2020. március 28., szombat

DAX

Igazán mozgalmas volt az elmúlt néhány hét, nem gondoltam volna (ahogyan senki sem), hogy ilyen sokat esik ilyen rövid idő alatt. Viszonylag sokat kötöttem, és egész sokat kerestem, jó volt. Most egy kicsit óvatosabbnak kell lenni.

A hetes charton a nagy kép. Valamikor 2007 közepén volt egy olyan csúcs, amit a nagy impulzus első hullámának számoztam, 8152 az értéke. A Covid miatti zuhanás ez alá ment, ezt többféleképpen lehet magyarázni:
  • Nem jó a számozás, mert nem impulzus megy felfelé. Lehet például, hogy amit én (I), (II) és (III)-nak írtam, az valójában egy ABC volt, mondjuk egy leading diagonal első hulláma. A vége valahol 2200-as év után lesz, majd meglátjuk.
  • Jó a számozás, és a (IV) hullám vége majd 8152 felett lesz (a négyes nem zárhat az egyes területén, de előtte belelóghat):
    • Lehet egy szűkülő háromszög (akkor sokáig fog tartani nagyon, amíg helyreáll a gazdaság)
    • Lehet egy impulzus csonka ötössel, ami még nem készült el (ez a rapid verzió, pár hét-hónap, és vége is a válságnak, ezt nem hinném)
    • Lehet valami ABC, running flat, vagy egy olyan zigzag, aminek a C hulláma elakad
Majd kiderül. Most mindenesetre még short az irány szerintem, de már egy ötödik hullám megy lefelé, ez nem annyira egyenes és egyértelmű, mint ami előtte volt. Sőt az is lehet, hogy a H4-en a [4]-gyel jelölt hullám csak a [4]/(A) volt, és ez is egy elhúzódó korrekció lesz.

Longot itt nem vennék nagy tételben még, shortot azt még nyitogatok szerintem, de sokkal óvatosabban, mint eddig. RSI a hetesen csodásan sávozik egyébként a bull és bearis sávok között.

Hetes:

H4:

   

5 megjegyzés:

  1. Zarta az nem lehet, hogy meg is van a c/(IV) 8125nél, úgy teleszorták pénzel a gazdaságot, hogy nincs lejjebb?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszem. Először is, ha SP-t és DAX-ot összenézem, akkor amikor a DAX B hulláma ment sokat felfelé, az az SP-ben még bőven egy impulzus volt felfelé, nem korrekció. Szóval ha az SP csak akkor kezdte a korrekciót, amikor a DAX a C-t, azt nem hiszem, hogy majd amikor az SP-ben jön a C, akkor a DAX már hasít valami ötödik hullámban felfelé. Amerika mondja meg, ki merre megy, ezért is tudott a DAX B hulláma akkorát menni. De ha a vírus helyzetet nézem, akkor is igaz az, hogy messze nincs még vége. Ez most egy korrekció csak, valami megkönnyebbülés, az ilyenek után általában van egy újabb esés. Szóval szerintem lesz még esés, persze az nem biztos, hogy új lokális aljjal, de ez még nem a fordulat.

      Törlés
  2. Köszönöm a választ.
    https://invst.ly/qiyar
    Nem lehetne az sp-t így jelőlni? A piros b is három hullámosnak tűnik, középen háromszöggel, Ad ötlete szerint. Így összhangban lehetne a két index.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg lehetne, de nagyon zavar engem, hogy akkor a B az A kiindulásától még vagy 100%-ot ment, ez azért nagyon sok. Egyébként meg érdemes nem csak a chartot nézni. Mitől ért volna véget a válság, még csak most kezdődik, a munkanélküliség nő folyamatosan, a fogyasztás csökken, a cégek egyre másra vágják vissza a várakozásokat stb. Szóval nem ilyen egy válság, hogy egy hónap alatt kész, mert nyomunk pénzt, és akkor megoldva. Egy csomó ágazat idei éve kuka. Egyébként meg jön a nyár, pont, hogy nem akkor szokott berobbanni a világ.

      Törlés
  3. Zarta köszi.
    Valóban hihetetlen lenne, ha máris megfordulna minden és vágtatnának új csúcsra, hihetetlenebb mint ez az egész církusz.

    VálaszTörlés