2016. június 3., péntek

DAX

Ma lezártam a shortokat, sajnos megint túl korán. Ezen dolgozom egy ideje, hogyan tudom kivárni az optimális zárót, elég nehéz. Amikor már jelentős pluszban vagyok, akkor általában annyira közel húzom a stopot, hogy az SL zár, nem érem el a célárat. Mindenesetre ma leküzdöttem pár ingert a zárásra, és több lett a nyerőm, de még dolgozni kell ezen. Ezért is foglalkoztat a részzárás, az segít.

Sajnos voltak nyitott shortjaim dél körül, és nem akartam újakat nyitni, pedig nagy volt rá a késztetés. De a margint se szabad túlfogyasztani, a CFD-hez kell a szabad tőke. 10270 körül ideális lett volna, olyan gyorsan beszakadt fél három után, hogy nem lett volna időm túl gyorsan zárni.

H1-et összehúztam annyira, hogy beleférjen a nagy kép, mit gondolok a mozgásról. Ha ez a lefele tartó impulzus úgy jut el a piros csatorna aljáig, hogy ott vége is lesz, akkor ez nem egy erős és óriási hármas, hanem egy (C), és a w(1)-nek jelölt hullám lesz a párja, ami így (A) lesz. Ha erővel átviszi, és meg tovább, akkor valóban hármas, és csak az impulzus közepe. Az azért eléggé leviheti a DAX-ot, ehhez kellhet egy komolyabb válság. Ha nem lesz olyan szar a nyár, akkor ez csak egy zigzag lesz.

M15-ön nagyon jól rajzolhatók a csatornák, most a (3)/3/[i]/(iv) fut, a legeleje a nagy hármasnak. Ha hétfőn megindul lefelé, akkor lesz érdemes megint shortolni, az 10000 alá viheti, aztán egy nagyobb korrekció jön, majd az összeomlás. Vagy egy szinttel elmértem a dolgot, ki tudja, és már a [iv] fut, nem a (iv). Mindegy, egy jó short azért mindenképpen benne van, ha nem megy fel most 10220-ig. Ha igen, akkor ez az elképzelés kuka.

RSI H1-en bearish, M15-ön meg 12-ig lement, nem is tudom, mikor járt arra, igazi klimax volt.

Hárman együtt:

H1:

M15:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése