2016. október 28., péntek

DAX

Pluszos hetet csináltam, bár nem túl erőset. Két dolog rontotta le a jó eredményt, az FXCM és én. Még jó, hogy nincsen harmadik fél a játékban.

A hét elején az FXCM egy hirtelen spread emeléssel aktiválta a stop lossomat, és zárta a pozimat. Én meg ma magára hagytam egy pozíciót rosszul beállított TP-vel, és mire visszaültem a gép elé, a pluszos zárás lehetősége elmúlt.

A DAX-ot nehezen tudom számozni, nagyon össze-vissza megy. Mindenki várja, hogy Hillary vagy Donald, illetve lesz-e kamatemelés vagy nem. Nem csoda, ha tele van a chart korrektív alakzatokkal, nincs egyértelmű irány. És mivel a negyedik hullám képviseli a legjobban az ilyen elhúzódó bizonytalanságot, azt a számozást favorizálom, ahol a Brexit utáni impulzus még nem ért véget, hanem annak a megnyúlt negyedikjében vagyunk.

Lesz mégy egy lefelé kör, egy C hullám, hogy a w4 elkészüljön. Nem tudom, meddig megy le, nem megjósolható. Egyelőre azt sem tudom, melyik szakaszában járunk. Valami diagonál fut, de hogy ez már maga a C, vagy csak a C/[i], azt nem lehet tudni.

Utána kellene egy új lokális csúcs 10800 fölött, azzal lenne kész a [B], és aztán a zuhanás, a [C]. Meglátjuk.

D1:





2016. október 27., csütörtök

OTP

Még hétfőn eladtam az összes TL20-at, 2100 volt a teteje, az egész csomagon 7,4%-ot kerestem. Korai volt az eladás, lehetett volna 10% feletti is a profit, de a Richter short certim mutatja, hogy nem érdemes feszíteni a húrt. Van egy kevés TS10-em, annak 8055 a kiütési ára, rezeg a léc. Olyan 8000-ig fog elmenni, mielőtt esik egy jót.

Naposon követhető a számozásom:

  • A 3/[v]/(v) hullámban vagyunk, és ott talán a iii végén. De az is lehet, hogy még csak a iii hullám harmadikjában, és egy kis ugrás még lesz felfelé. 
  • Utána a iv hullám korrigál egy kicsit, a 7528-at nem elérve. Ez az utolsó ötös határozottan impulzus, nem ED, ezért a négyes nem zárhat az egyes területén belül. Azt sem tudni még, hogy mekkorát korrigál. Inkább gyorsan, hirtelen leesve, vagy sokáig futva, és értékben kicsit.
  • Onnan indul meg az utolsó hullámocska, a 3/[v]/(v)/v. Ha ez nem üti ki a certit, akkor szerencsém van. Ha kiüti, akkor majd egy másik short certifikáttal kárpótolom magamat, mert innen esnie kell. A célár simán lehet az egyel kisebb trendszint négyese, és az 6160 volt. De a 6961-es rést mindenképpen illene betöltenie.

Ezt tervezem a közeljövőben:

  • Holnap veszek egy kicsi TS11-et, azt csak 8500 felett ütik ki.
  • Ezt nem tartom sokáig, megpróbálom a iv hullámot megjátszani. A ii hat napig futott, a négyesek hosszabbak szoktak lenni. 
  • Ha nem sikerül kis haszonnal eladnom, mert zárási időben csinál aljat, vagy eltűnik az árjegyző, akkor sem lehet nagy baj, majd eladom, ha a w4 beindul.
A Moody's november 4-én értékel minket, az négy kereskedésnyi napra van innen. Simán elképzelhető, hogy most megyünk lefelé pár napot, majd a Moody's felminősít, arra ugrik egyet az árfolyam, ez lesz a v hullám b hulláma, és utána esik tovább pár napig. Tipikus sztori, az alapok nem másnap kezdenek venni a felminősítés hírére, azt csak a kicsik csinálják, ők viszont hamar koppannak. Eddig legalábbis így volt.

