2016. március 29., kedd

Richter

Ma majdnem vettem az új TL08-ból, három forinttal maradtam le róla. Volt egy szignálom, aztán gondoltam, megfogom a fillért is, hát nem sikerült. Mindegy, van egy rahedli long certim még, azokkal is jól elvagyok.

Változatlanul egy ATH-t várok pár hónapon belül. Hogy hol járunk, azt viszont nem tudom pontosan belőni:

  • D1-en már azt jelöltem, hogy (5)/1 megvolt. A korrekció, ami utána jött, viszont csak 38%-os volt, ez egy ketteshez kicsit kevés, 50%, vagy annál is több az szebben mutatna. Tehát elképzelhető, hogy még mindig a w1 fut, és annak vagyunk az ötödikjében, vagy még csak a negyedikben, ha az egy háromszög. Majd 5450 fölött lesz izgalmas.
  • h1-en kétféleképpen jelöltem a hullámokat. Amit itt [v]-nek írtam, az inkább hármas szerkezet, mint ötös (flat és nem impulzus vagy diagonál), ezért azt gondolom, hogy a 03.18-i második 5450-ös csúcs az csak az 1/[iv]/(b) volt. Ezt a w[iv]-et, ami flat volt, fejezte be 5258-on. Onnantól fut az 1/[v], és nem megy sokkal 5450 fölé.
  • m15-ön megtartottam az eredeti számozást, itt a 03.23-i alj az már a w2 volt, és most a hármas fut. A h1 és az m15 között majd a felfelé menő hullám intenzitása dönt. Ha erős lesz, akkor a w3 fut. Ha kifullad, akkor csak az 1/[v].
  • m5-ön is számozgattam, inkább csak azért, hogy a ma délutáni impulzus szerkezetét elkapjam.

RSI a nap végére óráson is bullish lett, m15 és m5 már az volt egy ideje.


Ha 5450 fölé megy az árfolyam, akkor egy stoppot rakok oda. Ha kiüt, akkor is bőven 10% felett leszek. Ha megindul, akkor pedig készülök az ATH-ra.

D1:

h1:

m15:

m5:

2 megjegyzés:

  1. A korrekciót (h1-en abc-nek jelölted) én hsz-nek majd running-flatnak számoztam... mint 5/1/4
    Mindegy, elszállt belőle :)
    Majd utólag beszámozzuk valami szépnek :)))
    Az a lényeg, hogy 5/2 alja körül feltankoljak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ma eladtam a long certiket és várok az újabb lehetőségre, az 5/2-re, tankolni akarok én is :)

      Még menni fog szerintem egy kicsit felfelé ez a hullám, de lehet, hogy csak felszúr, és talán kihagynám. Inkább kiszálltam, most várok egy kicsit, aztán majd újra belépek.

      Törlés