2017. június 29., csütörtök

Richter

Annyit írtam már, hogy sok a zigzag a Richterben, hogy elhatároztam, kereskedek egy kicsit ezek alapján. Kedden vettem TL06-ot 2870-ért, tegnap zárás előtt eladtam 2922-ért. M15-ön berajzoltam a csatornát, ami 7023-ról, az (a) hullámtól indult. Ennek a c hullámát kereskedtem, a (b)/c-t. Tegnap az utolsó negyedórában húzták meg a Richtert, persze az Árjegyző kicsit lemaradva követi, nem tudtam megvárni a legjobb kiszállót. 1,21%-ot kerestem ezen a bátor trade-en.

Ma viszont lefordult a csatornatetőtől, ezért egy shortot nyitottam még bátrabban. Az M15-ös charton látszik, hogy egy impulzus ment lefelé, az ötödik hullámban zártam. Talán még menni fog, de hogy mekkorát, azt nem tudom, inkább zártam. TS09 volt, 938-on vettem és 1020-on adtam el, ez már 8,44% volt, eggyel nagyobb trendszint hulláma, mint a tegnapi long, többet is lehetett fogni rajta.

A mai esés nagyon gyors volt, és az impulzus késznek néz ki. Viszont kicsi a mérete. Nem tudom, merre megy most, jó lett volna, ha két-három napig legalább fut, és eléri a csatorna alját. Vagy ez csak az első hulláma egy nagyobb impulzusnak? Annak meg túl nagy. Holnap csak nézem a Richtert, majd a jövő héten, ha tisztul a kép, megint kötögetek.

M15:

2017. június 28., szerda

OTP

Egy háromszög formálódik H1-en, ami azért jó, mert az mindig az utolsó előtti hullám, tehát lesz még egy utolsó felmenetel, amit meg tudok játszani. Sajnos ez nem egy mély korrekció, nem hiszem, hogy 9000-ig lemenne. TL20-at tervezek venni 9150 körüli árfolyamnál, és 9400-9600 között adnám el. Szerintem itt kicsi a kockázat, azért érdemes ennyit is kereskedni.

Utána majd egy nagyobb korrekció jön, de csak a [iv] hullám, ami után majd megint megy fölfelé, bár az már egyáltalán nem biztos, hogy idén lesz.

D1:

H4:

H1:



2017. június 23., péntek

Richter

Először a kellemetlen tények: egy hete 7296-tal új ATH-ra ment. A TS08 korlát ára 7298, két forintra közelítette meg. Az igazán tökös gyerekek ilyenkor vesznek egy csomót belőle, mondván, ha kiütik, akkor kicsi a bukó, de ha megmarad, akkor nagyot lehet kaszálni vele. Mondanom sem kell, én nem vettem, mert volt belőle egy csomó, nem akartam még nagyobbat szívni. Sőt, eladtam 329-en egy adagot hatalmas bukóban, hogy csökkentsem a veszteségemet, ha kiütik a certit (250-300 között lett volna a maradvány érték). Kedden már látszott, hogy nem a héten ütik ki, ezért vettem egy kis TS09-et 933-on, azt ma eladtam 1028-on, 9,5% kasza. Csak gyerekadag volt, az egyenlegemet érdemben nem változtatta, de a hangulatomnak jót tett.

Na de merre megy? Van két számozásom naposon, mindegyik lényege az, hogy ending diagonal megy fölfelé. A különbség köztük az, hogy honnan indultak. Statisztikailag a 4779-ről induló a valószínűbb, mert a másik egy running flat-et feltételez, és az ritka formáció.

Ugyanakkor amelyik előbb indul, az előbb is ér véget, és ott már az ATH az nem az ED vége, hanem az utána jövő korrekció B hulláma, ami egy expanded flat. Ha logikusan nézem, akkor ez nem egy jó megoldás, mert az ED már eleve egy nem erős trendet feltételez, utána hogy jöhetne egy olyan korrekció, aminek a B hulláma új csúcsot csinál. Az inkább a nagyon erős trendeknél van, ami meg impulzus lenne, nem ED.

A később induló ED szerint most van az utolsó hulláma az ED-nek, és az utolsó zz C hulláma szintén egy ending diagonal. Ami nem biztos, hogy elkészült, lehet, hogy lesz még egy fölfelé hulláma.

Tehát: vagy kiütik még a TS08-at, mielőtt beesik, vagy már elkezdődött az az esés, amit nem is tudom, mióta várok. Ezért adtam el a TS09-et, nem akartam tartani sokat. A jövő héten kiderül.

D1 v1:

D1 v2:

2017. június 22., csütörtök

Impulzus kereskedése

Sokszor nehéz eldönteni egy formálódó alakzatról, hogy impulzus vagy zigzag. De ha sikerül, és impulzus alakul, akkor az elég jól kereskedhető:

  • Az impulzusok legtöbbjére igaz, hogy a harmadik hulláma a legerősebb és legmeredekebb (a legrövidebb nem lehet).
  • Ha van egy hullám és annak a korrekciója, akkor a Kennedy-csatornát érdemes berajzolni (kiindulási pont összekötve a korrekció végével és eltolva az első hullám csúcsára). A zigzag elhal a csatorna tetején, vagy még előbb, az impulzus áttöri a csatornatetőt.
  • Ha impulzus indult, akkor a második azonos irányú hullám (zigzag esetén a C lenne az, impulzusnál a 3) meredekebb, mint az első (A vagy 1).
  • A csatornatetőt nagy forgalommal és nagy gyertyával töri át.
  • Ha az áttörés megvolt, akkor a legnagyobb forgalmú gyertyát szimmetria középpontként lehet használni. Amennyit ment addig a w3, annyit fog még menni.
  • Stop a w1 alá néhány ponttal, TP a szimmetriához, és ha RR nagyobb mint 1, akkor érdemes venni.
  • Ha a következő gyertya forgalma még nagyobb, akkor megy a szimmetria középpont is vele.
  • A fibo expansion-t érdemes felrakni a w1 és w2 alapján. A szimmetria és a hozzá legközelebbi fibó szint egy jó kiszállót jelent, ott lesz a w3 vége.
Itt egy DAX impulzus M5-ön, elég jól hozza a jegyeket:

Fibo 2,618 esik a szimmetriával felmért ponthoz legközelebb, el is ment addig a harmadik hullám

2017. június 20., kedd

Raiffeisen

Úgy megy, ahogy vártam. Holnap még illene a mai alj alá mennie, és folyamatosan új aljakat csinálva a 06.16-i 21,5 alá is be kellene esnie, mielőtt egy kicsit emelkedik. Ha holnap nem csinál új aljat, akkor egy bullish slingshot alakul ki, aminek itt nincs jó helye. Szerintem inkább úgy mozog, hogy ne alakulhasson ki a csúzli.

Nagyon biztos vagyok a mozgásában, ezért ha tényleg azt csinálja a héten, amit várok, akkor már a w(iii)-nál veszek egy keveset. H4-en jelöltem a célzónát. H1-en pedig azt, hogy a w(iii) impulzust hogyan számozom. 21 euró körül van az ideális belépő, és nem hiszem, hogy onnan 23 fölé emelkedne. Tartani tehát nem érdemes, mert lesz még egy hullám 20 alá, leginkább a résbetöltést célozva, és ott kell bevásárolni rendesen. De ha ilyen szépen mozog, akkor a w(iv) egy részét lekereskedem, jót tesz az önbizalmamnak.

D1:

H4:

H1:

DAX

Jó régen írtam már a DAX-ról, megy felfelé, mit írjak. Számozni még mindig kétféleképpen lehet szerintem, és nem tudom, mikor fog eldőlni, hogy melyik az igazi. Kell egy nagy korrekció, amikor majd a hetes charton lehet folytatni a csatornák szerkesztését. Előbb a feketével rajzolt Kennedy csatornához kellenek majd az Elliotti csatornák, aztán kiderül, hogy mi lesz, bukó a mélybe, vagy csak a piros számozáshoz egy négyes.

Egyébként ha ráérek, kötök, és ha átgondoltan csinálom, akkor nyerek is. Ha csak érzésre, akkor gyakran bukó a vége, ezeket kell kerülni.

Ma mozgalmas nap volt, két stratégiám alapján is tudtam kötni:

  1. Reggel réssel felfelé nyitott. 25 pontos rés volt, ami 0,19%-a a nyitónak. A 0,1 - 0,2% közötti réseket 80% feletti aránnyal tölti be aznap, tehát nyitottam egy shortot, aztán még egyet. Mindegyiket nyerőben zártam, sajnos a résnél, és nem lejjebb. Pedig onnan utána óriásit esett, aminek a vége az lett, hogy köthettem az M15 strati szerint is.
  2. Az esés annyira erős volt, hogy zárás után M15-ön az RSI 20,53 volt, erre már használni szoktam a 20-as szabályt. Több mint egy óra kellett neki, hogy M5-ön vételi jelzés jöjjön (RSI 34 fölött), de amikor odaért, a következő gyertyánál vettem egy adagot. Aztán el is adtam egy órán belül, amikor egy szimpatikus fibó értékig felment.
Chartok lent, RSI alapján a mozgások nagyon jól követhetők, csak el kell találni hozzá a megfelelő TF-et. Ebbe akarok energiát fektetni, hogy a célárat nem csak fibó szintek, hanem RSI sávok alapján lőjem be.

W1:

D1:

H1:

M15:

EON

Tegnap is bekötött egy eladásom 9 eurón, ott már 25% felett volt a profit. Jó így sávosan eladni, mert ugyan nem hozom ki a maximumot egy vásárlásból, de pozícióban ülni mindig kockázatos dolog, és sokszor megjártam már, hogy kapzsi vagyok. Jó sokat kerestem így is rajta. És még mindig van részvényem.

Megpróbálom megsaccolni, meddig mehet. Nagyon erős, olyan sokat esett, hogy most jön föl, mint a víz alá nyomott labda. D1-en a számozásom, ami érdekes benne, hogy egyre meredekebb az emelkedés, ami azért jó, mert az impulzusra jellemző az ilyen mozgás, nem a zigzagra. Ennek a harmadiknak a tetejét kellene eltalálnom a maradék csomaggal, aztán kivárni a négyest, és a végére megint beszállni egy kisebb adaggal. Ekkora TF-en az ötödik hullám egy része is kereskedhető.

A H4-en szép színes vonalakkal berajzoltam magamnak, hogy milyen hullámok voltak és lesznek még. A trendszintek nem passzolnak a D1 számozásához, itt a lényeg a szimmetria: ha volt egy meredek hármas (a legintenzívebb emelkedés), akkor előtte és utána is van korrekció. De ha előtte még volt, akkor valószínűleg utána is lesz, egyel nagyobb trendszinten. És így tovább. A lényeg, hogy ha megvan a közepe egy hullámnak, akkor meg lehet saccolni az előzményekből azt, hogy mennyi hullám jön még utána. 9,5 körül szerintem kiszállok végleg, vagy átváltok kézi követős stopra.

D1:

H4:

2017. június 16., péntek

Raiffeisen

Nagy kár, hogy tegnap nem volt kereskedés Ausztriában, mert a DAX hatalmasat zuhant, de a Raffi ebből kimaradt. Most sokkal feljebbről csinálja az éppen futó impulzus negyedikjét. Lehet, hogy emiatt lesz running flat a w2?

Naposon RSI mehet 34 alá is. H4-en 50-ig elmehet, aztán újra le 34 alá stb.

H1-en részletesen számoztam, mi fut: a [c]/(iii)/iv éppen az ideiglenes csatornát töri. Ha elkészül a iv, akkor még egy aljat csinál, az lesz a w(iii), a H4-en rajzolt fib extension 2-re szépen mutatna. Utána egy újabb korrekció az egyel nagyobb TF-en, a (iv), és végül jön a w(v), ami befejezi a [c]-t. Azt majd akkor érdemes számolni, ha a (iii) és a (iv) elkészült. Mindenesetre a résbetöltést szerintem megcsinálja, és utána kiderül, hogy running flat, vagy expanded. A hiányzó csütörtök miatt most elbizonytalanodtam, hol lesz az alja, és hol keressem a fordulót.

Sokat fogok venni 20 alatt, és majd sávosan adni 25 felett. Persze az is benne van a pakliban, hogy ez még csak az első hármasa a korrekciónak, és lesz még újabb toporgás ezen a szinten, majd kiderül.

D1:

H4:

H1:

2017. június 15., csütörtök

OTP

Azt hittem, hogy többet fog időben és értékben korrigálni 05.22-től, de szerdán annyira megindult, hogy ezt a lehetőséget elvetettem. Az 50%-os retracement így is megvolt, H4-en látszik. Inkább impulzus fut 05.30-tól, nem pedig egy flat B hulláma, ahhoz már túl messzire ment.

Van annak egy kis esélye, hogy amit naposon (iv) nek jelölök, az csak a (iv)/a, és most még a (iv)/b fut, mert a 05.04-én indult hullám lehet zigzag és impulzus is. Egy darabig a zigzagnak volt nagyobb esélye, mert az első felfelé menő impulzus meredekebb volt, mint a második, de aztán a szerdai emelkedés ezen fordított, és parabolikus emelkedéssel a második impulzus lett a meredekebb. Emiatt a zigzagnak kisebb a valószínűsége.

Nem egy erőteljes hullám ez már, mivel egy ötödikről van szó, és kezd kifulladni a trend, de azért még megy. Ha a w(v) akkora lesz, mint a w(i) volt, akkor 9900 körül ér véget, naposon a téglalapokat ehhez berajzoltam. RSI-nek viszont nem kellene 77 fölé mennie már. Egyre kisebb TF-en is ötödik hullámok jönnek, ED is lesz talán, nem egy izmos felrohanás lesz.

H4-en az a lényeg, hogy a iii hullám még nem készült el, nem törte át a Kennedy-csatornát. Most még egy kicsit korrigál, aztán mondjuk 9600-ig elmegy. De az is lehet, hogy nem töri a csatornát, van olyan, hogy nem a harmadik hullám a legnagyobb. És az ötödik lehet csonka is, még az se biztos, hogy 9400 fölé jut.

Pozícióm nincs, 9290-en kiszálltam a részvényekből, olyan 3,8%-ot kerestem rajtuk. Ha 9000-ig lejön, lehet, hogy veszek néhány távoli kiütésű long certit, de sokáig nem tartom, mert ha ennek vége, akkor jön egy komolyabb korrekció, mielőtt a 10000-nek nekimegy. M15-re berajzoltam a tervet. Short tilos, a trend felfelé van.

D1:

H4:
M15:

DAX

Ma reggel volt egy jó trade-em bearish slingshot alapján. M15-ön kialakult egy már-már irreális BeSS: RSI 38 - 52 a két láb között, de az árfolyamcsúcsok között csak két pont különbség volt. M30-on is ránéztem, ott már normálisabb volt a BeSS: RSI 51 - 49,5, és a jobb árfolyamcsúcs 10 ponttal volt lejjebb a balnál. Mielőtt a követő gyertya elkészült volna (még nem volt 100%, hogy csúzli lesz), nyitottam egy shortot. Aztán zártam is az első komolyabb korrekciónál.

12803-on nyitottam, 12840-en zárt a TP. SL-t 12856-ra tettem, a bal láb fölé, de aztán gyorsan lejjebb húztam. RR = 1,19.

M15:
Ekkora különbség az RSI értékek között irreális, nem ez alapján kell pozícióba lépni. Az ilyen csúzlikat, ha más TF-en nem alakul ki, valahogyan megszünteti az árfolyam. Ha nagyobb TF-en is csúzli alakul ki, azt érdemes figyelni, és ha reális értékei vannak, akkor kereskedni is.
M30:
Az első csatornaérintéskor zártam. Lehet, hogy megy tovább, de egy csatorna aljnál tipikusan korrigálni szokott egyet.

Raiffeisen

Elindult az a korrekció, amit vártam, és aminek a végén majd veszek egy komolyabb tételt. A hír mögötte az, hogy lengyel Raiffeisennek a tőzsdére kell vinnie a részvényei 15%-át június végéig. Kértek haladékot, de nem kaptak. Elég rosszul értékelte ezt a piac, tegnap majdnem másfél eurót esett a papír. De fog még esni bőven.

D1-en látszik a számozásom. Egy brutális emelkedés indult 2016 közepétől, 10 EUR-ról. Annak van most a korrekciója, ami után lesz megint egy komolyabb emelkedés, azt akarom kereskedni.

A korrekció szerintem expanded flat lesz. A Raffi nagyon nagyot esett az utóbbi években, az egyik legalulértékeltebb bank még most is. Emiatt aztán a korrekció B hulláma, ami trendirányú, meghaladta az A-t, olyan erős a trend felfelé. Viszont a running flat nagyon ritka formáció (amikor a C nem megy az A alá), emiatt avval nem számolok. RSI-nek D1-en 34 alá kellene mennie.

H4-en már bearish a részvény, de még éppen csak beindult C, ami egy impulzus lesz. Az alakzattól függően kezdem majd venni, a résbetöltést valószínűleg megvárom.

D1:

H4:

2017. június 12., hétfő

Richter

Május közepétől shortolja a BNP Paribas a Közzétételek alapján. 05.12-én 6984 volt a maximum, bár nem hiszem, hogy aznap nyitottak 0,5%-nyi shortot. Valahol 7100 - 6800 között lehet az átlaguk szerintem, és nem hiszem, hogy pár százalékot akarnak nyerni az ügyön. Bízom benne, hogy megdolgoznak a pénzükért, és végre a TS08-at pluszban eladhatom.

RSI naposon most akár 34 alá is mehetne, csinált egy sávozást a bullish sávok között, de utána visszafordul 66 előtt. Ilyen egy jó trendforduló.

Az elképzelésem egyébként nem változott, a hármas szerkezetek miatt ending diagonal fut, aminek most már a negyedik hullámában lehet.

D1:

2017. június 8., csütörtök

OTP

Megy felfelé, de ez még mindig csak a korrekció közepe szerintem, nem pedig a várt harmadik hullám. H4-en látszik, hogy amit én i-nek jelöltem, az meredekebb, mint a [B]. Ezért [B] a [B] és nem iii, mert a harmadik szokott lenni a legerősebb és legmeredekebb hullám, és ha nem erős és nem meredek, akkor nem impulzus, nem iii.

D1-en RSI-t a 66-nak meg kellene állítania, H4-en talán fölé mehet.

H1-en inkább csak a meredekséget érdemes nézni, a most felfelé haladó hullám számozható bárminek.

Változatlanul 8350 körül tervezek vásárolni, és mivel a trend fölfelé mutat, azt a C hullámot sem akarom megjátszani, ami szerintem majd jön. Ha tévedek, és már a iii eleje fut, akkor csak megszívnám egy felesleges shorttal.

D1:

H4:

H1:

2017. június 7., szerda

EON

Tegnap és ma délelőtt nagyot ment, betöltötte a Uniper rést, el is adtam pár darabot 8 és 8,337 között, olyan 15%-ot fogtam rajtuk, plusz az osztalékot. Maradt még bőven, és még az is lehet, hogy ma az USA nyitás után adok egy kicsit 8,6-on, ha felmegy addig. De itt most van egy megálló, H4-es fibo extension alapján legalábbis.

Tegnap nézegettem a neten, hogy mi az a hír, ami megindította, meg is lett.
E.ON said the ruling meant it would be refunded about 2.85 billion euros plus 450 million euros in interest, adding this would boost its net profit and lower its net debt. It confirmed its outlook for 2017.
Visszakapnak a gonosz cégek egy csomó pénzt, amit az állam a nukleáris erőművek miatt vetett ki rájuk. Ha jól emlékszem, emiatt vált ketté az Eon és a Uniper, hogy ne a teljes cég forgalma után kelljen adót fizetni. Aztán a kormány azt mondta, hogy nem érdekli a szétválás, ugyanúgy kell adózniuk. Most meg visszafizeti a pénzt kamatostul.

Ha lesz egy korrekció, és 8 alá visszamegy, akkor lehet, hogy veszek újra. Ha nem lesz, akkor 9 körül eladom a maradékot. RSI 80-nál D1-en, csak kellene egy kicsit hűlnie.

D1:

H4:

2017. június 2., péntek

Raiffeisen

Nézem folyamatosan, nem akarom elszalasztani a jó beszállót. Még mindig korrigál, expanded vagy running flat lesz belőle. Az expanded a gyakoribb, és jobb is lenne egy második hullámnak, nagyot kellene korrigálnia, minimum 50%-ot, 17 euró alá.

D1: