2016. június 18., szombat

DAX

Az órás chartot nagyon jól tudom számozni. A 9430 egy impulzus alja volt, a w3-é, most a négyes fut, aminek a harmadik hulláma pont elérte a csatornatetőt. Ez a [c] egy impulzus lesz, aminek hiányzik még a vége, a (iv) és az (v). Azt persze nem tudom, hogy az én piacom pénteki zárása után megcsinálhatja-e ezeket olyan piacokon, amik nyitva vannak. De én azt számozom, ahol kereskedek.

Szóval ki kellene jönnie a H1-en a fekete csatornából. M15 alapján a 9800-at se éri el, a végét járja már a [c]. Utána megint short, 9430 alá.

Kis TL74-emet kiütötték a gonosz erők, a DAX certi százalékom hatalmasat esett. Még jó, hogy a +12% CFD jóval több pénzt hozott, mint a -300% certi. De a lényeg, hogy abszolút CFD párti lettem. A certi spread hatalmas, 10 pont, kereskedni a BÉT nyitva tartása szerint lehet vele (ebben nem a 17 órás zárás a legnagyobb baj, hanem a magyar szünnapok), és hát az árjegyző akkor tűnik el, amikor akar. Ettől függetlenül pár 10 darabbal fogok nyomulni, csak hogy a százalékomat feljavítsam.

Pénteken 5 kötésem volt, két long és három short, mind nyerő, bár nem nagy falatok.

H1:

M15:

2 megjegyzés:

  1. Szia Zarta!

    A 6800-as régióból 06. 15-én általad jelzett 6580-as lejövetel és az onnan jelzett fel is nagyon jól bejött eddig.
    Péntekig mik a várakozásaid az OTP-re?

    VálaszTörlés
  2. Felfele varom, de nem vennek bele, mert a Brexit miatt tul nagy a kockazat. Ami van, azt tartom, de nem bovitek.

    VálaszTörlés