2016. március 11., péntek

Erste

Nagy TF-en (hetes) nem tudom eldönteni, hogy milyen alakzatban vagyunk, de napos és kisebb timeframe-en biztos, hogy egy impulzus fut, annak is a közepe, egy harmadik hullám. Ami pedig egy nagyobb harmadiknak a harmadikja, szóval egyre gyorsulva kellene egyre magasabbra mennie a papírnak, persze hónapok, esetleg két év alatt.

Mivel mostanában certikkel kereskedek - és forintban -, egy ideje azon gondolkozom, hogy az euróm nagy részét befektetem. Van rá pár jelöltem, az egyik az Erste (Eon és Raiffeisen, ha padlót fognak, utána ők is jó célpont lesznek). Egy év múlva 40 euró is lehet, bőven megéri ebben tartani a pénzt. Majd átgondolom ezt a befektetősdit.

Naposon RSI még nem bull, de arra tart. Óráson tegnap óta az.

A rajzokat számoztam, a sávokat megrajzoltam, rajtam nem múlik semmi. Most a papír jön, neki csak mennie kell fölfelé. Most 6,16%-on állok, 27 euró az első céláram, ott kb. 13%-on leszek. Akkor már biztosan eladok valamennyit, aztán majd sávosan kiszállok, közben meg befektetek, ki tudja.

Napos:

Órás:

15 perces:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése