Még február 24-én bővítettem jócskán a csomagomat, 14,51 az átlagom. Aztán másnap még leesett majdnem 12 dollárra, hajszálra addig a trendvonalig, amit berajzoltam. Nem hittem benne, hogy annyit esik, már többször volt, hogy lemaradtam róla, mert előbb fordult, mint a rajz szerint illett volna neki. Hát most nem.
Az elképzelésem nem változott, akár 30 dollárig is várom. Ez elvileg egy ötödik hullám, tehát nem lesz egy nyílegyenes menetelés felfelé, inkább diagonál, mint impulzus. Majd kiderül.
Napos:
Nem tudom még, mikor adom el, az emelkedés szerkezetétől teszem függővé.
Vagyonépítés osztalékkal, a könyvem. Elérhető epub, mobi, pdf formátumokban a Smashwords-ön, az Apple Books-on és a Google Play-en.
Arra nem látsz esélyt, hogy 30 $-nál magasabbra menjen? Arra gondolok, hogy folytatódhat-e az az alakzat, aminek 2017 novemberében, és 2021 novemberében voltak a csúcspontjai.
VálaszTörlésNekem ez nem egy alakzat. 2020 március és 2021 novembere között volt egy impulzus, a vége 80 dollár felett, azt korrigálja azóta. Ami 2020 márciusa előtt volt, az egy nagy esés gyakorlatilag a kibocsátás óta, szóval én 2020 márciusától nézem, mint emelkedő alakzat. A baj, hogy a korrekció nem biztos, hogy véget ért '22 decemberében, 3 dollár körül. Ha így lenne, akkor most 100 fölé is mehetne, de én inkább azt hiszem, hogy akár 2027-ig korrigál még, 10-50 dollár között. Nem lehet még tudni, szóval ez csak sacc, emiatt sokkal kisebb idősíkon nézem és próbálok keresni rajta pár hetes tradekkel.
TörlésKöszi!
VálaszTörlés