Kezdem érteni a mozgását, legalábbis az utóbbi két hónapét. Bullish nagyon.
02.24-től egy nagyon erős impulzus ment fölfelé. A h1 charton berajzoltam, hol volt a legnagyobb forgalom, arra tükröztem az aljat, és mit ad isten, szinte a mai 6997-et adta ki. Ha kisebb TF-en megnézném, talán még pontosabban hozná az értéket. De nekem ennyi elég, mert a h1 csatornái is azt mutatják, hogy ennek az impulzusnak ma vége lett.
A h1-en a w(iii) és a w(v) csúcsokhoz kicsit alacsonyabb RSI értékek tartoznak, ezek is a hullám végét jelzik.
m15-ön RSI bearishba váltott, egy csoda impulzus jött le. Indul a w[iv], egy zigzag. m5-ön már sávozott is a bearish tartományok között.
Talán most elkapom a drágát, és keresek rajta egy csomót ismét. Raffi után ez a második aranybányám, bár ha nem igyekszik, a Richterrel befogom.
A tervem az, hogy kivárom a korrekció korrekcióját, a [iv]/(b)-t, és onnan egy shortot indítok TS08-cal a (c)-re. Utána long TL19-cel, hogy elkapjam az emelkedést, ami 7400 fölé is viheti simán. Tehát 6870-ig visszamászik a jövő héten, utána 6600, ezt fogom shortolni, és utána a long, ki tudja, meddig.
D1:
h1:
m15:
m5:
2016. március 18., péntek
DAX
Szerdán megvilágosodtam, hogy long van, és vettem TL66-ot, csak éppen azt felejtettem el ellenőrizni, hogy mikor van a lejárata. Ma volt. El kellett adnom -2,7%-os bukóban, 17 óra után lett volna pluszban, de akkor már nincs árjegyző. Tegnap azért vettem mellé EBDAXOETL01 certit 4640-ért, az most 4,81%-on áll. Még a fele TS59-et is eldobtam -15%-on, ha tényleg long az irány, akkor ezt a certit is kiütik hamarosan.
Hogy milyen hullámban vagyunk, azt még nem tudom. Ha 10123-at elérjük, akkor nagyon long lesz, mert akkor megvolt az alj 8699-en, az lenne a IV. D1-en ezt jelölöm, ott még [B]-nek tekintem a 02.11-től indult hullámot.
h1-en azt az impulzust számozom, ami még 02.24-én indult 9125-ről, naposon ez a (C), [B], avagy a kék (4). De nagyon nincs még vége, hiába írtam oda a számokat. Leginkább emiatt vagyok most long párti.
Venni nem fogok semmit, inkább kivárom, mi lesz, és nyerőben szállok ki a certikből.
Napos:
Órás:
5 perces:

Richter
Tegnap vettem még a TL06-ból 1095-ért (Richter 5293), volt egy szignál. Ma eladtam a felét ennek a vételnek 1221-en, kb. 5435-ön volt ekkor a papír. Már délelőtt beraktam az eladást, csak hogy megnyugtassam magamat, és hogy a CECE őrületből ki ne maradjak. A háromnegyede még megvan a certiknek. Ezen most 10,87%-ot fogtam, RR = 0,78.
Az m5-ös chartra beraktam egy tükrözést. 9:25 körül megindult az árfolyam felfelé 5280-ról egyre nagyobb forgalommal, 5365 körül volt a forgalomcsúcs. Annak a gyertyának a közepéhez tettem a szimmetriapontot, aminél a maximális forgalom volt felfelé. 5365 - 5280 = 85, 5365 + 85 = 5450. Hát pont itt volt a mai csúcs. Amennyit ment fel gyorsulva, annyit ment tovább lassulva. Imádom. Persze nem centiztem ki ennyire az eladást, 5435-re lőttem be a dolgot, be is jött.
Azt terveztem, hogy megvárom a w1 csúcsát, ott eladom az összes certit, aztán megvárom a korrekciót, és szignál után a w3-at lovagolom meg. Hát ez most nem biztos, hogy összejön, mert lehet, hogy ma volt meg a w1:
RSI óráson szerda óta csak a két senki földje között mozog. 15 percesen még bull, ha ismét felmegy a fenntartható sávba, akkor még mindig nem korrigál.

- Óráson látszik, hogy a w[iii] és a w[v] ugyanott vannak, 5450 mindkettő.
- m15-ön és m5-ön látszik a w[v] számozása. Nagyon aránytalan a kettes és a négyes, viszont ha nem így értelmezem a hullámokat, akkor csakis 1212 lehet, ami viszont olyan megnyúlást jelentene, amiben nem hiszek, elvégre egy ötödikben vagyunk, az szolidabb kellene legyen.
- D1-en és h1-en RSI a w[iii]-nál magasabb, mint a w[v]-nél, ez azt jelzi, hogy megvolt a csúcs. Bár a tökéletes az lenne, ha magasabb árfolyamhoz tartozna alacsonyabb indikátortető, de itt egyformák.
RSI óráson szerda óta csak a két senki földje között mozog. 15 percesen még bull, ha ismét felmegy a fenntartható sávba, akkor még mindig nem korrigál.
D1:
h1:
m15:
m5:
2016. március 17., csütörtök
Erste
A stopot pluszba húztam, ki is vágott ma. 24,175-ön adtam el a csomagot, 1,23% haszon, RR = 0,19, soványka. Most nagyon bearish lett RSI óráson is, hát még kisebb TF-en. Azért dobtam el, mert első ránézésre menni fog még lefelé, ez még mindig korrekció, nem impulzus. Ha tisztul a kép, lehet, hogy újra veszek belőle.
2016. március 16., szerda
Richter
Vettem TL06-ot 1031-ért, a papír 5235-ön állt ekkor. Elsiettem. Az 5 perces charton néztem az RSI-t, 50 fölé ment, gondoltam megindult, de nem. Azért nagy hibát nem hiszem, hogy csináltam. Ha a h1 számozása jó, 5200 alá nem mehet a w[iv]. A két impulzus, az [i] és a [iii] belső szerkezete nem túl meggyőző, még az is lehet, hogy félreértem a helyzetet, és pl. egy nyúlás elején járunk. A csatornáim pontosságát mindenesetre most letesztelem.
5450 fölé várom, az 20% lesz certiben.
h1:
5450 fölé várom, az 20% lesz certiben.
h1:
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)