Csodásan számozható, és mivel eddig szinte csak nyertem vele, továbbra is a fókuszban tartom. A mostani helyzete a következő:

  • 2015.12.01-én ért véget egy primary ciklus első hulláma, a [1].
  • Most az (A) of [2] épülget, naposon jelölöm, de még nincsen készen.
  • Kisebb TF-en megnézve az [v] of (A) fut, 01.19-én indult.
  • Ha [v] = [i], akkor az (A) vége 22-23 Euró körül lesz. 23 alá valójában nem várom.
RSI naposon és óráson bearish. 

Ha lesz egy szép záró hulláma az (A)-nak, akkor a (B) elejébe érdemes belevenni, 10% körül hozhat, utána kivárni a B of (B)-t, és a C-vel megint 10%-ot lehet keresni. Hosszú távú terv, de viszonylag biztonságos. Lehet, hogy a risk szintemet itt megemelem majd.

Napos:

Órás:

2015. december 17., csütörtök

FED utáni zárások

Zártam három pozíciót ma, mert a FED döntés utáni eufória holnap lehet, hogy korrigálva lesz, én meg offline leszek. Jobb a biztos haszon. Plusz egy kis DAX day trade volt.

  • Erste: a 12.11-i vásárlás második felét is eladtam 28,355-ön, RR = 1,46, a teljes csomag átlaga pedig 5,71% lett. Nem akartam tartani, a mai up után jönni fog egy korrekció, és Erste már a w5-ben fut. Kb. az [a] of 5 végén adtam el, lesz még egy korrekció, és egy utolsó felfutás, de az már nélkülem. Talán ha nem lenne év vége meg az a sok szünnap a kereskedésben, akkor benne maradtam volna, de így túl kockázatos tartani, a hangulat bármikor megváltozhat.
  • DAX long: eladtam a TL69 certit is 2876-on. Reggel 5 perc alatt döntöttem az eladásról, mert offline voltam egész délelőtt, és nem akartam kockáztatni. Korai volt, ment nagyon sokat még felfelé, de nem panaszkodom. 11,1% lett, RR-t nem is kalkuláltam hozzá, mert az egész pakk mérete volt akkora, amekkora a részvényeknél csak a kockázatom. Tanulási fázis.
  • DAX short: délután DT-re vettem TS56 certit, amit zárás előtt el is adtam +4,7%-on, de hozzácsaptam a negyedét a hétfői vételnek, így az egész nullára jött ki. A beragadt short certi negyedétől legalább megszabadultam veszteség nélkül. Most nézem, a hétfői TS56 vételemet nem is írtam ide be akkor, de volt.
  • DTAG: ebből is kiugrottam minimális veszteséggel. 16,82-on elment, -0,42% veszteséggel. A 11.05-ös csomag egyenlege így 1,62% lett. A fele elment a tervezett áron, a másig fele pedig kb. nullában. Későn vettem észre, milyen szerkezet fut, és amikor esett, nem voltam a gépnél. Azért az jó volt, hogy ezt a felfelé korrekciót még kibekkeltem.

2015. december 15., kedd

Erste

Gyönyörűen megfordult a drága. Tegnap naposon 39,8-as RSI minimummal visszafordult még a senki földje előtt. Ez azt jelenti, hogy RSI maradt a bull sávokban: lejött a fenntartható bullból a bull ellenállásba, és onnan újra megindult felfelé.

Az árfolyam nagyon jól alakul, ma 27,745-ön zárt, így most 4,08% pluszban vagyok. 27,95-ön eladom a felét holnap, mégiscsak lesz egy FED döntés, lehet bármi is utána, jobb a békesség. RR 1,14 lesz ott, a célártól még messze, de az OPEC döntés megtanított arra, hogy jobb nem poziban lenni a fontosabb döntések előtt.

Napos:

Órás:

2015. december 11., péntek

Erste

Úgy láttam, hogy megcsinálta a 4 of (5) hullámot, ezért belevettem. 26,5-ért vásároltam, 29,5 a célár (a w3 csúcsa alatt), stop 25,5-ön, RR = 2,36. Hétfőn egy zöld gyertya a napos RSI-t szépen irányba állítaná, maradna a bullish kép.

