2025. november 22., szombat

Franklin Resources Inc. - kereskedés

Júniusban néztem rá legutóbb, akkor 18%-os pluszban voltam, ez mostanra 7%-ra olvadt. De szerintem nincsen semmi baj, ez csak egy korrekció, és nemsokára megint emelkedni fog.

Hetes:

Pont ugyanúgy látom, mint fél éve: 

  • Pesszimista verzió: az első függőleges kék vonaltól indult egy korrekció (ABC-vel jelölve), ami nem ért véget a második kék vonalnál, mert az csak egy első hullám, egy (A) volt, és most jön a (B). Ez a (B) egy zigzag lesz, tudniillik egy impulzus indult fölfelé, és annak kell, hogy legyen egy párja. Ennek a verziónak a kék sáv tetején, 40 dollár körül lesz vége (inkább alatta egy kicsit).
  • Optimista verzió: ha a korrekció már megvolt, akkor az ABC végétől egy emelkedés indult el, és a kék sáv tetejét majd nagy erővel fogja áttörni egy harmadik hullám. Ehhez nincs céláram, de simán benne van a 60 dollár, persze nem egyszerre.
Napos:

Ez olyan szép, mintha direkt egy tankönyvi példát akart volna bemutatni az tisztelt befektetői közösség. A hetesen ez a függőleges kék vonal a harmadik, ahonnan szerintem elindult az emelkedés (optimistán vagy pesszimistán). Volt egy impulzus, annak volt egy szinte tökéletes 50%-os korrekciója, és most mehet fölfelé. Olyan 30 dollár körül éri el a kék csatorna tetejét (ez nem ugyanaz a csatorna, mint ami a hetesen van), arra számítok, hogy simán átviszi. Sok egyéb verzió is lehet nyilván, nincsen tuti megoldás. De ez annyira jól néz ki, hogy még az is lehet, bővítem a csomagomat.

Ja, és decemberben várhatóan osztalékot emel. Nem sürgős, hogy eladjam, mert fizet, és fizet, és fizet. 

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

5 megjegyzés:

  1. Nem kötözködés, csak egy másik szempont. Belenéztem az FR.Inc éves jelentésébe (csak a 2024-est találtam meg), amiben a cashflow adatok 2022-2024-es időszakra vannak bemutatva. Az operating cashflow szerint a Net Income 2 éve folyamatosan csökken (a 2022-es adat kevesebb mint fele volt a 2024-es). A befektetési cashflow a felvásárlások kisebb pénzigénye miatt növekszik, illetve egyre kevesebbe kerül, de még így is nagy tétel. Az Eredménykimutatás szerint (szintén 2022-2024-es időszak) az Operating Income a 2022-es 1.773,9 mUSD-ről 2024-re 4077,6 mUSD-re esett vissza, az EPS 2,53-ről 0,85-re. Messze nem értek annyira hozzá, mint egy cégelemző, de nekem ezek a számok nem feltétlenül a részvényár emelkedését mutatják. Ha a 2022-es részvényárak kb 24-30 USD között mozogtak, az aktuális 21,7 körüli ár még kicsit magasnak is tűnhet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abban igazad van, hogy romlanak a számai, 2014-ben volt a csúcson a bevétele és az eredménye is. A bevétele kb. visszajött, az eredménye messze nem. Azért harmadolt az árfolyam onnantól számítva. Nem akarom évekig tartani, de most belelátok egy emelkedést elliott alapján. Aztán egy esést is, simán mehet 14 dollár alá is, de abban bízom, hogy előtte lesz még egy emelkedése. Nem tudom, mi fogja hajtani, alapvetően nem biztos, hogy egyedi szori lesz, lehet, hogy megy együtt a szektorral. Az osztalékát viszont stabilnak érzem, ha nem megy fel, és beragadok, akkor se fog annyira fájni. A TTM számai jobbak, mint a 2024-esek, egy kis javulást én látok a negyedévekben.

      Törlés
    2. Köszönöm a választ. :) A 4. negyedéves jelentését nézve kicsit jobbak a TTM számai a 2024 szept 30-i számokhoz képest, de a konszolidált eredménykimutatás sorai szerint én úgy látom, ez inkább a leányvállalatokban lévő érdekeltségek (noncontrolling interests) miatt van, ezek figyelmen kívül hagyásával 4% mínuszban lenne a teljesítménye (income before taxes: 823,2-ről 786,8-ra), az aftertax net income pedig -10%. Utána az attributable net income már valóban magasabb, ahogy az EPS is. Kérdés, hogy mennyi ideig fenntartható az osztalék emelése, illetve meddig ad fedezetet az FCF. Ha rövid távra gondolkodsz, akkor tényleg bármi jöhet, most elég nagy korrekció volt, simán benne van egy kis felpattanás. Meg az is, hogy nem jól értelmezem a kimutatásokat, még kezdő vagyok benne. :)

      Törlés
    3. nálam biztosan jobb vagy a kimutatások értelmezésében, én a grafikon elemzésével próbálom pótolni a hiányosságaimat :)

      Törlés
    4. Más szempont alapján nézzük, én hosszú távú befektetésként nézem, nem az árfolyamingadozásra/korrekcióra figyelek. És persze mindkettőnknek simán lehet igaza. Köszönöm szépen még egyszer a válaszaid! :)

      Törlés