November 11-én jön a gyorsjelentés, ott meg lesz valami jó eredmény, ami beindítja az utolsó, v hullámot. Aztán kifullad az egész, mert a nagyok realizálnak, a kicsik meg majd menekülnek, amikor rájönnek, hogy a 9000 az még messze van. Ott akarok komolyabb shortot nyitni, a gyj után pár nappal.

D1:

H1:

2016. október 24., hétfő

Richter

Van még short certim 950-ről és 842-ről, sajnos nem zártam őket, amikor 5600 alatt járt az árfolyam. Nem jó mohónak lenni.

Azt nem gondolnám, hogy kiütik a certit alólam, a 6300 az nagyon messze van. Szerintem a héten egy komolyabb korrekció jön, akár már holnap:

  • A running flat alakzat elmélete megdőlt, nem lehet használni az 5518-as alj óta.
  • Elővettem ismét azt a számozást, ami szerint a 4779-es alj volt az impulzus négyese. Itt van egy egy pontos átfedés a w1 hullámmal, de még mindig ez a legjobb ötletem az alakzatra.
  • Ami 4779-ről megy felfelé, az egy szűkülő ending diagonal: minden trendirányú hulláma zigzag, és az azonos irányba futó hullámok egyre kisebbek.
D1-en látszik a számozásom, H1-en pedig az (5)/5-re berajzolt Kennedy csatorna, aminek a tetejét éppen átszúrta az árfolyam. Egy rendes zigzagnak valahol itt lenne vége. Persze ha impulzus ez az utolsó ötös, akkor mennie kell tovább, és akkor találhatom ki újra, hogy mi a fene fut a Richternél. Hétvégén visszatérek rá.

D1:

H1:
 

DAX daytrade - SL zárt

Volt ma egy bukó shortom, amit elrakok magamnak, mert jól mutatja, hogyan működik egy market maker bróker.

M15-ön látszik, hogy mi alapján léptem pozícióba:

  • A Kennedy csatorna tetejét jócskán átvitte a hullám, ez impulzust jelent (erre egyébként volt egy longom, az jól sikerült);
  • A korrekció törte az ideiglenes trendcsatornát, és ha a futó alakzat egy impulzus, akkor ez a négyes hulláma;
  • A négyesnek volt egy A és B szakasza, valószínűleg jönni fog egy C lefelé;
  • RSI M15-ön 66 alá esett.
SL-t 10820-ra raktam (a feltételezett B fölé), TP-t 10780-ra (a Kennedy csatorna tetejére), RR = 1,87. Aztán a DAX felszúrt, és az SL zárt.

Az árfolyam csak 10817,85-ig ment fel, a 10820-ra tett SL mégis zárta a pozíciót, ráadásul 10821,65-ön. És utána ment a DAX arra, amerre terveztem (sőt lejjebb). Csak már nélkülem.

Volt már hasonló esetem, amikor SL úgy zárt, hogy csak meglegyintette az árfolyam szele, el nem érte. De két EUR-nál nagyobb távolságról még soha. Hát ezt is megtanultam.

M15:

M5:

2016. október 23., vasárnap

OTP

Pénteken eladtam egy csomag long certit 2000-ért, 5,3% nyerővel. A nagyját még tartom menni fog még felfelé.

Naposon az látszik, hogy egy impulzus ötödik hullámában lehet, és ez az ötödik vagy egy impulzus, aminek a közepén van az árfolyam, vagy egy ending diagonal, aminek az elején jár. RSI bullish, magasabb árfolyamaljhoz és tetőhöz is magasabb értékek tartoznak. Az lenne a szép, ha a hét első felében átvinné a 66-ot. A valószínűbb azonban az, hogy 66-nál megáll, és ott kezdődik a (v)/iv (ha impulzus az utolsó ötös).

Óráson a 09.29-én indult ötös pénteken érte el a csatornatetőt, azt ha erővel átviszi a jövő héten, akkor impulzus a befejező hullám. Ha visszajön, akkor hosszú és lassú ending diagonal lesz a befejezés. Ezért adtam el egy adagot a certikből.