Napos:

Órás:

2015. december 5., szombat

Erste

Nagyon úgy néz ki, hogy van itt még egy megjátszható hullám a nagyobb zuhé előtt. Az értelmezésem szerint 2014.10.16 óta egy [C] hullám fut, ami impulzus. Ennek vagyunk az utolsó hullámában, a w(5)-ben. És ez a hullám egy ending diagonal:

  • 09.29-én kezdődött egy leading diagonallal (w1). Nem tudom, ez mennyire EWP konform számozás, én mindenesetre így számoztam. Persze lehet, hogy egy hármas volt.
  • A w2 egy hármas volt, mi más.
  • A w3 is, naposon és óráson is ez látszik. Zigzag, aminek a B hulláma egy hosszú flat volt.
  • Az [a] of 4 megvolt, most a [b] fut. 
A [c] majd leviszi 27 alá (sárga trendcsatorna a naposon), és utána érdemes lesz megint belevenni. Egy ending diagonal utolsó hulláma lesz, de tekintettel a nagy time frame-re, simán megjátszható. A 29 feletti célár benne van.

Napos:

Órás:

2015. november 17., kedd

Erste

Eladtam ma a maradékot 28,72-ért. RR = 1,29, ezen az adagon 8,8%-ot kerestem, ami a 09.28-as bevásárlásom átlagát 7,82%-ra felhozta. Azért szálltam ki, mert az elmúlt pár nap rossz hangulata megmutatta, hogy lehet akármilyen erős a papír, ha Amerika esik, akkor minden esik. Pár napig csak ritkán leszek gép előtt, jobb volt most kiszállni. Mehet még 30 fölé is, de akár ma is meglehetett a w5 vége. Legközelebb akkor veszek bele, ha 24-ig leesett. Talán jövőre.

Napos:

2015. november 13., péntek

Erste

Nem indul meg 30 felé, pedig a második adagot csak ott akarom eladni. Mindenesetre erős az Erste, akárhogy akarják lenyomni, mindig feljön 28 fölé. És hétfőn talán megindul:

  • Naposon az utolsó két gyertya egy inside bar alakzat, trendfordító minta.
  • Naposon az RSI nagyon át akarja vinni a felső senki földjét, kocogtatja rendesen. Csak sikerül neki.
  • Óráson csináltam egy számozást, ki lehet hozni, hogy a korrekciónak vége, és jön a következő impulzus felfelé.Még nagyot kellene mennie, hogy szép legyen a szerkezet, egyelőre csak az ]i] of 3 és a [ii] készült el, most indulhatna meg a w[iii].
  • Óráson az RSI úgy visszapattant a 34-ről, hogy rögtön 50 fölé szaladt.Mehetne tovább.
Napos:

Órás:

2015. november 6., péntek

Erste

Nagy napja volt ez az Erstének, nem is tudom, mikor csinált ekkora zöld gyertyát, +9,35% egy nap alatt, de 10 felett is volt zárás előtt.

Majdnem a felét eladtam a pakkomnak 28,17-en, itt volt RR = 1. Menni fog még, abban biztos vagyok, de hétvége jön, és ki tudja, mi történik. Egy kis eladással mindig lehet csökkenteni az ingert, hogy rácsapjak a "Most adok el de mindent!" gombra.

+6,71%, nem rossz. A másik adag 10 felett fog hozni.

A mai kitörés megváltoztatta a helyzetet. Eddig azt gondoltam, hogy a most futó (5) hullám egy ending diagonál. Nagyon egyértelmű hármas szerkezetű hullámokból állt a mai napig, és úgy tűnt, hogy bizonytalan mindenki, mi lesz a papír sorsa. Még az is benne volt, hogy csonka lesz a w(5). Ma viszont kijött az Erste egy csodás Q3 jelentéssel, és utána a CEO még azt is bedobta, hogy jövőre emelnek az osztalékon. Ettől megőrült a nép, és venni kezdték nagyon durván. Ami azt jelenti, hogy eltűnt minden bizonytalanság a piacról, nagyon is impulzus lesz a w(5). Ami eddig futott, az csak a 1 of (5) volt, leading diagonal (hármas szerkezetek), és egy korrekció, a 2 of (5), szintén hármas. Most viszont a 3 of (5) indult meg, mint a gyufa, olyan egyenesen. Bőven a (3) fölé fog menni, nem lesz itt semmi csonka ötös.

A 30 perces charton megpróbáltam tükrözéssel kiszámolni, hol lehet a w3 vége. 27,25 körül volt először a legnagyobb forgalom, az 28,8-ra adja. De aztán 16 óra körül volt egy ennél is nagyobb roham, 28,1-nél. Ha ezt tekintem szimmetriapontnak, akkor 30,6 a célár. Majd meglátjuk, ez a szimmetria eddig bejött.

Napos:

Órás:

30 perces:

2015. október 31., szombat

Erste

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a w(5) fut most, ami egy ending diagonal. Valahol 28,5 és 29 között lesz a vége, ha a sávjában megmarad. Egy hónapja indult, van még kb. két hete. Utána el lehet felejteni sok időre, legalábbis longos szemmel.

Napos:


Órás:

30 perces:

2015. október 23., péntek

Erste

Ha már Erste, akkor először a Netbróker. Azt veszem észre, ha egy megbízást zárási időn kívül indítok vagy módosítok, akkor az valahogyan beragad a rendszerükbe, és nem tudok vele utána mit csinálni. A papírt vagy a pénzt pedig fogja.

Tegnap este beraktam egy eladást a maradék DTAG pakkomra 16,75-re. Reggel néztem, hogy réssel fel nyitott, gondoltam megemelem 16,9-re. Emeltem, aztán egy idő múlva a rendszer visszaírt, hogy a Xetra azt üzeni, nincs benne a rendszerben az én ajánlatom, amit módosíthatnék. Közben az ár meghaladta a 16,75-öt, eladásról persze nem kaptam értesítést. A megbízás ott van a Netbrókerben, az ár felette, de nem lett eladva, illetve nem is tudok eladást berakni, mert kétszer nem lehet ugyanarra.

Olyan ez, mintha egy ember gépelné be az Ersténél az én megbízásaimat a frankfurti szoftveren és ha nincs benn senki, akkor megbicsaklik a szisztéma. Persze a telefont nem vették fel, munkaszüneti nap van. Ezt csak azért írom ide, hogy emlékezzek mindenre, amikor hétfőn majd veszekszem velük.

Kíváncsi leszek, mi lesz a végeredmény. Ha 16,75-ön elment, akkor nem bánom, 11% felett lesz így is. Viszont valami bizonyítékot fel kell mutatniuk a fiúknak ehhez, mert ha az nincs, akkor ez lopás. (Ők adják el magasabbért, nekem meg az eredeti megbízás szerinti összeget adják. Mint a régi szép időkben, amikor telefonon keresztül lehetett kereskedni, és ment a sakkozás.) Ha nem ment el, az még jobb, mert ma 16,97-en zárt, és hétfőn talán 17-ért is el tudom adni. Majd valahogy megoldom, mert nyaralni fogok. De egy veszekedésre csak szakítok időt.

És akkor a másik Erste.

Ma a nap végére letört. Pont annyira, hogy a 10.14-én indult impulzus már nem biztos, hogy impulzus, mert az [i] hullám csúcsa alá esett az árfolyam. Ettől persze még megeshet, hogy jó az impulzus verzió, mert lehet, hogy ez csak egy nyúlás, és fut tovább a [iii], de elgondolkoztató a mérete miatt.

Most a legvalószínűbbnek az tartom, hogy 09.29 óta a w(5) fut, ami egy ending diagonal. A w1 és a w2 tökéletes hármasok, és ha a w3 ma véget ért, akkor az is egy jó hármas szerkezet. Mehetett volna 27,5-ig is, hogy a trendcsatorna szélét elkapja, de így se rossz.

Hétfőn 25,4-re majd berakok egy stopot. Most nem tudtam, mert volt egy eladásom, amit visszavontam, de ez a szar természetesen nem vett róla tudomást, és nem tudok eladást berakni. Most lebeg valahol a részvényem. Hiába, az emberi munkaerő nélkülözhetetlen. Kell valaki, aki megnyomja a gombokat a Netrbókernél.

Óráson RSI-t figyelni kell, eddig ez volt a releváns timeframe. Ha nem megy 38 alá, hanem visszafordul, akkor a bull trend folytatódik, mert a bull sávok között mozog.

Órás:

2015. október 22., csütörtök

Erste

Ezt még tartom, nem adtam el, most éppen +2,56%-on állok. Nagy reményeket fűzök hozzá, de kétségeim is vannak. Azért írok róla, hogy átgondoljam az opciókat.

Naposon látszik, miért is vettem bele. Egy fantasztikus impulzus fut 2014.10.16 óta. Most jut eszembe, hogy ekkor indult meg a legtöbb német papír, amik azóta már javában korrigálnak, ez meg még mindig megy felfelé. Tényleg lassú a bécsi tőzsde. A VW 03.17-re érte el a w5 csúcsát, ez meg még most is keresi.

Ezen a charton az is látszik, mi a másik opció. Simán lehet, hogy a w(4) még nem ért véget, az csak a [W] volt, és a korrekció nyúlik. A w(3) 50%-át korrigálta vissza, ami nem rossz érték egy negyediktől, de akkor is, benne van a lehetőség, hogy időben még korrigálni akar, ha értékben nem is. Ez viszont azt jelenti, hogy 09.29-én nem a w(5) indult meg, hanem csak az [X]. És most nem egy impulzus harmadik hulláma fut, hanem az X befejező C-je.

Óráson ez nagyon látványosan megjelenik, a w1 az egy hármas, nem pedig impulzus. Oda is írtam, nehogy elfelejtsem. A kérdés az, hogy ez mit jelent. A w(5) egy ending diagonal lesz, ami öt hármasból áll, vagy most még csak az X fut, ami összesen három hullámból állhat. Ebből két hármas már megvolt, most egy záró impulzusnak kellene jönnie.

Ha a most futó hullám impulzus, akkor X fut. Ha a most futó hullám is hármasnak számozható, akkor egy ending diagonál fut, és még van benne valamicske erő. Bár ED-ben is lehet ötös szerkezet, mondják egyesek.

Óráson egyébként nagyon szép a hármas. Pontosabban a [iii] of 3. Szűk trendcsatornában mozog, erős impulzusnak tűnik. RSI is bullish. 28-ig szinte biztosan elmegy. Ott egyébként 6,08%-on leszek, RR = 0,64.  Viszonylag távoli stoppal léptem be, emiatt nagy volt a kockázat. De most már ideje feljebb húzni, pl. 25,4-re, a w2 alja alá. Vagy 26,8-ra, a w[i] csúcsa alá. Itt már profitálnék a trade-ből, ha kiütne.

És akkor most a kedvencem, a szimmetriapont. 27-es árfolyamnál volt a legnagyobb forgalom és az RSI maximum is ebben a hullámban volt. A w[iii] 26,09-től indult, ezt feltükrözve a 27-es középpontra 27,91 jön ki célárnak. Ez a w[iii] vége, ezt fogom eladási árnak megadni. 27,85-öt mondjuk. Ez +5,51%-ot jelent, és nagy-nagy biztonságot. Nincs w4, ami ki tudja, mennyit korrigál árban és időben, és nincs w5, amit nem érdemes megjátszani, mert utána nagy retracement lesz, illetve neház elkapni a végét.

Napos:

Órás:

30 perces:

2015. október 16., péntek

Erste

Van egy szép bullish csúzli az órás charton, 9 gyertya széles, RSI jobb lába majdnem 48, és már a C vagy a harmadik hullám fut. Nagyon jó.

H2-n nincs csúzli, viszont a h3-on is látszik, pár gyertya szélesen. Hajrá.

Órás:

2015. október 15., csütörtök

Erste

Illene megindulnia, nincs nagyon tér lefelé. Vagy ha mégis esni fog, akkor rossz az elgondolásom. Naposon tökéletes impulzust mutat egyelőre, és az órás és a 30 perces is illeszkedik az elképzelésemhez. Az osztrák papírok kicsit komótosak, ez is hezitál, ráadásul diagonál is, szóval lassú a lelkem.

Napos:

Órás:

30 perces:

2015. október 12., hétfő

Erste

Az ötödik hullám egy ending diagonal lehet. Éppen csak vánszorog, sok a hármas szerkezet. Az óráson egy bullish slingshot látszik, de még csak a 2 of (5)-ben lehetünk, ezért nem biztos, hogy van jelentősége. RSI a bullish sávok között pattog, ez jó jel. Lassan, de biztosan megy felfelé, remélem.

Órás:

2015. szeptember 30., szerda

Erste

Ránéztem az Erstére, és egy szép lehetőséget láttam meg, holnap valószínűleg venni fogok.

Nagyot emelkedett 2014.10.16-tól 08.19-ig, ott volt a w (3) vége. Utána jött a zuhé, ami után kerestem is egy kicsit az A of B-n. Mostanra elég jól megértettem, mi történt, nagy TF-en és kevés gyertyával kell nézni, nem pedig elveszve a részletekben.

Tegnap ért véget a w (4), gyönyörő fordulós szignállal, naposon és óráson is nagyon jól látszik. Óráson megerősítése is volt.

Óráson rajzolgattam a C csatornáit. Amikor az ideiglenesből (fehér, 1-3 összekötve, eltolva 2-be) kitört, ott erősítette meg, hogy vége a w [iii]-nak. Amikor a véglegesből is kitört (sárga, 2-4 összekötve, eltolva a 3-hoz), akkor megerősítette, hogy az egész C véget ért. Persze előtte már tegnap reggel megadta a szignált, hogy fordult a trend.

A w (5)-ből az eső impulzus futott le, most azt korrigálja, nem tudom, milyen szintű a hullám, majd utólag kiderül. Ha ez a korrekció elkészül, megépül a magasabb alj, akkor beszállok. Valahol a sárga trendcsatorna tetején lesz vége a kis kettesnek, talán holnap.

A korrekció valószínűleg egy flat, aminek az A hulláma elkészült, most épül a c of B. Ha running flat, akkor még az eddigi csúcs, a 26,11 fölé is mehet, utána fordul le még egyszer a C-vel, ami viszont rövid lesz. Ha így van, akkor már megvan az új alj, 25,735-ön. Holnap kiderül, a mai 25,94-alá azért még le kellene mennie.

RSI a bull oldali senki földjén, egyszer már megérintette, másodszorra áttöri, az nagy megerősítése lesz a trendnek.

Minden megvan Cimballitól, kontextus, momentum, szignál. Mint a mesében.

Napos:

Napos ráközelítve:

Órás:

2015. augusztus 31., hétfő

Erste

Nem vettem, mert nem tudtam eldönteni, mi a helyes számozás, nem volt egyértelmű. Most sem az.

Ez tény:
  • 08.19-én kezdődött egy zigzag, ennek az (A) hulláma (egy impulzus) ért véget 08.24-én.
Verzió 1: (B) egy triangle (kékkel számoztam m15-ön):
  • Ez mindig utolsó előtti hullám, ami ide passzol, mert ha (A) egy ötös szerkezet, akkor csak ZZ lehet, ami hármas tagolású, azaz már csak egy hullám lesz lefelé, egy ötös szerkezetű (C).
  • Ha (B) triangle, akkor a hullámai között nem lehet impulzus, ergo az A hullám is hármas (ZZ), nem ötös.
  • Wave A számozható ZZ-nek, (c) of A egy ending diagonal, így az a korrekció, amit az impulzus részének hittem, az az ED első korrekciója, egy ii hullám.
  • D of (C) egy dZZ. (Trianglenek hittem, mert utolsó előtti pozíció, de hsz-ben a hsz csak E lehet, így hosszabbodik meg a hsz 9 tagolásúra.) Hsz-ben egy komplex hullám van, C vagy D. Itt a D az, egy double zigzag.
  • Ami ezt az egészet megdönti, hogy nincs háromszög alakja a formációnak, inkább egy sima csatornának néz ki (m15-ön a sárga vonalak). Elég komoly ellenérv, hogy egy hsz nem hsz.
  • Az is rosszul néz ki, hogy túl sokat korrigált már. Csak az A hullám vagy 50%-ot, a C pedig még többet. Pedig a hsz tipikusan időben korrigál, nem árfolyamban.
Verzió 2: (B) egy zigzag (fehér számozás):
  • A egy ötös, ami csak a zz-re jellemző. Sokat korrigált, az is passzol.
  • B egy zz, hozta szépen.
  • C egy ötös szerkezet kellene, hogy legyen. De ez nagyon problémás, sehogy nem látom bele, kivéve, ha a résbe beleértem. 
  • Ha a kék D egy X, és a kék C az a fehér C vége, akkor talán, de csak nagyon talán, összejöhet egy újabb hármas szerkezet, és ez az egész korrekció egy double three.
Ma 10 óra körül egy impulzus talán elindult, és kész az i és ii. Holnap nézni fogom.

m15:

m1: