2016. november 11., péntek

DAX

A héten volt 10 trade-em DAX CFD-ben, egy bukó, a többi nyerő, és ráadásul sokszor jól elkaptam a trendet, rendeseket kaszáltam. Kell is a kompenzáció, mert az OTP short certimet kiütötték. Csak a jövő héten akarok OTP-t nézni, most még nincs hozzá kedvem.

Itt 77,5%-os a nyerő arányom, a payoff határozottan javul. Az átlagos veszteség jelentősen csökkent, mert megfontoltabban lépek pozícióba, és nem csak a trendet figyelem, hanem a jó stop helyszínt is. A nyerők is nőnek, egyre többször bejön az, hogy a megvett csomagnak csak a felét adom el elsőre, és a második adagon többet tudok fogni, mint az elsőn. És ami a lényeg, így elég jól el tudom kísérni a fordulóig az árfolyamot, mert miután már kerestem egy kicsit, kevésbé félek a kis korrekcióktól.

A legutóbbi poszt óta nem változott a véleményem a DAX-ról. A Trump-esés utáni impulzus negyedik hullámában lehetünk. A w[ii] egy gyors zigzag volt, a w[iv] ennek megfelelően egy elhúzódó hullám, most triangle-nek nézem. De majd csak akkor látszik, hogy micsoda, ha vége lesz.

Hétfőn vagy kedden lesz még egy hullám 10800 fölé. Minél jobban húzódik a négyes időben, annál kevesebbet tud majd menni az ötös. Aztán zuhé. Hacsak el nem néztem a trendszinteket, és az egész mostani impulzus nem a [B]/(C), hanem csak annak az első hulláma, a [B]/(C)/1. Meglátjuk.

H1:

M15:

3 megjegyzés:

  1. https://www.tradingview.com/chart/GER30/bVhJ7tOa-Corrective-move-to-the-upside-in-DAX-wave-B-in-progress/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. A 06.24-i B-ig tetszik, de utána nem értem, hogy lesz még egy C 11600-nál, ha volt egy impulzusod az elején, aminek a korrekciója is meg volt. A C egy zigzag, és utána még lesz D meg E? A trendszinteket nem értem.

      Törlés
    2. Folyamatban lévő C-ről beszélünk, ami bármi lehet :)
      Eddig csak 5 majd 3 hullám volt meg... lesz még egy 5-ös és azután még valami... szerintem itt komplex mozgások vannak/lesznek :)

      Törlés