2017. július 5., szerda

OTP

Múlt hét csütörtökön és pénteken vettem TL20-at, lehetett volna pár nappal későbbre időzíteni, még csak most vagyok nullán, mert a hét elején még esett.

Napos: a számozás változatlan. A w(iv) utáni ötödik hullám, a w(v) már nem egy izmos impulzus, a harmadik hulláma nem tört ki a Kennedy-csatornából. Egy darabig azt hittem, hogy megcsinálja a kitörést, 06.13 és 14-én erőt mutatott, de aztán lelankadt. A megindulás miatt gondoltam először, hogy van még a (v)/iii-ben emelkedés, de nem volt. RSI divergencia már a naposon is mutatja, hogy a iii harmadikja és ötödikje is megvolt, ami 06.22 után kezdődött, az már az (v)/iv.

H4: a divergencia itt is megvan a iii hullámban. A (v)/i csúcsa 8963 volt, a (v)/iv 8960 volt, átfedés van, emiatt ez ending diagonal. Bele lehet erőltetni, de nagyon nem érdemes számozni a részleteket.

H1: nem vesződtem az ED számozásával, maradt, ahogy eredetileg impulzusnak csináltam. Csak a (v)/iv az érdekes itt, elkészült egy flat. Ha nem lesz összetett a iv, akkor most már az (v)/v fut.

9410 és 9395 a két csúcs, amit meg kellene haladnia, de elég gyenge ez a [iii]/(v), és a vége, a [iii]/(v)/v mitől lenne erős. 9300 felett már elkezdem adni a certiket és keresem a fordulót. Ott már végre érdemes lesz shortolni, de csak ha lesz szignál, nem ész nélkül.

D1:

H4:

H1:

2017. június 29., csütörtök

Richter

Annyit írtam már, hogy sok a zigzag a Richterben, hogy elhatároztam, kereskedek egy kicsit ezek alapján. Kedden vettem TL06-ot 2870-ért, tegnap zárás előtt eladtam 2922-ért. M15-ön berajzoltam a csatornát, ami 7023-ról, az (a) hullámtól indult. Ennek a c hullámát kereskedtem, a (b)/c-t. Tegnap az utolsó negyedórában húzták meg a Richtert, persze az Árjegyző kicsit lemaradva követi, nem tudtam megvárni a legjobb kiszállót. 1,21%-ot kerestem ezen a bátor trade-en.

Ma viszont lefordult a csatornatetőtől, ezért egy shortot nyitottam még bátrabban. Az M15-ös charton látszik, hogy egy impulzus ment lefelé, az ötödik hullámban zártam. Talán még menni fog, de hogy mekkorát, azt nem tudom, inkább zártam. TS09 volt, 938-on vettem és 1020-on adtam el, ez már 8,44% volt, eggyel nagyobb trendszint hulláma, mint a tegnapi long, többet is lehetett fogni rajta.

A mai esés nagyon gyors volt, és az impulzus késznek néz ki. Viszont kicsi a mérete. Nem tudom, merre megy most, jó lett volna, ha két-három napig legalább fut, és eléri a csatorna alját. Vagy ez csak az első hulláma egy nagyobb impulzusnak? Annak meg túl nagy. Holnap csak nézem a Richtert, majd a jövő héten, ha tisztul a kép, megint kötögetek.

M15:

2017. június 28., szerda

OTP

Egy háromszög formálódik H1-en, ami azért jó, mert az mindig az utolsó előtti hullám, tehát lesz még egy utolsó felmenetel, amit meg tudok játszani. Sajnos ez nem egy mély korrekció, nem hiszem, hogy 9000-ig lemenne. TL20-at tervezek venni 9150 körüli árfolyamnál, és 9400-9600 között adnám el. Szerintem itt kicsi a kockázat, azért érdemes ennyit is kereskedni.

Utána majd egy nagyobb korrekció jön, de csak a [iv] hullám, ami után majd megint megy fölfelé, bár az már egyáltalán nem biztos, hogy idén lesz.

D1:

H4:

H1:



2017. június 23., péntek

Richter

Először a kellemetlen tények: egy hete 7296-tal új ATH-ra ment. A TS08 korlát ára 7298, két forintra közelítette meg. Az igazán tökös gyerekek ilyenkor vesznek egy csomót belőle, mondván, ha kiütik, akkor kicsi a bukó, de ha megmarad, akkor nagyot lehet kaszálni vele. Mondanom sem kell, én nem vettem, mert volt belőle egy csomó, nem akartam még nagyobbat szívni. Sőt, eladtam 329-en egy adagot hatalmas bukóban, hogy csökkentsem a veszteségemet, ha kiütik a certit (250-300 között lett volna a maradvány érték). Kedden már látszott, hogy nem a héten ütik ki, ezért vettem egy kis TS09-et 933-on, azt ma eladtam 1028-on, 9,5% kasza. Csak gyerekadag volt, az egyenlegemet érdemben nem változtatta, de a hangulatomnak jót tett.

Na de merre megy? Van két számozásom naposon, mindegyik lényege az, hogy ending diagonal megy fölfelé. A különbség köztük az, hogy honnan indultak. Statisztikailag a 4779-ről induló a valószínűbb, mert a másik egy running flat-et feltételez, és az ritka formáció.

Ugyanakkor amelyik előbb indul, az előbb is ér véget, és ott már az ATH az nem az ED vége, hanem az utána jövő korrekció B hulláma, ami egy expanded flat. Ha logikusan nézem, akkor ez nem egy jó megoldás, mert az ED már eleve egy nem erős trendet feltételez, utána hogy jöhetne egy olyan korrekció, aminek a B hulláma új csúcsot csinál. Az inkább a nagyon erős trendeknél van, ami meg impulzus lenne, nem ED.

A később induló ED szerint most van az utolsó hulláma az ED-nek, és az utolsó zz C hulláma szintén egy ending diagonal. Ami nem biztos, hogy elkészült, lehet, hogy lesz még egy fölfelé hulláma.

Tehát: vagy kiütik még a TS08-at, mielőtt beesik, vagy már elkezdődött az az esés, amit nem is tudom, mióta várok. Ezért adtam el a TS09-et, nem akartam tartani sokat. A jövő héten kiderül.

D1 v1:

D1 v2:

2017. június 22., csütörtök

Impulzus kereskedése

Sokszor nehéz eldönteni egy formálódó alakzatról, hogy impulzus vagy zigzag. De ha sikerül, és impulzus alakul, akkor az elég jól kereskedhető:

  • Az impulzusok legtöbbjére igaz, hogy a harmadik hulláma a legerősebb és legmeredekebb (a legrövidebb nem lehet).
  • Ha van egy hullám és annak a korrekciója, akkor a Kennedy-csatornát érdemes berajzolni (kiindulási pont összekötve a korrekció végével és eltolva az első hullám csúcsára). A zigzag elhal a csatorna tetején, vagy még előbb, az impulzus áttöri a csatornatetőt.
  • Ha impulzus indult, akkor a második azonos irányú hullám (zigzag esetén a C lenne az, impulzusnál a 3) meredekebb, mint az első (A vagy 1).
  • A csatornatetőt nagy forgalommal és nagy gyertyával töri át.
  • Ha az áttörés megvolt, akkor a legnagyobb forgalmú gyertyát szimmetria középpontként lehet használni. Amennyit ment addig a w3, annyit fog még menni.
  • Stop a w1 alá néhány ponttal, TP a szimmetriához, és ha RR nagyobb mint 1, akkor érdemes venni.
  • Ha a következő gyertya forgalma még nagyobb, akkor megy a szimmetria középpont is vele.
  • A fibo expansion-t érdemes felrakni a w1 és w2 alapján. A szimmetria és a hozzá legközelebbi fibó szint egy jó kiszállót jelent, ott lesz a w3 vége.
Itt egy DAX impulzus M5-ön, elég jól hozza a jegyeket:

Fibo 2,618 esik a szimmetriával felmért ponthoz legközelebb, el is ment addig a harmadik hullám