A 7800 - 8000-es sáv benne van a mostani felmenetelben, bár ha ending diagonal lesz, akkor a 8000 szinte kizárt. Utána egy komolyabb korrekció jön, egy nagyobb négyes 7000 alá, de az még messze van.

D1:

H1:

2016. október 21., péntek

DAX

A héten nem nagyon értem rá, csak hét kötésem volt a DAX-ban, két bukó, öt nyerő. Az eddigi 317 trade-ből 245 volt pluszos, 77,29% az átlagom. A payoff arányom javult, de még mindig alacsony.

Próbálom ezt a töménytelen korrektív szerkezetet úgy elrendezni, hogy ne sérüljenek a szabályok, hát elég nehéz:

  • Még mindig a shortos verziót tekintem az elsődlegesnek: 8700-ról nem egy ending diagonal jöhet fel, hanem inkább a korrekció folytatódik. Ezt majd az idő dönti el, mindegyik verzió benne van a chartban. A kereskedés szempontjából nincsen jelentősége.
  • A 10182-es aljtól az Y/[b] mehet fölfelé, aminek az utolsó hulláma, az Y/[b]/(c) egy ending diagonal lehet 10748-as csúccsal. A ma vacakolás már nem nagyon lehet a része ennek, mert akkor túl nagy lenne a diagonál ötödik hulláma, és ez ebbe a szűkülő diagonálba már nem fér bele. 
Hétfőn délelőtt nem kötök, megnézem, hogy mi lesz. Ha 10750 fölé megy, akkor nem ending diagonal futott, hanem valami más, ami még mehet egy kicsit felfelé. De akár longos, akár shortos a nagy kép, most egy esésnek kellene jönnie, mivel a hármasok végére hiányzik a záró impulzus. Szóval a jövő héten inkább short az irány.

H1:

2016. október 15., szombat

OTP

Egy hete ezt írtam: Továbbra is megvannak a short és a long certik is. Most úgy látom, hogy előbb a longot zárom, és csak utána a shortot. A certik még mindig megvannak, de most azt látom, hogy előbb a shortot fogom zárni. Egyébként ez az a gyakoriság, ahogyan érdemes ránézni, nagyon lassú a papír. A mozgása meg szépen követi a DAX-ét, csak ott van volatilitás, itt meg nincs. És amikor nem a DAX szerint mozog, akkor valami van a háttérben, pl. saját részvény vásárlás.

Naposon még mindig (iv)-nek jelölöm a 09.28-i aljat. Az egy zigzag volt, ami lehet egy komplett négyes is, vagy csak az első hulláma, a (iv)/a. (Egyébként a w(ii) is zz volt, tehát a változatosság elvével ütközne, ha ez is az lenne, még egy érv, hogy az a (iv)/a volt csak). Utána megindult egy nagy réssel felfelé, de csak egy hármasra futotta az erejéből, és a rést vissza is töltötte. Valószínűbb, hogy most a (iv)/c fut, ami talán egy ED, és a jövő héten 7100 alá kéne mennie. De lehet, hogy komplexebb szerkezet lesz, és hosszan nyúlik és sávozik majd 7500 - 7100 között.

D1:

H1:

2016. október 14., péntek

Richter

Nagy változások itt nincsenek, lefele várom változatlanul. Számozni nem egyszerű, azt majd inkább utólag, de az RSI mutatja az irányt. A napos charton volt egy divergencia (magasabb árfolyamtetőhöz alacsonyabb RSI), utána meg egy konvergencia (alacsonyabb árfolyamcsúcs, alacsonyabb RSI). Nekem ez forduló. Ráadásul ha hétfőn nem megy a mai csúcs fölé, akkor lesz egy négy gyertya széles bearish slingshot, ami 5600 alá kéne, hogy vigye a jövő héten. Ott a 850-es csomagomat lehet, hogy eladom, 10-15% lesz rajta. Aztán majd visszaszállok, mert nagyon nyögvenyelősen megy lefelé, elképzelni is nehéz, mikor lesz meg az 5300. De legalább certivel lehet csinálni 10%-okat többször is.

Csatornákat berajzoltam, hétfőn esésre számítok.

D1:

H1:

DAX

A héten nem voltam túl jó passzban, negatív lett az egyenlegem. Átnézve a kötéseket egyértelmű, hogy mit kell kerülnöm:

  1. Nincs Instant Execution, csakis Pending Order. Ez rákényszerít a gondolkodásra, és megakadályozza az impulzív kötéseket.
  2. Ha egymás után két trade is bukóval végződik, aznap nincs több kötés.
  3. M15 trendje ellen nem szabad kötni. Az ennél kisebb TF-eken kontrákat megjátszani nagyon kockázatos. Sokszor csábít a jól felismerhető korrekciós szerkezet M5-ön vagy M1-en, de nagyon ritkán jönnek be ezek a trade-ek.
 Ezzel meg is vagyok, a jövő héttől dőlni fog a pénz.

08.15 óta gyakorlatilag csak ABC szerkezetek futnak, sem egy kiadós esés, sem egy jó emelkedés nem volt, pedig ezekre vár mindenki, én is. Akkor egyértelmű lenne az irány, de így a longosok és a shortosok sem dőlhetnek hátra.

D1 és H1 mutatja, mit gondolok, elég régóta ugyanazt. Egy fellövést 10800 fölé, onnan meg egy bukót 9000 alá. Két verzióm van, egy gyorsabb és egy lassabb:

  1. A gyorsabb: a w4 elkészült már, és ott van, ahova raktam. most a w5-öt csinálja, ami egy ending diagonal. Ennek elkészült az eleje, az 5/[i] és az5/[i], most lehetünk az 5/[iii]/(b)-ben. Ha ez az igazi, akkor le 10400-10500 közé, onnan pedig fel 10700 fölé, ez lenne az5/[iii]. Onnan egy újabb zigzag lefelé, majd egy utolsó hullám fel, 10800 fölé. 
  2. A lassabb: még mindig a w4-ben vagyunk. Amit 4-nek jelöltem, az csak az X utáni hármas [a] hulláma, a 10.11-i 10694-es csúcs pedig az Y/[b]. Ha ez a helyes verzió, akkor lesz még egy 10000 körüli alj, mielőtt 10800 fölé menne. 
Kereskedni persze nem ezen az időtávon fogok, úgyhogy bármi is lesz, csakis nyerhetek. Már ha betartom a szabályaimat.

D1:

H1:


2016. október 12., szerda

DAX daytrade

M15-ön egy bearish slingshot kialakult. M30-on is látszott, és ott csak négy gyertya széles volt. A következő gyertyánál kezdtem a shortot, 10570-nél. SL 10595-ön, a BeSS bal lába fölött. TP 10500, RR így 2,81-re jött ki.

Óvatosan indult lefelé. A fele shortot zártam 10544-en, hogy bátrabban tartsam a többit, erre RR = 1,05. Amikor megindult, akkor M1-en mentem utána stoppal, egyre közelebb húzva, végül SL zárt 10528-on. RR = 1,36 az egészre. Az eredeti célárat nem érte el a megjátszott hullám, csak 10511-ig szúrt le, miután zártam.


2016. október 11., kedd

DAX

H4-et most nem rakok fel, bár a legutóbbi poszt óta van egy másik verzióm is. Az eredeti elképzelésem az volt, hogy a 10806-os csúcs a w3, és onnan egy triangle jött lefelé. De amit ott w4-nek jelöltem, az nem biztos, hogy az, mert utána egy hármas szerkezet következett, egy zigzag. Ezek következnek ebből:

  1. A w4 nem ért véget, hanem egy megnyúlt háromszög fut még mindig. Ez nem sért semmilyen szabályt, és a sávokba éppen belefér.
  2. A w4 helyes számozás volt, és ami utána indult, az egy ending diagonal lesz majd, ha elkészül. Ennek az első hármasa futott le eddig, az 5/[i]. Elméletileg ez is belefér, de nagyon nagy volt ez a hármas, erősen szűkülnie kellene, hogy ne vigye ki a plafont.
  3. A w4-es számozásom nem jó, mert ahová a w3-at raktam, ott volt az impulzus vége, a w5. Ami egyben a [B] vége is volt, és innentől lefele visz az út. Amit pedig w4-nek számoztam, az egy leading diagonal, a [C]/1.
  4. És van a longos verzió, miszerint már az V hullám fut, és megyünk 12000 fölé, de ezt én nem hiszem, ezért nem is így számozok. De azért fejben tartom, mert van egy kicsi esélye ennek is.
H1:

Amit itt "(c), ?"-nek jelöltem, az a fentiek függvényében lehet:
  1. Mondjuk a 4/[d], mert előtte valamelyik hármas egy összetett, megnyúlt szerkezet volt;
  2. Az 5/[i], az ending diagonal első hulláma;
  3. A [C]/2, a 8695 alá bukó impulzus második hulláma.
Kereskedni ezek alapján nem lehet, szerencsére itt van nekem az M15.

M15:

Kedvenc csatornáimat behúztam a (c)-re (fekete: Kennedy, piros: ideiglenes, kék: végleges Elliott-i). Az impulzus után jött egy másik impulzus, azt M5-ön csatornáztam be. Ez nekem azt jelenti, hogy most egy zigzag fut, ennek volt meg az a hulláma, holnap jön a b felfelé, és egy c le. Hogy meddig le, az nagy kérdés, a sok opció közül majd az egyik igaz lesz. De holnap délelőtt a 10600-at el kellene érnie, és onnan fordulhatna lefelé a mai alj alá.

M5:

EON

Azt gondolom, hogy fordult az Eon, és most lesz egy komolyabb emelkedése. A Uniper leválasztása indította el az utolsó, ötödik hullámot, és kicsivel 6 EUR felett volt az alja. 7,15, 7,1 és 6,6-ról vannak csomagjaim, befektetésre vettem őket. 9-10 EUR körül szeretnék kiszállni belőlük.

W1:

A hetes chartot csak azért raktam fel, hogy látszódjon a nagy kép. Egy impulzus érhetett véget, és most annak a korrekciója kezdődhetett el (és ez azt jelenti, hogy lesz még új alj a korrekció után), vagy egy nagy szerkezet C hulláma ért véget, és elindult az emelkedés. Nem igazán lehet ezt meghatározni, nincs olyan időtáv, ahol ezt követni lehetne. Ezért nem is akarok örökkön örökké részvényes lenni, mert benne van, hogy 6 EUR alá megy az árfolyam.

D1:

09.16-án fogott aljat az RSI, az árfolyam meg 10.06-án. Divergencia, jelölhet fordulót is. Minél magasabb a jobb lábnál az RSI érték, annál biztosabb a forduló. Az RSI alj 20 alatt volt, ehhez azért nehéz magas RSI-t csinálni a másik lábon (40-50 lenne a jó), de nekem így is tetszik.

H1:

Határozottan egy impulzusnak kinéző hullám indult meg itt, most járhatunk a w[iv]-ben, vagy a w[iii] nyúlik még. Az irány felfelé van.

A mozgás jellege és mértéke fogja meghatározni, mikor szállok ki. Valószínűleg egy csomagot dobok majd akkor, ha ez a hullám elég magasra jut.

2016. október 8., szombat

OTP

Továbbra is megvannak a short és a long certik is. Most úgy látom, hogy előbb a longot zárom, és csak utána a shortot.

Két napos chartot rakok fel, az elsőn a nagy kép látszik, a másodikon a részletek. Legutóbb a w(iv)-et még nem gondoltam késznek, inkább csak a (iv)/a-nak hittem azt a hullámot, amit most már (iv)-nek számozok. Ami utána jött, egy 76 pontos rés, az a legkevésbé sem jellemző a B hullámokra, az már a w(v) lehet.

RSI bullish, 42-ről jön felfelé, valahol 66 és 72 között lenne az ideális vége, és akkor az árfolyam 7700 körül tetőzhetne.Utána pedig irány 7000 alá.

D1/1:

D1/2:

2016. október 7., péntek

DAX

A héten elbuktam azt, amit a múlt héten kerestem. Nagyon volatilis volt a DAX, és a stopjaimat rendszeresen kiütötte. Plusz volt néhány ámokfutásom is, nem bírtam leállni a kötéssel. És amikor az érzelmek dominálnak, abból ritkán sül ki jó dolog. Sokat kell ezen még dolgoznom.

A Brexit-aljtól indult emelkedést nem tudom tiszta szívvel egy kész impulzusnak számozni. A közepe megtörik, és amit én w[iii]-nak jelölök, ott egyáltalán nincs RSI csúcs, pedig ha ez egy kész impulzus, akkor csakis ott lehet a w3. Ami pedig utána jön, az nem egy ketteshez méltó korrekció. Márpedig ha a felmenetel egy kész impulzus volt, akkor a követő hullám, azaz az első korrekció egy kettes kell, hogy legyen. Ez meg inkább egy négyes jeleit mutatja: keveset korrigál értékben, és összetett, hosszan nyúló hullám. Tipikus négyes, ráadásul nekem háromszögnek tűnik még mindig, szóval kizárt, hogy kettes legyen. Várni kell, hogy kiderüljön.

Ma legalább volt egy jó meglátásom, H1-en egy BeSS. M15-ön is volt utána egy másik, tele volt divergenciával a chart. A H1-es csúzli el is sült, és leesett az árfolyam 10446-ig. Én csak 468-ig követtem, ott egy kisebb korrekció indult, és inkább zártam.

A hétfő délelőttöt kihagyom, inkább csak nézni fogom, mit csinál a piac, és óvatosan, a biztosabbnak tűnő setupokat játszom meg.

A számozásom a w4 után nem egy kiérlelt vélemény, sőt még a w4 sem az. Csak egy halvány lehetőség.

H4:

H1:

2016. október 1., szombat

Richter

Csütörtök reggel eladtam az utolsó TS06-ot 1074-en. Hét napig esett, aztán elkezdett korrigálni, én meg úgy döntöttem, elég ennyi nyerő. Ez (is) a baj egyébként a certikkel, hogy nem lehet jól kiszállni belőlük. A napos piros gyertyáknak nem volt alsó kanócuk, mert mindig záróban csináltak új aljat. Akkor meg már nincs árjegyző. És másnap reggel sincs nyitáskor, tehát csak akkor tudtam eladni a certiket, amikor már ment valamennyit felfelé az árfolyam. 1-2%-ot biztosan buktam ezen. Persze ha azt nézem, hogy a részvényárhoz képest ötödannyiért vettem a certifikátot, nem is olyan rossz az egyenleg.

Negyedelve szálltam ki a shortból, és ez az utolsó volt a legmagasabb érték, tehát elvileg megérte tartani. Gyakorlatilag nem annyira, mert túl sokat állt a pénzem a certifikátban, és az mindig kockázatos dolog. Ezért is szálltam ki, mert valószínűleg menni fog még lefelé, de már nem túl nagy lendülettel. Nincs sok hely az esésre.

Viszont egy dolog számomra most biztosnak tűnik: még nincs itt a bull. A 09.28-i 5518 egy új alj volt, ami azt jelenti, hogy az 5550-ről indult emelkedés az nem lehetett egy impulzus kezdete, ami majd új ATH-t csinál. Nem, mert most még mindig esnie kell. A running flat-es elképzelés nem dőlt meg, bár a C hullám (ami egy impulzus vagy ending diagonal lesz) atipikusnak tűnik. Erős w[i], ami olyan sokat korrigált, hogy nem valószínű, hogy a w[iii] lesz a leghosszabb hullám. Nincsen neki helye ugyanis, mert nem eshet le 4780-ig. A legvalószínűbb, hogy ez a C egy ED lesz.

Még az is lehet, hogy újra nyitok shortot. Most valamennyit még megy felfelé az árfolyam, 5670-ig (ha a C egy impulzus, akkor ez a valószínűbb), vagy 5700 fölé (ha ED, akkor inkább ide). Itt egy shortot esetleg bepróbálok, ha 1000 alatt lesz a TS06. Végül is a Richteren szinte mindig nyerek.

D1: