2024. szeptember 28., szombat

Franklin Resources Inc. - elemzés

Akarok venni egy új osztalékrészvényt, hogy végre bővüljön a portfólióm, az elmúlt időszakban csak adtam belőle. Ezért aztán nézegetem azt a táblát, amit a Top 10 osztalékfizetőre használok, és állítgatom a paramétereket, hátha találok valami jót. És találtam.

A Franklin Resourcest már tulajdonoltam, 2019-ben vettem és 2023-ban eladtam. Visszanéztem, miket írtam róla, és megint csak rájöttem, hogy milyen hasznos ez blog, semmiképpen nem emlékeznék rá, hogy miért vettem öt éve és miért is adtam el. Akit érdekel, olvassa vissza.

A lényeg: a Top 10-be azért nem került bele, mert a ROIC-a nem érte el a 4%-ot. Most állítgattam a paramétereken, a DGR-t visszavettem, a hozamot feljebb vittem, majd az októberi Top 10-nél leírom pontosan, hogyan változtattam. Ha valamit jónak találok, az ne kerüljön ki a szűrések miatt.

A roic.ai-ról letöltöttem az adatokat a chartokhoz, de kellett némi korrekciót csinálnom, mert a BEN többször fizetett extra oztalékot, és a roic.ai ezeket nem különbözteti meg, a következő évben emiatt úgy látszik, mintha osztalékot vágott volna. Plusz a split-ek is bekavartak, azt se tudja kezelni a roic.ai, szóval kellett némi munka, hogy értelmesek legyenek a grafikonok. Az FCF payout-on látszanak az extra osztalékok is, a sárga oszlopok nem folyamatosan emelkednek, hanem vannak kiugrások.

Osztalék

2018 óta csak egy centeket emel, de egy olyan cégtől, ami 44 éve emel folyamatosan, nem várhatunk nagy emeléseket. A következő emelés decemberben várható, ha követi a mintát. Gondolom egy cent lesz megint, ami a mostani hozamot 6% fölé viszi.

Rendkívül ritka az ennyire magas hozam, beesett az árfolyama, de szerintem ennél lejjebb már nem megy, most kell venni.

Méret és stabilitás

Nem nőnek a bevételei, nyilván ezért (is) esik az árfolyama.

FCF kifizetési arány

Szuper. Időnként visszaad a tulajdonosoknak, ami nagyon jó, hosszú távon pedig termel és nincs cash flow problémája.

Tőkeallokáció

Ez tetszik. Rendesen adnak vissza a tulajdonosoknak.

Fontosabb mutatók

ROIC alacsony, 15 éves mélyponton van. Ez nem jó.

Chart

Ebbe konkrétan beleszerettem. 2014-től esett egy ABC-vel, utána egy impulzus indult el, és elment 38 dollárig. Ebből szálltam ki egyébként 30 dolláron, a negyedik hullámban, elég rosszkor. Utána korrigált majdnem három éven át, és szerintem a múlt hónapban aljat fogott, és most menni fog felfelé.

Szerintem ez nagyon egyértelmű helyzet. A korrekció aljáról elindult emelkedés egy impulzus, aminek megvolt a korrekciója. Ha ez az egész szerkezet egy ABC, akkor is elmegy a csatona tetejéig. Ha pedig egy harmadik hullám indul el, akkor áttöri a kisebb csatornát és ATH-ra megy. Kereskedni is nagyon jó, de a majdnem 6%-os hozama miatt tartani is érdemes. Én a jövő héten veszek belőle, most be is raktam egy megbízást 20,5 dollárra, majd adjusztálom, ha kell.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2024. szeptember 20., péntek

Marathon Digital Holdings - kereskedés

Vettem ma megint MARA-t 15 dollárért, jelentős mennyiséget a meglévőhöz képest, a gyors meggazdagodás céljából. Vicceskedve írom ezt, de most tényleg olyan a chart, ami után nagyon nagy a valószínűsége az emelkedésnek. Az, hogy mennyit megy, nem tudható, de az nagyon valószínű, hogy pár napig még long lesz. Szerintem legalábbis.

Vagy egy negyedik hullám ért véget a mai kereskedés elején, vagy egy B, mind a kettő után egy jelentősebb emelkedést várok. Ha csak egy ötödik jön, akkor 17 dollárig mehet a jövő héten, ha egy C, akkor 18-20 dollár a cél pár héten belül. Lehet még longosabban is nézni a szerkezetet, miszerint eddig megvolt az 1 és a 2, és most jön a harmadik hullám, ha nagyon megindul és meredeken megy fel, akkor a berajzolt csatornát áttöri, és tényleg gazdag leszek.

Órás:

Nem akarom sokáig tartani, biztosan még az ősszel eladom, a mozgásától függ, hogy hol.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2024. szeptember 15., vasárnap

Követett részvények - 2024. szeptember

Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiértékelni. Leginkább azért csinálom, hogy az elképzeléseimet rendszeresen ellenőrizzem.

Változások a listán

  • McDonald's Corporation (MCD): már nem követem, sokat emelkedett, nem hiszem, hogy belátható időn belül érdemes lenne venni belőle.
  • Robert Half International Inc. (RHI): megcsinálta, amit vártam, de nem vettem belőle, most már nem követem.

Altria (MO)

Most egy impulzus mehet felfelé, elég erősnek tűnik, 1212 szerkezet, a csatornatetőig elviszi szerintem. Az 65 dollár környékén van, ott fordul, vagy megy tovább, ki tudja.



 

Genuine Parts Company (GPC)

Kb. ugyanazt tudom róla mondani, mint egy hónapja. Elég valószínű, hogy a C nem egy sima C, hanem egy hármas szerkezet lesz. Mindenképpen 125 alá várom.




The Hershey Company (HSY)

Ez bizony kitört az ereszkedő csatorbából, nem úgy mozog, ahogyan számítottam rá. Sok verzió lehet, szerintem sokáig tart majd, amíg eldől, hogy fel vagy le.




Home Depot (HD)

Nagyon szenvedős az utolsó emelkedése, az biztos, hogy nem egy szép impulzus, inkább egy B hullám, ami után esést várnék.




LyondellBasell Industries (LYB)

Mostanában kellene eldőlnie, hogy milyen formában esik (már, ha esni fog). Ha gyors lesz, akkor egy C és impulzus, ha lassú, akkor egy összetett Y. Ebből venni szeretnék nagyon, 70 körül elkezdem szerintem.



Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2024. szeptember 11., szerda

Marathon Digital Holdings - kereskedés

09.04-én vettem megint MARA-t 14,93-on. 14-re vártam, de ez olyan sokat szokott jönni-menni akár egy nap is, hogy 15-re raktam be megbízást, és nyitóban így teljesült. 

Napos:


Nem tudom, meddig tartom, a mozgása dönti el, első körben a csatornatetőhöz várom, 24 körül.

Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.

2024. szeptember 7., szombat

Top 10 osztalék részvény - 2024. szeptember

Tegnap kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.

Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatban

Előző hónapban 699 cég szerepelt a listán, most 701 van:

  • Törlések (osztalékvágás, fagyasztás vagy felvásárlás miatt): 1
    • Ames National Corporation (ATLO) has cut its dividend.
  • Elérték a bejutási küszöböt, az 5 év folyamatos emelést: 3
    • Alpine Income Property Trust, Inc. (PINE)
    • Cactus, Inc. (WHD)
    • Warner Music Group Corp. (WMG)

Az én minimum elvárásaim (amelyik cég ezeket nem teljesíti, nem kerülhet fel a listámra):

  • Piaci kapitalizáció: 500 millió USD
  • Hozam: 2,5%
  • Folyamatos osztalékemelés évei: 15
  • FCF payout max. 100% (REIT-ek esetében FFO az FCF helyett).
  • ROIC (bankoknál ROE): 4%
  • DGR (1, 3, 5 és 10 éves emelések súlyozott átlaga): 4%
  • 400 napon belül emelt osztalékot

A súlyozás sorrendje (elöl a legfontosabb): DGR, years, yield, FCF, ROIC, emelés óta eltelt napok.

(A tömeges FCF lekérdezésre nincs megoldásom, a roic.ai-n ahhoz egy magasabb előfizetői csomag kellene, de azt csinálom, hogy ROIC és FCF nélkül sorba rakom a cégeket, az első 40-nek megnézem a ROIC-át, utána új sorrendet csinálok, és itt az első 20-nak megnézem a FCF-ját. A legjobb 10 osztalékfizető között így nem maradhat olyan vállalat, amelyiknek nincs pénze az osztalékra.)

A múlt havi Top 10-es listához képest a változások

Kikerült a Top 10-ből:

  • Cincinnati Financial Corporation (CINF): Felment az árfolyama, és így a hozama már nem éri el a 2,5%-ot.
  • The Home Depot, Inc. (HD): Szintén lecsökkent a hozama az árfolyamemelkedés miatt.
  • NextEra Energy, Inc. (NEE): Most a 11. lett.
Új szereplő a Top 10-ben:

  • Equity LifeStyle Properties, Inc. (ELS): Nem találkoztam még vele, ránézek.
  • Genuine Parts Company (GPC): Visszatérő cég.
  • United Parcel Service, Inc. (UPS): Szintén volt már.

Az aktuális lista

Company NameSymbolYears of IncreasesLast PriceAnnual DividendDividend YieldFCF/FFO Payout RatioROIC / ROEMarket cap [mrd USD]Ranking
Target CorporationTGT57151,714,482,95%24,15%14,82%70,031
Best Buy Co., Inc.BBY21100,963,763,72%66,81%19,44%21,782
Archer-Daniels-Midland CompanyADM4960,482,003,31%20,22%6,78%28,923
Robert Half International Inc.RHI2161,322,123,46%53,03%12,79%6,384
The Hershey CompanyHSY15197,075,482,78%37,33%22,56%29,105
PepsiCo, Inc.PEP52177,065,423,06%58,45%17,22%243,206
Equity LifeStyle Properties, Inc.ELS2072,071,912,65%57,18%15,49%13,447
Altria Group, Inc.MO5554,324,087,51%77,51%37,76%92,448
Genuine Parts CompanyGPC68143,424,002,79%54,42%14,49%19,989
United Parcel Service, Inc.UPS15127,756,525,10%47,99%13,02%93,5810
Average37,33,73%49,71%17,44%
S&P 5001,30%

A pontozás részletei


Grafikon (a buborék mérete a piaci kapitalizációval arányos)


Én mit vennék

Altriát, természetesen, 37%-os a ROIC-a, pénzgyár. UPS lenne a második célpontom.

Ezt a posztot 2024.09.03-án írtam, a Patreonon akkor jelent meg.