2017. december 15., péntek

OTP

Ma elment az első adag TL20 4702-n (napi max, és 6,5%). Van még 4800-re is berakva, egyelőre hagyom, még mehetne egy kicsit.

D1-en semmi különös, H4-en a célzóna.

A számozást lehet, hogy elsiettem, mert még az is lehet, hogy a (b)/a fut, ami egy impulzus is lehet akár, és 10740 lesz a (b) hullám vége. Lehet még több lehet egy mondatban? Lehet hát, de nem most.

Az (a) egy zz volt, ha hármas megy vele szembe, akkor a 78%-ig is elmehet, ez lenne a 10740. De én azt nem várom meg, mert a hetes chart alapján ideje van egy nagy korrekciónak. Ahhoz, hogy a csatornából kiessen, vagy sokáig kell futnia, vagy nagyot kell esnie.

A maradék long certiket még eladom, és utána alaposan kifigyelem, hogy mi lesz. Shortot nem szabad még indítani, de longban sem akarok üldögélni, pláne nem certifikátban.

W1:

D1:

H4:

Richter

12.11-én mint a villám, csinált egy leszúrást, és befejezte a C hullámot. Elkapnom persze nem sikerült, mi több, certivel nem is lehetett volna az Árjegyző működése miatt:

  • 2017.12.11-én a Richter árfolyama 6495 - 6220 között mozgott (max-min), ez 275 forintos sáv.
  • A TL06 ugyanekkor 2167 - 2114 között mozgott, mindössze 53 forintot. A 6220-as leszúrást az gyakorlatilag pár perc alatt csinálta meg a papír, 6380 - 6220 - 6380 megvolt 10 percen belül. Az Árjegyző ezt még akkor se követi le, ha normálisan működik. Hát még ha úgy, mint például ma.

Richter 2017.12.11-én:
Egy ilyen leszúrást certifikáttal nem lehet elkapni az Árjegyző lassúsága miatt. DAX-ban automatikusan követik a certik az árfolyamot, de a részvényekben nem.

EBRCHTL06 2017.12.11-én:

Most a napos chart könyvszerűen hozza, amit kell:

  • w3-ról indult egy flat korrekció
  • a [b] hullám 78%-át visszakorrigálta az [a] hullámnak
  • a [c] egy tökéletes impulzus volt sávaljig
  • a [c] divergenciát mutat, a [c]/(iii) RSI-je alacsonyabb, mint a [c] aljánál.
  • a w4 a w3 61,8%-át korrigálta vissza
Vettem is TL11-et 592-ért. 6158 a KO-ja, viszonylag közel van, de ez az impulzus olyan szép volt, hogy nem hiszem, hogy tovább esik. 7000 benne van simán az árfolyamban, az majdnem 100%-os haszon. A TL06-ot is tartom.

D1:

H4:






2017. december 13., szerda

EON

Hamarosan megint lesz egy beszálló, aktívan kell figyelni.

D1-en a minute trendszinttel számozott ([i] és társai) hullámokra rajzolt ideiglenes csatorna (a meredekebb) tökéletesen viselkedik. A [iii]-tól indult korrekció a csatorna aljáról pattant, ez tipikusan az (a) hullám, onnan megcsinálta a (b)-t, majd törte a csatornát, és most fut a (c). H4-en ezt számoztam.

A finomságok:

  • Az (a) hullámot a (b) alig korrigálta vissza. Az (a) egy zigzag volt, ha utána is egy hármas van, akkor vagy összetett a korrekció, és hármasok állnak egymás után, vagy egy flat, esetleg hsz fut. 
  • Ha flat, akkor ez a 38%-ot sem elérő korrekció semmi, és még nincs vége a (b)-nek, megy ez feljebb akár 78%-ig is, 10,6 EUR-ig, és majd onnan indul lefelé egy impulzus.
  • Ha WXY fut, akkor nem megy nagyon alacsonyra a [iv] vége, 9,5 - 9 között megáll.
  • A (b) maga is lehet egy triangle, akkor inkább időben korrigál és nem értékben, így nem baj, ha nem csinálja meg a 78%-ot.

H4-en számozgattam, majd kiderül, mi lesz. 9,5 alatt mindenesetre készülök egy nagyobb vételre, mert 15% lehet benne.

D1:

H4:

2017. december 12., kedd

Deutsche Bank

Még pénteken eladtam a 15,505-ös vételemet 16,22-n, 4% pluszban. Úgy gondoltam és most is úgy gondolom, hogy még mindig egy korrekcióban vagyunk, és lesz újra 15,5, mielőtt kilőne. Ha nem, az se baj, van még bőven.

H4:

2017. december 7., csütörtök

OTP

A keddi 9830-as alj csak az A hulláma lehet a korrekciónak, ahhoz keveset ment, hogy befejezettnek gondoljam, most egy B hullámnak kellene jönnie. Az A zigzagnak néz ki, így vagy flat, vagy triangle a w[iv]. Ha flat, akkor 78% körül illene korrigálnia, ez 10700-as értéket jelent, persze nem felrohanva. Ha a [iv] hsz lesz, akkor nem lehet tudni, meddig megy fel most.

TL20-ra az első eladást 4700-ra tettem be, ez kb. a 10480-as árfolyamnak felel meg, 6%-os kaszát jelentene. A (b)/a-ra esetleg jó lesz. A többit majd meglátom.

D1:

H4:

 

2017. december 4., hétfő

Richter

Eladtam ma minden short certit, a TS09-et 32% pluszban, a TS08-akat -29%-ban, veszteségnek ennyire még nem örültem. 2017.01.25-én vettem a TS08-at, az ATH idején 2 forintra volt a KO-tól, most végre el tudtam adni úgy, hogy nincs érezhető hatása. És elkezdtem longba átszállni, TL06-ba.

A mai esést nehéz másnak számozni, mint egy impulzus harmadik hullámának. Lesz még egy árfolyam alj talán, bár az is lehet, hogy csonka impulzus lesz, de ennyi korrekció után (06.19 óta esik) talán tényleg elindul felfelé. A 6400-tól 6000 pont biztos lesz benne felfelé, 30% körül jelentene ez az árfolyam a TL06-ban.

Most a [c] hullám negyedik hulláma futhat, a a [c]/(iv), ami akár az egész héten is tarthat. Ha netán elérné a 6832-t, akkor ez hibás elképzelés. H1-en az ideiglenes csatornát mindenesetre át kéne törnie 6500 körül.

A w5 pedig nem hiszem, hogy egy egyszerű száguldás lesz felfelé, ha eddig szerette a hármasokat, akkor ott is imádni fogja, ending diagonal lesz leginkább.

TL06-ot veszek még 2000 körül.

D1:

H1: