2017. szeptember 6., szerda

DAX

Régen raktam már ki posztot a DAX-ról, mert egy ideje már leginkább a rések alapján kötök, emiatt a számozásnak nincs nagy jelentősége. De most fontos, mert holnap réssel fel nyit valószínűleg, és egy EKB kamatdöntés is lesz kora délután, szóval jó lenne előre megbecsülni, érdemes-e a holnapi rés betöltésére fogadni, vagy sem.

A mai high 12260 volt (piros vonal), most a CFD 12300 körül jár. Ha itt nyit holnap 9-kor, akkor az 40 pont, 0,32%-os rés, 80% fölötti valószínűséggel tölti aznap. Na de:

  • H1-en a 06.20 óta tartó korrekció aljától rajzoltam egy csatornát. A subminuette trendszint számozása nem érdekes, azt lehet sokféleképpen számozni (és a TF-ekre sem figyeltem), de az egyértelmű, hogy eddig egy hármas szerkezet futott, ami most érte el a csatornatetőt. Vagy zigzag ([a], [b] és [c]), és akkor visszafordul a tetőről, vagy impulzus ([i], [ii], és most fut a [iii] eleje), és akkor holnap töri a csatornát és akár nyitva is maradhat a rés.
  • A második emelkedő szakasz meredekebb, mint az első. Ez az impulzusokra jellemző, a zigzag-eknél inkább az A hullám a meredekebb.
  • M30-on a második emelkedő hullámot számoztam. Ez vagy egy erős impulzus első hulláma, a [iii]/(i), vagy maga a [c] hullám. Itt van olyan variációm is, hogy ennek az impulzusnak a belsejében vagyunk, és még messze nem készült el, de ezt már nem rakom ki.
  • Az utóbbi pár hónapban egy nagy korrekcióban volt a DAX, a réseket nagy valószínűséggel töltötte. De most ez a korrekció akár véget is érhetett, és egy felfelé gap lehet szökési rés is, amit nem tölt be, csak nagyon sokára. A réseket egy korrekcióban könnyű megjátszani, a korrekciók mindig zavarosak, a gyertyák sokszor átjárják ugyanazt a területet. De egy impulzusban csak egy irány van, ott aztán vigyázni kell a résekkel. Ezért is fontos a rés mérete, illetve hogy ugyanabba az irányba volt-e már előtte nyitott rés. Simán lehet, hogy a holnapi egy szökési rés lesz.
Ha 12300-on nyit, akkor a tegnapi high az pont az utolsó impulzus 50%-os fibójánál van. Ha persze rögtön felfele indul meg, és mondjuk egy hosszú ötödik lesz belőle, akkor ez nem jelent semmit.

Ha a piac délelőtt várni fogja az EKB döntést, és nem lesz irány, akkor a 12220-ig is lejöhet délelőtt. Persze az ilyen helyzetekben sokszor azt csinálja, hogy értékben kicsit korrigál, egy szűk sávban marad, és időben zajlik inkább a korrekció, de a rés zárása szinte biztos.

Amit csinálni fogok:
  • Reggel megnézem, merre jártak a 24 órás CFD-k az éjszaka.
  • Elmegyek úszni, nehogy shortot nyissak reggel nyolckor, ha 12260 fölött lesz a CFD. 
  • Kilenc előtt ránézek a CFD-re, és utána bámulom 9:10-ig anélkül, hogy kötnék. Persze csak akkor, ha lesz rés 9-kor, mert ha nem, akkor a bámulás elmarad. A felszabaduló 10 percre majd ki kell találnom valamit, de arra még ráérek.
  • Ha lesz rés, és nem szalad el nagyon az első negyedórában a DAX, akkor egy óvatos shortot ráeresztek 12265 TP-vel.
  • Ha nagy lesz a rés, akkor longolok, és megyek a rés irányába.
H1:

M30:

2 megjegyzés:

  1. Szia Zarta

    Örülök hogy ismét foglalkozol a DAXal, amit tegnap írtál a réssel kapcsolatba be is jött szerinted maradt ma 1-2 pontos rés vagy be töltötte, én is egy jó hónapja ültem dax longba tegnap előtt a hétfő esedékes certi zárás miatt enyhe plusszba ki szórtam de minek?. Teljesen longba volt bizodalmam, de valahogy most meg inoktam, szerinted föl lesz most a menet, valóban a statisztikák szept. 5-10 töl okt. 5-10-ig 85%-ba longot mutatnak szerinted addig long lesz?.
    Jó lenne több DAX elemzés tőled kösz előre is, én is szeretek a résekre lépni de már ezt írtam ritka főleg a 3-as gap.
    OTP. hogy látod mikor lesz már igazi shortos a helyzet.
    Nem tudom mi lesz itt a tőzsdéken a helyzet de óriási a rózsa szín szemüvegbe látás és már 10 éve tombolnak a bikák.
    Itt van egy régi jóslat a DAXról még mindig itt topog.
    http://kepkezelo.com/images/bgvi56n04u8sll554vd1.png
    ui. Ilyen hosszú ideig tomboltak már valaha is a bikák.

    Rúfusz

    VálaszTörlés
  2. Hi Rúfusz,

    A rés még nyitva, 5 pont kellett volna még neki a záráshoz, remélem, azért hamar megcsinálja.

    Bár longos a kép, szerintem még nincs ennek a korrekciónak vége, lesz még 11900 alatt, és csak utána megy fölfelé.

    Elméletileg szeptember rossz hónap, hétvégén megint lesz valami Koreában, szóval én még nem fogadnék a longra. Majd inkább októbertől.

    Jó ez a régi jóslat, te csináltad?

    Mindenki erről a hosszú bull piacról beszél. Őrült pénznyomás, öntik a központi bankok a pénzt a piacokra, nem véletlen, hogy megy felfelé minden. Nem is tudnak leállni, mert ha hirtelen csinálnák, összeomlana minden. A fene tudja, hogyan lesz vége.

    Majd hétvégén rakok fel daxot, és sok sikert neked!

    VálaszTörlés