2017. március 25., szombat

OTP

Most ebben van az izgalom, nem a DAX-ban (ott kötöttem négyet, kettő bukó, kettő nyerő, kb. nulla az eredmény, és várom az esést, ami csak nem akar megjönni).

H1 alapján két verzióm van, és a kockázatmentesebbet akarom követni. A mostani hullám az aljról (ami lehet a nyilvános 8050 vagy a zártkörű 7800 is) megy felfelé egy olyan csatornában, aminek a B pontja még nem készült el. Hétfőn 8230-at még megnézzük, de utána lesz egy felmenetel 8700-ig. Ott eladom a long certiket.

Utána majd megpróbálom kielemezni, hogy melyik érték passzol inkább EWP-hez, a 8050, vagy a 7800.

H1:

2017. március 23., csütörtök

OTP

EWP most elég egyértelműen mutatta a szinteket és a lehetőségeket, és sikerült is kihasználnom őket. Ma reggel vettem TL20-at 2399 és 2515-ért. Ennek 6014 a kiütési ára, tehát kicsi a kockázat benne, és a lényeg a hosszú távú sikerességben a kockázat alacsonyan tartása.

9410-ről egy impulzus jött lefelé, ami azt jelentette, hogy a korrekció (vagy az első hulláma) zigzag lesz. Ennek az alját csatornával jól be lehetett lőni, H4-en berajzoltam. A (c) alja az (a)-ból számolva 8200 (61,8% fibo) és 7840 (100%) közé eshet legnagyobb valószínűséggel. Az előző hullám négyese 7900-re mutatott. A Groupama zártkörű eladása 7800-on történt.

Reggel pár perccel nyitás után vettem meg az első csomagot a TL20-ból, egy ilyen hír után nem hiszem, hogy a maihoz képest új aljat csinálna. Aztán vettem még hozzá kicsit drágábban.

Meddig mehet:

  • Most egy negyedik hullámban lehetünk, a kérdés csak az, hogy mi a kontextus, ha messzebbről nézünk a chartra. Egy nagyobb hármas negyedikjében vagyunk, vagy az egész impulzus négyesében.
  • A negyedik hullámok nem szoktak zigzag-ok lenni, ezért azt gondolom, hogy ez a zz csak az első hulláma volt a korrekciónak, és elfut az még egy darabig. Flat vagy triangle lesz hosszú távon. Az OTP jobban szereti a hsz-t.
  • A legjobb lenne, ha egy zz indulna felfelé. A vége most még megjósolhatatlan, de 9000 fölé azért valószínűleg elmegy. Az olyan 900 forintos emelkedést jelent a certiben, 3300-os kiszállót. 3000 körül kezdem adni.

Hetesen a nagy kép. RSI leért az 50-es sávba, ezen a TF-en ez azt jelenti, hogy a negyedik hullám első hulláma volt meg, mehet fel. 66 előtt illene fordulnia, és újra lenéznie 50 alá. Az ideiglenes Elliotti csatornát még nem törte. Most a csatorna aljhoz közel maradva kellene felmásznia lassan, és utána törhetné.

H4-en folyamatos a divergencia, korrekciót jelent, és remélhetőleg fordulót is.

W1:

H4:

2017. március 22., szerda

EON

Úgy tűnik, megvolt az első impulzus (vagy LD) teteje 7,591-nél, és most zajlik a korrekciója. Ami onnan indult lefelé, az inkább impulzus, mint hármas szerkezet, ezért szerintem előbb fog 6,7 alá menni, mint 7,591 fölé. Ha lemegy, veszek, ha nem megy, akkor ami van, azt tartom. Mindenesetre akármi is lesz, pár héten belül lesz lesz három pontom egy Kennedy-csatornához, és elég jól ki tudom számolni, meddig mehet fel első körben.

H1-en rajzoltam be, hová várom a zigzagot.

D1:

H4:

H1:


2017. március 17., péntek

OTP

Kimaradt a március 15-e, és nem is lett szép a korrekció, a zigzag C hulláma még az A 61,8%-át sem érte el (H4-en berajzoltam). Kedden pár short certit eladtam a szünnapra eső FED miatt, 8,3%-ot kerestem rajtuk, de a maradékon a jóval többet akarok.

D1-en rajzoltam egy csatornát, ami nem passzol a számozáshoz, de nem csinálok újat, majd csak ha lefut ez a korrekció, akkor érdemes. Azt gondolom, hogy meg kellene érintenie a csatorna alját. Minél tovább korrekciózik, annál kevésbé meg le az árfolyam, de a 8000 azért benne van szerintem.

H4-en berajzoltam, mit várok: a zigzag a csúcsról volt a korrekció első hármasa, 8400-tól indult a második, a B hullám, és majd ha az elkészül (9000 alatt lenne ideális a csúcsa), akkor indul meg 8000 felé.

Sem a shortokat, sem a longokat nem érdemes dobni most, mindegyiket nyerőben lehet zárni.

Ha 9000-ig felmegy, a részvényeket azért eladom minimális pluszban, mert minek tartsam, majd 8000-nél visszaveszem őket.

D1:

H4:

2017. március 14., kedd

OTP

Egyelőre pont azt a zigzagot csinálja, amit beleláttam. Ma a 02.28-i 8450 alá ment, ezért elég valószínű, hogy a 4/[c] hullám fut. Lehet persze ez egy nagyobb korrekció első állomása is, és ez a mozgás egy nagy impulzus lesz, nem pedig zz, de ebben nem hiszek. Az egyetlen problémám, hogy holnap nálunk nincs kereskedés, de lesz egy bejelentés Amerikában a kamatemelésről. Elméletileg ezt már beárazta a piac 95%-kal, de ki tudja, csütörtökön hogyan nyit az OTP, illetve mit lép tényleg a FED holnap. Nem jó ilyenkor a pályán kívülről figyelni a dolgokat, igazán kezdhették volna pár nappal később Petőfiék a ramazurit.

H4-en RSI bearish, D1-en még kell neki egy-két piros gyertya, a méretüktől függ, hogy 34 alá nézzen. Azt gondolom, jövő héten már fordulunk, a [c] már így is hosszabb időben, mint az [a] volt. A holnap nagyon hiányzik. Lehet, hogy ma eladok egy adag short certit, csak a biztonság kedvéért.

H4: